Kedves Bugadoktor!
Köszönöm szépen a halszállító kocsikról írt részletes ismertetést.
Írtad, hogy „A 60-as évek elején bővítették a vagonparkot, korszerű 4 tengelyes, RIV forgalomra alkalmas kocsikkal Ezekből 10 db. Dunakeszin, és 10 db. Fehérváron készült.”
Varga Károly Vasúti járműgyártás Istvántelken c. írásában http://www.ujpest.hu/galeria/intezmenyek/helytorteneti_ertesito/uhe-201203.pdf
azt olvastam, hogy 1962-ben vásárolni tervezett 20 db. 4 tengelyes kocsit a cég. Ebből 10 db. 1963-64-ben Istvántelken (MÁV Landler Jenő Járműjavító) készült el.
Nem különösebben lényeges, de gondolom, hogy a Dunakeszi – Istvántelek képezheti az ellentmondást. Magam részéről inkább az Istvántelekre tippelek. Ott volt teherkocsi-javítás, ellenben Dunakeszin személykocsikat javítottak és gyártottak. A két üzem pedig elég közel van egymáshoz, így keveredhet a szóbeszédben, vagy az emlékekben. Székesfehérvár nem kérdéses, hiszen ott mindig is teherkocsi-javítással foglalkoztak.
Sajnos a vasúttörténettel foglalkozók a vontatott járművek történetét a mozdonyokénál lényegesen kisebb intenzitással kutatják. A nem vasút-tulajdonú, un. magánkocsikat szinte teljesen negligálják.
Ezért nagyon értékesek – legalábbis számomra – az általad írtak.