Nos egy kis történelem.
Talán hallottatok a vallásháborúkról. Vagy nem?
Talán hallottatok arról, hogy sok kisgyermek életét az mentette meg, hogy hamis keresztleveleket állítottak ki számukra. Gondoljátok, hogy az anyakönyvekbe nem kerültek be eredeti bejegyzésként?
Talán nem hallottatok arról, hogy a kánonjog kitér a "titkos" házasságok anyakönyvének kezelési módjára. De ilyen is van.
Arról viszont biztosan hallottatok, hogy életét, egzisztenciáját, megélhetését kockáztatta az, aki gyermekét megkereszteltetette, egyházi házasságot kötött, vagy pappal temettette édesanyját.
Nehogy azt higgyétek, hogy normális dolog a hitetlenség. Tömeges méretekben csak a francia forradalom után ütötte fel a fejét. Kétségtelen kellemesebb állapotnak tűnhet, a sorozatos vérfürdőkkel folytatódott történelmünket alakító elkövetők számára, hogy nem kell tartani egy utólagos elszámolástól halálunk után. A történelem kb. 6 ezer éve emberirtásokról szól. Isten nevében, vagy saját kizárólagos Isten érdekében. De azért mégiscsak könnyebb, ha nem kell Isten parancsait átformálni a bűn magyarázatára. Ha nincs, parancsa sincs. Van valami erkölcs helyette, valami közös örökség az eleinktől. De abban benne van világnézetük is. Ezeknek a világnézeti különbségeknek a tényét is rögzitik az anyakönyvek. S úgy gondolom, hogy óvatosan, tisztelettel kell bánni vele. S bár közkincs, de nem közpréda. Így is kell bánni vele. S nem kell csodálkozni, hogy őrzőik igyekeznek megőrizni a visszaélésektől. Merthogy van ilyen, volt ilyen, s sajnos lesz ilyen.