„Úriember vagy késik, vagy meg sem érkezik”, azaz áprilisi versenyről novemberi beszámoló…
Ultra Mallorca, Serra de Tramuntana, 2012 április
2011 októberében jártam először a szigeten. A tájat nem volt nehéz megszeretni. Bár sokak a Mallorca szó hallatán kizárólag a germánok pikáns buli szigetére asszociálnak. A zajos diszkó sorokat magunk mögött hagyva azonban a sziklás hegyi ösvényeken másfajta kalandok is várnak.
A versenyről egy kósza, napszítta plakátról értesültem, aztán még 2011 októberi ott létünk alatt neten is nézegettem. Gondolkoztam, fontolgattam, s bár tetszett a dolog, úgy határoztam akkor, mégsem fogok jönni erre a versenyre. Talán a hosszú tél, vagy a tenger- számomra nehezen elviselhető - tartós nélkülözése tette, de döntés ide vagy oda, amint lehetett mégis beneveztem.
A feladat: 107 km, 4400 szinttel Andratx falucska (segítek: a helyiek ándrács-nak ejtik) és Pollenca kisváros között, átkelve a Tramuntanna hegység mészkő szirtjein, a rajt és a cél között további három bájos falucskát és Lluc kolostorát érintve. Hét frissítés, a frissítők üteme kilométerben kerekítve: 20-17-9-9-9-9-17-17(cél).
Egynapos Barcelonai és a versenyt megelőző 3 napos Mallorcai tartózkodás alatt volt idő pihenni a versenyre. A rajt április 20-án éjfélkor volt, az edzéseket 15.-én egy másfélórás szintes fartlekkel zártam, csak 19-én futottam 1 óra tengerparti átmozgatósat. Combtőben egy rejtélyes (ám idegesítő) izomfájás miatt szükségesnek éreztem ennyi pihenőt, különben sem a verseny előtti 3 napban kell megerősödni.
Rajtcsomagot a verseny előtti napokban Palma de Mallorcan egy kis Intersportban lehetett átvenni, így a rajtban ezért már nem kell dulakodni.
Április 20.: „Eljött a nap, lázas minden gondolat”, Palma-ból menetrendszerinti busszal 1 órát utazom a rajtba. A stresszt kerülendő korán indultam, este 8-kor már az előszezoni hangulatú település sportcsarnokánál vagyok. Ülök, állok, járok, kávé, narancslé, műzliszelet, óranézés még egy kávé. Délután négykor teletömtem magam ugyan tésztával, evés nélkül ez a rajtig 8 óra lenne, tehát valamit azért nassolgatni kéne ?! Tervezés, újratervezés, átgondolás. Aztán előveszek egy könyvet és olvasok egy órát, így egy kicsit elterelem a gondolataimat. Közben gyűlik a nép 300 valamennyi induló.
Itt van a tavalyi második Capo Soler, az Ötscher 3. Bosnjak, a tavalyi Lavaredo 6. Brennwald, valamint Matthias Dippacher, szóval lesz ki után futni…
Lemegyek átöltözni, mit vegyek, mit vigyek? A többség camelbak-al van felszerelkezve, én ezt nem akarom. A kötelezők: fejlámpa, hátsó lámpa (!), 0,5 liter kulacs, izolációs fólia, pohár, telefon, gélek és egyéb doppingszerek elférnek az övtáskában, a vízálló kabátot pedig sikerül olyon jól derékra kötni/csavarni, hogy a teljes távon fixen áll. Rövid vagy hosszú ujjú dilemma ?! Éjfél előtt 8 fok a rajtban, viszont felhőtlen napsütés ígérkezik, így a rövid mellet maradok (ez egy igen bölcs döntésnek bizonyult).
Háromnegyed 11, az utolsó műzliszelet, aztán briefing spanyolul, katalánul, angolul és jelnyelven. Nyílik a csarnok ajtó, közepesen békés borjúként állunk a karámban. Keresek magamnak egy vállalható helyet a startvonal mögött 8-10 méterrel a tömegben. Zene aztán matekozás 10-től 1-ig katalánul, aztán eldördül a duda, kigördül a 600 lábú szerelvény.
Stratégiai elképzelés: szint ügyben 3 részre bontható a pálya, 3 jelentősebb felfutásra. Rajt után 800 m fel, majd 700 le, 36 km-nél 900 m fel majd ugyanennyi le, majd 64 km –nél 850 m + 250 m fel (közben 8 km jól futható) s végül 1100 m combveretés lefelé.
Első felfutás, az történik amire számítok: a szenvedélyes latin vér zihálva nekilendül, hogy aztán 40-50 perc után fürtökbe lehessen őket előzni. Sikerül ellenállnom az efféle táncokra való felkérésre, magamra és pulzusomra figyelve fűtöm fel a gépezetet. Rövid aszfalt, makadám út, erdei ösvény aztán köves, fűvel benőtt csapás, majd csipkésre oldott mészkő. Jó tempóban érek a csúcsra, hirtelen billen át az emelkedő lejtőbe. Cipőszaggatóan élesre oldott karros sziklák, majd laza, öklömnyi kövekkel „felszórt” ösvény. Aki itt esik az csúnyán sérül, figyelni kell minden mozdulatra. Az ösvény kővel kirakott sok helyen elmosott, sérült szerpentines útban folytatódik, majd 2 km enyhén emelkedő aszfaltút vezet be az első 20 km –nél levő Esteréex falú frissítőállomására. Narancs, banán mértékkel, kulacsfeltöltés sima vízzel.
Kisebb, 300 m felfutás következik, kikeveredünk a faluból az út eleinte jól futható, aztán meredeksége okán belegyalogolóssá válik. A helyzet tovább fokozódik, botlás és felállás, botlás és felállás: fűvel magasan benőtt, de jól szalagozott kecskeösvények, 50-60 cm-es fellépések változtatják a futást akadályversennyé. Majd Banyalbulfár falu feletti szerpentinre érek, köves ösvény majd nagyon meredek aszfaltos lefutás a faluba. Mellémér egy helybéli srác, pár szót váltunk aztán leelőz. Ezt a 10 km-es szakaszt tavaly őszi ittlétünkkor már futottam (az elmaradt Börzsöny éjszakaira készültem, kánikula futásokkal….) . Teraszos szőlőültetvények és olajligetek, amit már az arabok is műveltek évszázadokkal ezelőtt. Banyalbulfar jelentése valami óperzsa nyelven „kertecske a tenger felett”-et jelent. Faluban 3-4 eligazító ember. Át a falun, rövid aszfaltos felmenet, aztán ki a tengerparti szirtek közé, közel vízszintes jól futható terep, kiszáradt patakmedret keresztezve lefutunk egész a tengerik, a hold fénye a tajtékzó hullámokon törik meg, szárnyakat adó látvány…. Villogó útjelzők mutatják az irányt a vízparttól alig 100 m-re levő a Port de Canong-i frissítéshez 36 km-nél vagyunk. 3-4 percet töltök itt, frissítés végén beér valaki de aztán indulok is tovább.
Villaépületek között futva hagyjuk el a tengerparti részt, néhol kőfal tetején egyensúlyozva, néhol a verseny idejére megnyitott magán birtokokon kelünk át. Ez semmit sem könnyít azon, hogy innen egy 900 m felfutás következik. Elmaradnak a tengerparti hangok, be az erdőbe, aztán egy köves szerpentinen futva-belegyalogolva haladunk. Bő 400 m szint megtétele után kisebb fennsíkra érünk, kinyílik az éjszakai sötétben a táj, ellaposodik a léptek zaját visszaverő környezet, mintha egy gigantikus barlangterembe érnénk. Körben a hegyek sötét sziluettje, valamelyikre itt még 500 m-t fel kell kocogni…. Érzem a bőrömön a hideget, látszik a lehelet ez talán a leghidegebb etap. Közel vízszintesen, murván, majd aszfalton futunk 3-4 km-t. Előttem pár száz méterrel 2 futó halad, közel vízszintes aszfaltút, nincs ok tökölésre 160 közelébe „húzom” a pulzust, ez ugyan egy kicsit lábcsapkodós ezen a terepen, de a frissítőig legalább beérem őket. Közeledünk Valdemossa falucskához, a főút melletti kiülős kávázók, miként a falu is, elhagyatottan alszanak még. Közben végzek egy rövid helyzetértékelést, 45 km-hez fogunk érni: gyomor OK, fejben OK, izom és láb amortizáció OK, igaz a lábam lehetne légiesebb… Valdemosai frissítéshez érek, álmos , de készséges frissítők, érdeklődök: 15 hely körül saccolnak, jó ezzel még tükörbe lehet nézni, de inkább előre mint hátra kéne sorolódni.
A faluból kifele először aszfaltút, majd monoton futás-gyaloglás, 200 m-el előttem valaki, jó lenne megelőzni, de amikor újra kecskeösvénnyé válik a terep, visszaveszek a tempóból. Tekergőzünk fel a hegyre, feljöhetne a nap, a lámpám egy vicc ( Duracell elemet nem egy erdélyi hegyi faluban kéne venni legközelebb). A napfelkelte sejteti magát, mire 920 m magasan fekvő nyeregpontra érünk, ahol a meredek felből hirtelen idegesen cikcakkozó zuhanó futásba kezdünk. Na itt sem kéne elesni, de muszáj erőltetni a gyors tempót 900 m kell itt ereszkedni. Egyre több a fény, erdőbe érünk, vad madárcsicsergés köszönti az első fényeket. Két futó jön rám, veretik lefelé nagyon, elengedem őket. Kiugrok egy gyors toalettre egy kő mögé. Mint egy útonálló leselkedek: e felettem lévő szerpentinről még 2 futó jön ezek még beelőznek, aztán csönd…, senki: szakadás a mezőnyben. Lassan akar véget érni a comb szétcsapatós szakasz. Elvadult olajligetek, teraszok, öreg kertek jelzik Deija falu szélét. Kanyar terasz, kanyar-terasz, nagyokat lehetne itt kispistázni, persze maradok szigorúan a kijelölt pályán. Deija festői falucska (itt minden falu festői) mindenféle gazdag sztárnak van itt eldugott nyaralója. Ha másért nem ezért a napfelkeltéért megérte ide utazni… Hirtelen a 4. frissítőn találom magam, véres lábú versenytárs szervezi a kiszállást: ugye-ugye, nem kéne rohangálni ilyen vacak úton. Gyors frissítő keverés, narancs-alma-banán frissítés és go. 55 km-nél vagyok, 6:58 menetidő.
Távban kicsivel a felén túl, a 4400 m szintből viszont 3000 m már megvan. Szerény 200 m emelkedő részben lépcsőfutás, gyaloglás aztán lefutás Soller kisvárosába. Sikátorfutás, főtér, biztatások, tapsolások: jólesik na… 63,5 km frissítés 8:05-ös idővel. Itt főtétel is kínálnak, én ezt kihagyom. Mögöttem jövő gyorsabban frissít, így egy kis előnyre tesz szert, de ezt az oda-vissza előzést már játszuk egy ideje.
Hamarosan láthatóvá válik a következő feladat, a 900 m –es felmenet: monoton makadám szerpentín, kis hidacskák, az út olykor szurdokszerűvé szűkül. Tempós gyaloglás-belefutás hosszú menete kezdődik, nyomom a gélt, maximálni próbálom a haladás sebességét az ésszerű határokon belül. Be-beugrik előttem a tavalyi UTMB közvetítés Csabi-Kilian-Seb futós-menetelős koreográfiája. Ezt a kényszerű táncot próbálom leutánozni itt, egyedül, a magam szerény tempójában. Gyönyörű fennsíkra érek, előtte sikerül megelőzni valakit. Kis lejtős szakasz után egy tó partján vezet az út kb. 5 km hosszan. A hosszú fellépős meredeken beállt izmok nem akarják hozni a terephez illő tempót, bosszant mert itt lehetne suhanni. 10 percbe is beletelik mire egy jó utazó tempót felveszek, így robogok be a 6. ponthoz, 73 km, 9:52 perccel. Meleg lett. Jól esik a katonai sátor árnyéka. Nyugisan frissítek, sokat iszom mivel a következő pont (és vízvételi lehetőség) 17 km-re van, ezt a távot azt itt elfogyasztott folyadékkal és a 7 dl-es kulacsom tartalmával kell megoldani. Frissítés közben hárman is beelőznek, köztük a leggyorsabb nő. Gyorsan frissítenek és mennek is.
2 km után sikerül valamennyit visszaelőznöm, majd rátérek az utolsó komolyabb 400 m-es felkapaszkodásra. Ennek kb. 2/3 része futható. Az 1200 m –es csúcs előtti meredek részen azonban fenyegető comb görcsök jelentkeznek be, na ez nem jó de legalább fölfele már nem nagyon kell erőltetni. Gigantikus panoráma nyílik a csúcsról a tengerre és a nemrég átfutott hegyek végtelen sziluettjére. Valószínűtlenül hat, hogy néhány óra alatt a kékes távolban elvesző hegygerinceken át lehet vergődni. A völgy katlanban mélyen lent a fenyők között Luc kolostora látszik, ez a következő frissítő pont. Ami idáig gyilkos felmenetel volt most eszetlen lefutássá válik, 700 m szintet ereszkedünk, én 400 m-re emlékeztem , a nem várt plusz 300 m igazán emlékezetessé tette az élményt… Luc 90 km-nél van, 11:58-as idővel érek ide , a 13 óra körüli befutó idő itt már nyilvánvaló illúzió.
A célig újabb 17 km van, minden futható, szó sem lehet emelkedő-gyaloglós „pihenésről”. Órám szerint a lefutásban el van dugva még 200 m szint, ez így is volt, de ebből minden futható. Egy versenyzőt beérek, oda-vissza előzgetéssel szórakoztatjuk egymást.
Az időjárás közben kánikulába fordult, már árnyékban is nagy a meleg (ez volt a legmelegebb nap ittlétünk alatt). Nem technikás jól futható gyors de hosszú lemenet, majd véget ér a trail és leérünk az aszfaltra. Jó tempóba futok, de erőltetni kell, érzem, hogy egy holtpontba kezdek belefutni a cél előtt. Útszélen a verseny fotósa villogtat, kérdezem mennyi még ? 6 km, jön a válsz. Hurrá !!! Aztán tempózok még 10 percet, majd jön egy tábla „utolsó 6 km”… Na ez rosszul esett. Kabócák harsognak körülöttem (drukkolnak ?!), az aszfalt remeg a hőségben. Pollenca városka házait ahol a cél van meg nem is látni. Futok, de egy Jose Luis úgy elfut mellettem mintha állnék. Na ez sok, lesz ami lesz feltépem az utolsó gélt és megeszem mindössze 1 dl folyadékkal. Bízom benne, hogy nem a házak közé való beérés után lesz ebből hasmenés…
Aztán közeledek: házak, sikátorok, erkélyekről integető sziesztázó emberek, lassan vége.. Át a főúton, aztán gyorsan a sportcsarnokhoz „de ne arra…” felesleges 100 m, visszafutás. Focipálya, be a kapun, ismerős hujjogás, chipszőnyeg, taps, cél: 13:48. Egyben, sérülés nélkül, messze a 13 órás célkitűzéstől, de most ennyi volt.
Nyertes idők: 1. 11:52, 2. 12:08, 3. 12:14 Ez volt eddigi leghosszabb távom, nem vagyok elégedetlen, de pörgött már jobban is.
Fantasztikus élmény volt, gyönyörű táj, jó futás, perfekt szervezés (útjelölés, frissítés), ajánlom mindenkinek.
