nagykunsági Creative Commons License 2012.12.31 0 0 43680

Ami hibája volt azt javítottuk.  Egyszerűbb volt olcsóbb és gyorsabb, mint egy újat építeni, és az még nem jelenti, hogy egyből sikerült volna.

 

Így működés közben láttuk, hova mekkora erő hat, mit hogy kell erősíteni.

 

A lényeg. Az enyém 1 asztalos, nem akasztós, kihajtós. Mivel az asztal közel 50 cm , így a felső sarokvasat hol elhajtotta, hol elnyírta. Hibáa erősítettük, csak heggesztettük egymásra a  szögvasakat.  Persze ezt úgy kell elképzelni, hogy a sarokvas alatt rugó van, mikor behajtos, akkor  a falenyomja, az alsó tartóra. Ezt átterveztük lakatos haverral, csinált neki külön  tartót,  erős sarokvassal.  Próbáltam magyarázni neki, hogy a 6-so lemezt élbe heggessze be ne lapjába, mert elhajlik, de azt mondta jó lesz. Na kibírt 10 percet. Aztán lett lapjába heggesztve. Azóta kifogástalan.

 

Mivel olajat soha senki nem cserélt benne, azt se tudták milyen olaj van benne, nyáron melegben kissé elment az erő. Így kapott sűrű 68-as olajat.  Egyszer folyt a karmantyú, garanciában cserélték.

Aztán elkezdett folyni a külső gumigyűrű, szétkaptam a munkahengert, minden tömítést cseréltem benne. Az össz tömítés volt valami 4.000 Ft. Aztóta erősebb is lett meg nem folyik.

 

Folyt még vagy 2 alátét a hidraulika csőnél, mert ugye a német nem réz alátétet használ , hanem gumibetétest, ami nem bírja a ki-be szerelést.  Az összest cseréltem rézre.

 

A két kar kapott 30-as szögvas erősítést ezt  nem kellett heggeszteni, csavarozva van.

 

Most a haver széttépette a keresztfejet, azt is megcsináltattam. Nem tudom, hogy sikerült neki, de összejött.

 

Én mindíg úgy teszem le a gépet, hogy kijavítva. Ha munka közben találok valamit, megcsinálom, vagy megcsináltatom,  lezsírozom, elteszem. Én nem vágok vele mindennap, ha megjön a fa felhasgatom oszt annyi.

 

Valóban, több a meghibásodási lehetőség, mint a kúposnál, de én úgy vagyok vele, vettem egy használt gépet, ami használható volt, és rendberaktam. Most úgy érzem kifogástalan.

 

Én biztos nem építenék kazánt, inkább veszek egy újat.

Vagy csináltatok egyet :))))

 

 

Előzmény: bnorci71 (43646)