Azt hiszem jól összekutyultam :)
Nem egyértelműen csak neked címeztem a kérdést, de úgy látom, hogy tőled van esélyem szakszerű választ kapni. Köszönöm.
Először a harmadik bekezdéses CO érzékelős problémára térnék ki.
Nem a bojlert tervezem CO érzékelővel kombinálni, hanem a meglévő átfolyós, kéményes melegítőt. A bojlert azt általad is részletezett feltételek (megfelelő tér, szellőzés stb) miatt elvetettem.
Viszont ha marad az átfolyós nyílt égésterű, akkor mindenképpen teszek mellé érzékelőt. Nem szeretnéka következő hülye áldozat lenni.
A második bekezdésem pedig arra irányult, hogy van-e olyan átfolyós melegítő, amelyik nem olyan hőmérséklet ingadozással indul mint a jelenleg - nem éppen fiatal - FÉG. Tudniillik, hogy először jön a hideg víz - mert az volt a csőben - aztán észreveszi, hogy melegíteni kell, begyújt, erre jön a forró, és aztán beáll a kívánt hőmérsékletre. Ez az egyik probléma. A másik, hogy mindezt csak akkor hajlandó, ha a víz olyan intenzitással folyik, ami a csövön kifér.
Kisebb vízelvételre be sem indul.
Tehát a kérdés úgy szól, hogy a modernebb/újabb/márkásabb/jobb készülékek esetében lehet-e kisebb vízelvétel esetén is rávenni a melegítésre, illetve, hogy azok képesek-e egyenletesebben adni a melegvizet.
Egyébként elkezdtem gyűjteni egy HMV tartályra. Meg fűtési pufferre is. Vagy a Totyának kell mennie. De akkor kazánra gyűjtök... és akkor az milyen legyen ... nehéz ez a fűtés szakma. :)