Vulkán
Egy hete még igen bizakodó voltam, aztán jött egy megfázás, nullkilometeres héttel. Azért még reménykedtem, hogy nem lesz gond, s ez ki is tartott a rajt után kb. 300 m-ig, ui. 100 méterenként ugrott a pulzusom 10-et, a kellő diszkomfortérzettel társulva.
85% alatt, éppen laktát előtt, kb. az 5. percben aztán kénytelen voltam behúzni a kéziféket, így egyből négyesünk végén találtam magam. szasza, Balazito távolodtak, én meg próbáltam akibacsiba csimpaszkodni, így húzattam magam NHH-re.
A Th. után, már a legurulástól is egekben a freki - ajajaj... Pepét elérve azért összezárunk szaszával a Csóviig - ismét 4-en. A Börzsöny legmagasabb pontjáról aztán - számomra - eszeveszett tempóban indulunk meg lefelé. Görcsölni kezd a gyomrom, hagy el az erőm, de azért lobogok szasza szélárnyékában, mögöttem csörtet akibaci, egy darabig pepe. Dosnya-nyereg után érjük el a Váci két fős különítményt. Itt már kevésbé acélos a tempó, Béla látván gondjainkat csatlakozik is hozzánk katasztrófaturistának. Vilatihoz érve látjuk Balazitot elspurizni - ezek szerint nála is gondok lehetnek.
Vilatinál jó csapatmunka: akibacsi pecsétel , én töltöm a kulacsokat, aztán iszkiri. Séta közben evés ivás, a sorok rendezése, majd a gerincre érve kezdjük a joggolást négyen. Ismét akibacsi a pacemaker. Lábra kicsit szapora, de rövidek a lépések, érzésre mintha erősebb is mehetne, de aztán ránézek az órámra, éppen csak laktát alatt vagyok, úgyhogy nyugi. Szasza kilép, viszont felér Pepe, ismét négyen vagyunk. Darálunk felfelé, őröljük az emelkedőt. Kezdek megint fáradni, nem merek előre nézni, nem vagyok kíváncsi rá mennyi van még felfelé, tudom, hogy sok...
Salgó előtt Ákos kissé megfárad, frissít, erősen meglassulunk, Pepe el is lép. Salgóról leszenvedjük magunkat, aztán próbáljuk tolni, de a mély hóban fordul a bokánk, nagyon nehéz a haladás. Magyar-völgy előtt mégis felérünk a Pepe-szasza-Balazito trióra, úgyhogy már hatan együtt érkezünk a ponthoz, ha kicsit szét is húzódva.
A dózeren kimért kocogásba fogunk Bélával, jó 5 perc mire szasza és Balazito felzárkóznak. Nem túl acélos a dinamika, szaszában látok csak kraftot, mi meg lekövetjük. A csúcs előtt felér ránk ZRobi, majd PGábor, szasza minket megunva elgurul velük a th.-tól. A csúcsról hármasban Bélával és Balazitoval eresztjük a szekeret lefelé. A pulzus már réges régen fennakadt 80% környékén, de most már mindegy, guruljunk. Érzem már a tagjaimat is rendesen, szinte fáj ahogy üt a hegy lefelé, de végülis komolyabb gond nincs, csak ennyi pont elég a jóból. Persze a piros sávot most is nyújtja valaki, soha nem akar véget érni. Balazito még bemutat egy eléhezéses leakadást, így végül szasza mögött 4 perccel leérünk Bélával. 5:35-re.
Szóval jó volt na!
Úgy érzem sikerült kidomborítanom a terepfutás pozitívumait a beszámolóban: mint belső egyensúly, természettel való egybeolvadás, látványos távlatok, végtelen messzeség stb. :)
