A „csizma a csizmához, bocskor a bocskorhoz” elv talán itt is érvényesül (mint „gyakori a gyakorihoz, ritka a rikához”). A Vajzlik olyan ritka név volt, amely nem maradt meg máig. Ezzel szemben a Hanzlík (amelyet mintaként hoztam) tarja magát. Ezzel éppen passzolni látszik az, hogy a német alapnevek közül a Hans(e)l gyakori, a Weisel kevésbé.

Ezért én nem látok okot arra, hogy az egyébként nem aggálytalan r > l hangváltozást indokoljam. Nem látom szükségét, hogy a Weiser nevet bekapcsoljam.

Ui. Indokoltabbnak látnám viszont így utólag a Weiß(e)l ~ Weiss(e)l (< német weiß ’fehér’ + -(e)l kicsinyítő képző) említését, amellett, hogy ez is ritka. Olyan lengyel nevek vannak ugyanis, mint Wajzberg, Wajzbrot, amelyek nyilvánvalóan a weiß ’fehér’ színnévvel függenek össze (Weißberg ’Fehér-hegy’, Weißbrot ’fehér kenyér’), csak a szlávban a követő zöngés mássalhangzóhoz hasonultak: az –l-nek is lehet ilyen hatása. Ezzel magyarázható pl. a lengyel Wajze (< Weiße), Wajzek, Wajzyk.