Hétvégén részt vettem Pap Gabival és Bálinttal az első román 100 km-es terepfutóversenyén. Jellemzően eddig csak maratonokat rendeztek náluk.Ezért a távért már érdemes volt ennyit utazni. Gabi futni készült,mi ketten pedig alapvetően gyors gyaloglást terveztünk,hiszen a szintidő 24 óra volt,így elméletileg simán belefért.
 A rajthely egy Cheia nevű üdülőfalu volt,ahová csak Bukarestből megy tömegközlekedési eszköz. Mi viszont Brassó irányából akartuk megközelíteni. A terv az volt,h Brassóig megvettük a jegyet,de 1 megállóval később szállunk le(Predealban),ahonnan elindulunk egy könnyed nagyzsákos túrára. Készítettük a kenőpénzt a kalauznak,ugyanis a Brassó-Predeal menetjegy irreálisan drága lett volna. De szerencsére csak legyintett,h ne aggódjunk :)
 Tehát Predeálon leszálltunk a kényelmes,fekvőhelyes kocsinkból, és elkezdtük az igazi túra előtti bemelegítő-kirándulást. 20-21 km volt betervezve,1000 körüli szinttel. Busteni volt a célpont, végig a vízválasztón. Nem volt különösebben megerőltető a terep,az idő is jó volt.Busteni előtt közvetlenül kikerültünk egy dombot;nem szokásunk az ilyen,de nagyon orbavert domb lett volna. Meredek emelkedő,út nélkül,fenyők között.
 Busteniben megebédeltünk,mindegyikünk evett egy tányér levest,és megrendeltük a 3 pizzát elvitelre. Nem siették el a pizzasütést,így futnunk kellett a vonatra,ami Derestyéig vitt volna. Szerencsésen elértük,de jegyvételre már nem jutott idő. Szerencsére itt is rugalmas ember volt a kalauz.Először meg akart büntetni,de Bálint mondta neki,h kifizetjük a jegy árát,és nem kérünk hozzá jegyet :) Így is lett,5 leit vissza is adott.Úgy látszik,neki ennyi volt a kenőpénz-tarifája.
 A szervezőkkel úgy volt megbeszélve,h egy buszmegállóban felvesznek minket egy különbusszal. Vártunk-vártunk,de nem jöttek,így a helyi buszjárattal elutaztunk a Cheiától 35 km-re lévő Négyfaluig. A busz ennél tovább nem ment,innen stoppolnunk kellett. A falu közepén volt a busz végállomása,innen ki akartunk gyalogolni a falu szélére stoppolni. Egyszercsak megáll mellettünk egy Mercis,sportkocsis helyi,h most azonnal forduljunk vissza,ugyanis innentől kezdődik a cigánysor,ahol minket megölnének :) Azt tanácsolta,menjünk vissza a faluközpontig,ott próbálkozzunk. Visszafelemenet még egy magyarul tudó bácsi is óva intett minket a cigányoktól,úgy tűnt,ezt tényleg komolyan kell venni. Egyszercsak megáll mellettünk egy kisbusz,a szervezők különbusza.Csak kicsit késtek :) Beugrottunk, gyorsan áthajtottunk a cigánysoron,egészen a célig.
 Megkerestük a sportcsarnokot,ahol már javában folyt a nevezés,szólt a zene.Elvileg itt aludtunk volna,de kinéztünk az emeleten egy csendesebb helyet.Közben azt is megtudtuk,h nincs lehetőség zuhanyzásra,se most,se a 100as túra után... Szegény ember vízzel főz alapon a fontosabb alkatrészeinket lemostuk a csapban.
 A nevezés egy kicsit kaotikusnak tűnt,de nekünk segített egy angolul tudó szervező,így a sorbaállást is megúsztuk.A többi résztvevő már valószínűleg itt kinézett magának minket :) A maratonosokkal ellentétben mi chipet nem kaptunk,csak rajtszámot,amit mindig viselni kellett a túra során. A kötelező felszereléssel nem törődtek se most,se később.A nevezés,és az eligazítás eltartott éjfélig is,ezután próbáltunk volna meg aludni. Csak próbáltunk,mert a rendezők szinte egész éjjel pakolták a cuccaikat,a bejárati ajtó pedig iszonyú nagy hanggal csapódott be állandóan.Hajnal 3kor talán sikerült elaludni,de 6 óra körül már kelés volt. Reggeli,pakolászás,tanakodás,h milyen ruhában menjünk,hiszen esőt jósoltak,de a kiszsákok miatt spórolni kellett a cuccal. Mindegyikünk a hosszú nadrágot választotta,ami amúgyis kötelező felszerelés volt. Mint ahogy az esőkabát is,de mindhárman egy gagyi,de kis helyet foglaló széldzsekit vittünk magunkkal.
 Megkerestük a rajthelyet,fényképezkedtünk a kabalaállattal,az utolsó pillanatban pedig megkaptuk a térképes itinert is. Eléggé használhatatlannak tűnt,de legalább volt. Szerencsére,1 helyet kivéve elő se kellett venni,olyan jó volt egész úton a szalagozás,fújás.Kb. a hatvanadik km-től foszforeszkáló karikák is segítették a tájékozódást.
 5 perc késéssel megtörtént a rajt,Gabit útnak eresztettük,jó esetben vele már csak a célban találkozunk.Mivel ez egy futóverseny volt,itt még mindenki futott,nekünk is muszáj volt.Az első ponton máris kaptunk vizet,banánt. az nagyon hamar feltűnt,h a helyiek nem igazán törődnek az útvonalkövetéssel,mennek,amerre a legrövidebb.Mi lelkiismeretesen nem vágtuk le a kanyarokat,de ez senkit sem hatott meg,senki sem követte a példánkat. Szerencsére a rendezők direkt úgy jelölték ki az utat,h szinte mindig a legrövidebb úton kellett menni,sokszor levágva a szerpentineket. Így mindenki egyenlő esélyekkel indult.
 Az számomra az első komolyabb emelkedőn kiderült,h nagyon hiányoznak a szintek a lábamból,mindig lemaradoztam Bálinttól,és vagy futnom kellett,h beérjem,vagy ő várt be a ponton. De a jellemző még így is az volt,h a lejtőkön lazán elfutnak mellettünk,viszont az emelkedőkön simán visszaelőztünk. Amúgyis várható volt,h a helyieknek,akik többsége maratonhoz volt hozzászokva,sokkoló lesz kicsit a 100 km-es táv.
 A túra leglátványosabb szakasza egyértelműen a Csukás csúcsa,és a környéken lévő sziklaalakzatok. Ide egy elég erős kaptató
itt fel,fent pedig erős szél fújt. Majdnem 2 ezer méteren voltunk,ez volt a táv legmagasabb pontja. Lefelé menet laza kocogásra váltottunk,így mentünk el a Sziklavár nevű képződmény mellett. Bálinték voltak ezen a környéken már nagyzsákozni,így nekik nem volt ez újdonság.A lejtő elég hosszasan tartott,én pedig éreztem,h kezd beállni a combom,és a gyomrom is felkavarodott. Pedig nem volt nagy tempó,csak én voltam puding.
Hamarosan átértünk a Grohotis nevű hegységbe.Itt megfordult a fejemben,h előreküldöm Bálintot,annyira erőtlennek éreztem magam,csak vánszorogni tudtam a vízszintes szakaszokon is.Szerencsére könnyű szakasz volt ez,hullámzó,de sosem meredek. Érdekes táj volt ez,főleg a Csukáshoz viszonyítva.Mire elértük a Grohotis legmagasabb pontját,észrevétlenül elmúlt nálam a rosszullét.A csúcson Bálintot is beértem.
 Továbbra is dimbes-dombos szakaszok váltogatták egymást,kivéve egy rövid,szivatós emelkedőt. Itt már kezdett kifogyni a vízkészletünk,rég nem kaptunk már,és ezen a szakaszon meleg is volt.Hamarosan találtunk egy életmentő forrást,ahol olyan mohón akartam inni,h majdnem megfulladtam.Nem tudhattuk,h párszáz méter múlva jön a pont,ahol volt kaja,víz.Érdekes pont volt,egy pásztorszekérre volt kipakolva a sok cucc.A kiírás szerint ez volt a 43. km,de ezt nem akartuk elhinni,ennyire azért nem lehettünk lassúak...biztos elírták.
 Innentől eseménytelen szakasz a nagy kajapontig. Út nélküli erdőben kellett sokáig kanyarogni,pedig még turistajelzés is volt itt felfestve.Hamarosan jött egy murvás szerpentin,ahol az előttünk haladók minden kanyart levágtak,amit lehetett.És éppen emiatt nem vették észre,h a jelzés egyszercsak csak bemegy az erdőbe,és egy hosszú szakaszt levág így az útból :) Végre visszakaptunk valamit a sorstól.
 Elértük végre a gáton lévő kajapontot.Itt finom leves volt,vmi húsos tésztával,és 2 szilvásgombóccal(!). A tésztából nem mertem sokat enni,nem éreztem a gyomromat túl stabilnak.Ide még nappal értünk,de mire újra nekiindultunk,lámpát kellett kapcsolni.Elvileg egy könnyű szakasz jött volna,komoly emelkedő nélkül.De nem tudhattuk,h ez a könnyű szakasz 3-4 óráig is el fog tartni,mindenféle esemény nélkül.Bár a köd leszállt,úgyhogy végülis ez nem igaz.Az utat is alig tudtuk világítani,csak gyalogoltunk bele a nagy semmibe.Még a köd előtt csatlakozott hozzánk egy bukaresti srác,jövőre akar menni a piros 85re,az UTMB pontok miatt.Egyedül volt,és már kezdett magábazuhanni.A köd mellé egyre nagyobb,és hidegebb szél is lett,de a kabátot csak egy forrásnál vettem fel,ahol amúgyis megálltunk volna.A kesztyű is jól jött,még ha két újjam ki is lógott már belőle,annyira elhasználódott.Folytatódott ez a kilátástalan szakasz,míg el nem értünk egy furgonos pontot,ahol lehetett vizet venni.Bálint szerint innen már hamarosan eléünk egy elágazást,ahonnan már felgyorsulnak az események.Észre sem vettük,és máris azon a ponton voltunk,ahol reggel már egyszer megfordultunk.Ide kellett mindenkinek 20 óra alatt elérni.Akinek ez nem sikerült,azt már nem engedték fel az utolsó hegyre.Ezen a ponton elég sok embert beértünk,láthatólag próbáltak erőt gyűjteni az utolsó emelkedőhöz.Volt,aki az izofóliából próbált magának kabátot csinálni,volt aki lefeküdt aludni.Negyed órát mi is eltöltöttünk itt,sejtettük,h mi vár ránk.Kb. 4 km-en 900 méter szint.Ezek persze csak számok,sok szivatós emelkedőt átéltünk már.De mind közül ez volt a leges-leggenyóbb.Még véletlenül sem szerpentinezve kellett felmenni,hanem nyílegyenesen fel a hegyre.Út az nincs,menni kell,ahol tud az ember.Errefelé volt egy kis eső,emiatt csúszott minden.Egy lépés előre,2 csúszás vissza :) Leírni nem igazán lehet,milyen ez. Végre kiértünk az erdőhatár fölé,itt már láttuk a fényt az alagút végén. A tényleges csúcsig azért még mászni kellett kicsit,volt egy kis láncos szakasz is,de ez már nem volt vészes. Persze a hegy tetején új iszonyú nagy köd,a szalagozást,vagy a világító karikákat esélytelen volt meglátni.Szerencsére Bálintnak volt selytése arról,merre is arra,így 10-15 perc kavargás után megtaláltuk az utat.Figyelni kellett nagyon,mert azért ez nem egy jól kijárt turistaút volt,és a köd miatt nem láttunk semmit,könnyen el lehetett kavarni.Szerencsére minél lejjebb ereszekedtünk,annál nagyobb lett a látótávolság,mígnem meg is szűnt a köd.Leértünk a cél előtti utolsó ponthoz,ahol kaptunk egy kis kólát is.Innen elvileg már csak 5 km volt hátra.Még egy kicsit kavarogtunk az erdőben,aztán hamarosan beértünk Cheia házai közé.Az utolsó métereken futottunk,ha már futóversenyen voltunk :) Végül 21 óra 53 perc alatt értünk be. Pap Gabi pedig az előkelő hetedik helyen ért be,17 órás idővel.Nyakunkba akasztották a fa-érmet,aztán mentünk is felébreszteni Gabit,h sikeresen beértünk.Megtudtuk,h az utolsó emelkedőn rosszul lett,ásított egy színeset,de azért rendben beért.
 Újra jöhetett a csapban-mosdás,ami nem egy nagy élmény 100 km után.A pasta-partíról lemaradtunk,akkor volt,mikor még bőven úton voltunk,ez kicsit értehetetlen volt számunkra.Így csak a maratonosok ehettek a célban.Másnap persze megdézsmáltuk a pontokról behozott kajákat. Furán néztek ránk,mikor ettük a hideg szaftos tésztát,a csoffadt gombócokkal,de mi nem vagyunk finnyásak,ha kajáról van szó :)
 Már csak a hazaút maradt hátra.Mivel Brassóban volt 4-5 óránk a vonatig,nagyzsákkal,és egy nagy szatyor szeméttel felmentünk még a Cenkre körülnézni,hiszen Gabi még nem volt itt.A betűkre is felmásztunk,pedig nem volt könnyű :) Már nagyon vártuk,h alhassunk egy nagyot a fekvőhelyes vonatunkon.
 Ennyi lett volna a Csukás UltraMaraton.A túra majdnem olyan hosszú volt,mint ez az írás :)