ééértem ééén kérem szépen tisztelettel... de amikor hónapkig bíbelődöm, szeretgettem, mosom ebben, mosom abban, tizenhetedszer rakom össze, itt ragaszt, ott ragaszt, nem jó az a qrva fújtató, aztán a kalincs ugrik át, nem húzza a súly a kereket, újból szét, azán...na neeem.. elég. mentségemre legyen mondva, majdnem olyan jó érzés volt amikor kidobtam a kukába, mint egy magömlés.. persze csak majdnem.

 

és most nyugodt vagyok...

 

 

bááár... van egy orosz felhúzós ingaórám(is).. már csak egy napig jár az eredeti nyolc helyett egy felhúzással, mert a rugó már valamiért nem viszi...biztos, ami biztos, a szekercét odakészítettem a konyhába... ha a nejem egy kicsit hosszabb időre elmegy, akkor belevégom a számlapba, majd módszeresen felaprítom...

 

 

én azok helyett vágom bele az órába a baltát, akik nem merik, mert régi emlék... nem jár, hogy rohaggyon meg, de olyan jól mutat a falon.    nekem ebből elég...     több millió embertársam, akik ilyennel szenvedtek, megteszem helyettetek azt, amire régóta vágytok titokban.

 

úgy negyven évvel ezelőtt anyám egyedül volt otthon... csöngetett két nő, és vizet kértek, meg ha megengedné leülnének egy kicsinykét ott a fa alá, amíg megisszák azt a jó kis hideg vizet... áldott legyen az a jó szíve naccsasszonynak...jaj, millen szép a kertje, egy szem paradicsomot ha adna, aztán megyünk is...

 

nna... azóta nincs meg az a gyönyörű, ezernyolcszázas évek végéről származó háromsúlyos ingaóra...pontos volt, szép volt, gyönyörű hangja(i) voltak...

 

itt abbahagyom, mert párásodik a szemem...