nagypapi Creative Commons License 2013.03.06 0 0 38979

"Elmellőztünk egy ideiglenes tavacskát, mely még fagyosnak tűnt (nem mentem volna rá)"

Erről van szó:

 

Jesper Olsennel észrevételeztük, hogy a Cs500 régi kódjai helyenként megváltoztak, azaz a kitűzött laminált lapon (már ahol volt)  más lehet a kód (de nem feltétlenül). Az is furcsa volt, hogy miért épp ott vannak a kódok, ahol.

Persze mint kiderült, a Hármashatár-hegyet és a Kerek-Bükköt nagyon régen érintette a Kéktúra, csak aztán elvitték innen. Talán éppen a benőtt utak miatt. De a kód ittmaradt.

Mindenesetre megnéztem a régi kéktúra füzetemet (kiadási dátumot nem találtam benne), abban még ez az útvonal szerepel, illetve berajzoltam magamnak az újat, amerre akkor ment, mikor arra jártam.

Akkor még nem szám-kódok voltak, hanem matricicák. Be is ragasztottam anno néhányat a füzetbe igazolásként, íme:

 

Előzmény: Jesper Olsen (38976)