habár inkább facebookomra íródott, s nincs szó benne hegymenetben felfe gizdázásról, komoly vonatokról, hanem inkább még csak ismerkedek ezzel a világgal. de ha már ilyen hosszúra kerekedett, gondoltam megosztom itt is.

---- 

Vulkántúra, az első igazi téli terepfutásom

Megadható, hogy már az előjelek sem voltak kecsegtetők egy olyan embernek, aki hisz a babonákban. Razó kocsijáról leesett pénteken az első rendszám. No de nem gond, mert amúgy is tervben volt, hogy Ádámhoz és Mátéhoz társulunk be. Mint reggel kiderült, nekik meg a hátsó ajtó zárjának biztosítékja mondta fel a szolgálatot. De ez legyen a legnagyobb baj. 

Utóbbi idők rengeteg futása miatt az amúgy körülményes bepakolásom már eléggé tempósra fejlődött. Ennek ellenére a tervezett 10 órás lefekvéshez képest jó ha éjfél körül ágyba kerültem. Aztán csörgött az óra 4:40-kor. De miért? Én hülye valahogy elszámoltam este, és 5:40 helyett 4:40-et állítottam be. No kb negyed óráig vaciláltam félálomban, hogy tuti jó gondolom-e mindezt és nem az alvásösztön próbál átverni, s még a végén lekésem a randit. 

Végül szerencsésen találkoztunk, s útnak indultunk északnak. (Ádám, Máté, Razó, Lütyő, s én). Kocsiban Lütyő kivételével mindannyiunk meg volt győződve arról, hogy ez egy roppant hülye ötlet volt, s még boldogan aludhatnánk otthon a melegben. A harci kedv megvolt! A rajthoz érve neveztünk és elég bő időt adtunk meg indulásnak, de később kiderült, hogy ez kellett is. Öltözés közben Razó táskája alatt pocsolya. Rosszul nyomta be a camelback szelepjét, elfolyt a gondosan bekevert isostar. Pótlása hidegvízzel, brr. Ádám és Máté elindultak 8:35-kor, mi még kis mocorgás után 8:40-kor léptünk ki a -8 fokos télbe. Óvatos léptekkel kocogva kezdtünk neki a távnak, ismerkedve a talajjal, a hideggel, s nekem bot is nagyon régen volt utoljára a kezemben. Szépen kocogtunk fel a Nagy-Hideg-hegyre, egy óra alatt értünk épp fel. A vége már erősen gyaloglós volt, s a tetőn a viharos szél szépen dobálta a havat az arcunkba. Ezen a részen habár még gondom nem volt, de a mosolyom nem volt a régi. No azért, mert a szakállam megfagyott és minden grimasz, arcrándulás húzta a szőrt, feszült a bőr. Gyors pecsét után elindultunk Csóványos felé. Itt néhol térdig érő havat hozott össze a szél. Habár a nyom nagyjából le volt taposva, de a sok túrázó miatt nagyon sokszor ki kellett lépni a szűz hóba. Ez is nagy ellenfele volt a cipőnek, ami ugye nem goretex. No meg a lefele menet is, ahol bizonyos szakaszokon inkább cipőben síelésre emlékeztetett a mozgás, mint futásra. Felértünk Csóványosra, majd ezután jött nekem a lelki holtpont. Előbb a bal botom csúszott több alkalommal össze. Futás közben, kesztyűben annyira nem poén ezt a tekerős fajtát állítgatni. Aztán a downhill miatt az amúgy is szűken összeérő tépőzár nyílt ki több alkalommal a jobb lábamon. Megálltam becsatolni, lemaradtam, felzárkóztam, kinyílt. Ezt eljátszottam párszor. Közben persze az idegölő kerülgetése a gyalogosoknak. No meg a hóról annyit, hogy ez az a fajta hó volt, amiből még tisztességes hógolyót sem lehet gyúrni. Igazi porhó, ami a nagy hideg miatt semmit nem tapad. Ezt letaposta pár száz ember, s az élmény teljesen olyan volt, mintha bokáig érő homokban kellene felfele futni. Minden lépésnél rengeteg energia veszett el. Na éreztem, hogy már bő másfél órája jövünk, inni is kéne, mert talán csak egy kortyot ittam NHH-ra felfele. A kurva camelback befagyott. Előbb még a csutorát sem tudtam kihúzni, de később kihúzva ez sem segített, mindez kesztyűben, bottal kézben, futás közben. Volt egy hely, ahol az utolsó pillanatban vettem észre a felkar vastagságú ágat homlokmagasságban és csak matrixos limbómozdulattal tudtam elkerülni. Ha azt megfejelem, tuti hazamegyek. Na inni nem sikerült, próbáljunk enni. Közben persze erősen lemaradtam Razótól, de ez van, enni kell. Kesztyűvel, bottal nagy nehezen előszedtem a müzlit, ami olyan szinten rommá fagyott, hogy kb úgy porzott, mintha erővágóval bútorlapot vágnál. Na itt kezdett kilenni a 'szom az egész Börzsönnyel, téllel, hóval, faggyal és az idióta ötleteinkkel, hogy a szombat eltöltésének ez a legideálisabb módja. No de sebaj, legalább szép a táj, fényképezzünk. Telefon elő, az alig moccan, 5% akksi. Mivan?????? Feltöltöttem maxra tegnap. Aztán rájöttem, hogy a -10fok az akksinak nem tesz jót, a folyamatosan térerőkeresés pedig cirka 2 óra alatt teljesen kinyírta. Itt búcsút vettem a csodás havas fotók gondolatától, instagram csodáktól és a fagyos szakállú önarcképtól. Inkább kikapcsoltam, hogy célba érés után a maradék energiával életjelet tudjak hazaküldeni. Legközelebb hasonló helyen csakis repülős módban hozom magammal, az tuti. Lelkileg megtörve pont jókor jött a Fekete-völgyi pont, ahol menedékházban csap alatt meleg vízzel ki tudtam olvasztani a csövet, s feltankoltam 3 zsiroskenyeret. Kicsit sokat pöcsörésztünk bent, rosszul is esett az elindulás. Razó itt jött rá, hogy a bekészített pótruhát a rajtnál történt camelbackes galiba miatt kitette, de vissza nem tette. Így minimálöltözetben kénytelen lesz végigmenni. Jól álltunk.

Valahogy a pont után sikerült helyretennem magam és inkább én mentem elől, eddig Razó diktálta a tempót. Rájöttem, hogy jobb, ha saját tempómban megyek. Így akkor váltok futásra-gyaloglásra, mikor jól esik, s a botot is hasonlóképpen használom. Eddig túlságosan figyeltem a nálam ezerszer tapasztaltabb sporttársra. 

Érdekes rész jött, egy gerincen mentünk végig, ami 600 és 700 m között hullámzott. Bal oldalról az északi szél olyan viharosan süvített be, hogy 10-ből 9 fogorvosnak tuti a Delta régi főcímdala jutott volna eszébe. Zseniálisan jól jött itt az új Tchibós kabát kapucnija. Komolyan mondom, soha többet olyan téli felsőt, amin nincs kapucni. Egy idő után már ez is szinte kevés volt, néhol azt vártam, hogy mikor kell leguggolni, hogy ne vigyen le a szél a hegyről. Itt a nemrég beszerzett csősál is nagyon jó szolgálatot tett, orra felhúzva sikerült egy keveset megőrizni a komfortérzetből. Érdekes, hogy több beszámolóban is olvastam, hogy ezen a helyen többen a feladást fontolgatták. Ehhez képest nekem ez volt a legemlékezetesebb és legélvezetesebb rész. Szépen mentem saját tempóban, előzgetve a már egyre fogyó gyalogosokat. S itt már figyeltem arra, hogy visszafújjam a csőből az isót a tartályba, s a csövet nyakamnál betoljam a kabát alá. Ezzel a módszerrel sikerült használhatóvá tenni a camelbacket. Salgó vár után ereszkedés következett, ahol már alig-alig találkoztunk emberrel. Futók elmentek, a gyalogosok nagy részét már leelőztük. Számomra végtelenül meglepő volt, hogy ezen a szakaszon 10-ből 6-7 emberen Hoka volt. Még a gyalogosokon is. Hihetetlen módon terjed ez a cipő, pedig nulla promó van mögötte. NHH előtti utolsó CP-re érve betoltam egy Marsot az asztalról, mellé küldtem egy gélt. Régen már 5 óra futás után ennyi édestől minden bajom lett volna, de itt még mindig a Fekete-völgyi hagyma jött fel, amit a zsíroskenyér mellé toltam. Megvolt az a feeling, amit még a Piroson röhögtünk D.Ádámmal meg Zsoltival, hogy Dömösön a géles zsíroskenyérrel frissítünk. Megkezdve az utolsó emelkedőt, előbb kényelmes meredekségű szekérúton haladtunk, úgy éreztem, hogy minden ok. Elemezgettük magunkat Razóval, s örültem, hogy még csak az inakat érzem a térdhajlatban. No ez nem tartott sokáig. Elértük a hegyet és a mély havat, ahol már csak gyalog lehetett/volt érdemes haladni. Na ez az, ami nem fekszik nekem. Az apró lépéses joggolás is jobban esik ilyenkor, de erre már annyira nem volt erőm. A gyaloglástól teljesen szétesett a mozgás. Hát nem volt jó, na.. Volt egy laposabb rész, ahol Razó ismerőssel találkozott, ott utolértem őket. Jól is esett a beszélgetős tempó, nem reklamáltam, hogy menjünk már. Aztán persze elindultunk és jött az utolsó fal. Eléggé készen voltam, szépen távolodott Razó, csak azzal törődtem, hogy annyira lássam, hogy el ne tévedjek. Kb egy perchátránnyal felérve gyorsan pecsételtem, s megkezdtük az ereszkedést. Ízületeim jobban bírják a lefeléket, ezért igyekeztem diktálni a tempót. Főleg azután, hogy kiszámoltuk, hogy van némi remény beérni hat és fél óra alá. Ezután síri csendben, a terepre koncentrálva nyomtuk, ami még bennünk volt. Az erdőből kiérve szekérúton folytatódott a pálya, nyújtva a lépteket egész jó tempóban haladtunk. Még engem is meglepett, hogy 6 óra menet után még maradt erre energia. Végül sajnos 3 perccel kicsúsztunk a 6:30-ből, de annyira nem zavart minket. Kihajtottuk jól magunkat, s ilyen körülmények között, ilyen hóban ennyi volt bennünk. Oklevél alapján kiderült, hogy nem is 41, hanem 44km volt a táv, de azt már nem tudtam eldönteni, hogy ez bosszantson vagy örüljek neki.

Közben kiderült, hogy Ádámék sajnos feladták a projektet, sem fejben, sem testben nem voltak készen erre. Így zuhany és gulyás után jöttünk is haza. Utólag rájöttem, hogy nem hiába tartottam ettől a naptól. A körülmények közül elég sok volt teljesen új. Az extrém hidegben ilyen hosszú futás, a 2000+ os emelkedés, a kellemetlen hó. Mind új élmény volt, s problémák is adódtak útközben. Összességében viszont örülök, hogy ezeket sikerült közben megoldani, fejben-testben menedzselni a gondokat, s végül tisztességesen teljesíteni a távot. Ezek azok a tapasztalatok, amik alapján jövőre talán nem követem el ezeket a hibákat, s könnyebben veszek egy hasonló akadályt. 

Ja és Lütyő Úr továbbra is a világ egyik legcukibb kutyája.