Szijártó Péter 
hét csepp könnycsepp

egyszer sírtam amikor a parton kóboroltam
s most hét csepp könnycsepp úszik a folyóban
kék cseppecskék, a két szomorú szememé
s most hét csepp könnycsepp tart a tengerek felé
tudni fogod majd hogy honnan s kinek
ha majd egy nap elérik a távoli sós vizet
csak azt nem fogjuk tudni soha hogy miért
mert az óceán egyedül, ki mindenkit megért

kicsi, figyeld az égen az aranycsillagokat
ők lopják tőlem éjente a titkos álmokat
ha egyszer végre őket meglesed
eltáncolják az összes vágyamat veled...
de felhőt látok, vihar lesz, talán jég
s bánatomban esőjével osztozik az ég
ám némán lent a rohanó víz alatt
könnyeim ismerik már a viharokat

most itt állok egyedül, s elázok nélküled
én gyűlöllek őrülten, csak a szívem szeret
a part meredek és egy ugrás helyett
csak hét könnycsepp volt, mi a folyóba veszett
tudni fogod majd hogy tőlem és neked
ha majd egy nap elérik a távoli sós vizet
s milliárd kis társuk között, ahová szöktek
soha többé nem lesznek majd könnyek