Kedves Asszonyom!
Együttérzek Önnel. Nagyon hálás is vagyok Önnek, mert rendkívül tanulságos, amit itt leírt! Mégis úgy érzem, ez talán nem a teljes képp, és Ön talán tévedhet is egy picit amellett, hogy túlnyomó részben igaza van.
A lánya valóban szönyű helyzetbe került, ez nem vitatható. Számomra azonban kérdéses maradt, hogy erről valóban 100%-ban a lánya élettársa tehet-e. Amikor azt állítja, hogy szeretete végtelen a lánya irányában, nekem az az érzésem, hogy nem ugyanazt tekintjük a szeretet szó jelentésének.
Mire gondolok? Elsősorban arra, hogy egy, az én szótáramban szereplő értelmezésnek megfelelően szerető szülő felvilágosítja gyermekét arról, hogy gonosz, rossz emberek is vannak, és ezek veszélyesek. Nem ijesztgetésre gondolok itt, hanem arra, hogy életkorának megfelelően tájékoztatjuk a világról. Gyerekkorban sok mesét olvasunk, és nem Disney-szemetet, hanem rendes magyar népmeséket meg Grimm-meséket, ahol a gonosz nagyon is jelen van, és le is győzik. Tiniként pedig a kezébe adjuk a romantika nagyjait is (a lányok pl. az Üvöltő szelek-et szokták szeretni), meg persze Dickenst és Balzacot is, hogy lássa a rútnak, a torznak, a gonosznak az arcait is. Fel kell vele ismertetni, hogy ez a valóság!
Egész egyszerűen nem reális az a ma fősodratúnak tekinthető nézet, mely szerint csakis a társadalom hibája - szegény sors, intézet stb. - lehet az az ok, amiért valakiből gonosz ember, netán bűnöző lesz, és hogy pl. az intézetből kikerült emberek csakis alapból jók lehetnek, és csak annyira van szükség, hogy sokszorosan kell őket szeretni stb. Ugyanígy nem igaz az a háború előtti nézet sem, hogy a jó házból való úrifiúk csakis kiváló jellemek lehetnek. Josef Mengele például igencsak "jó házból való úrifiú"-nak indult, mindent megkapott, amire csak szüksége volt a szeretető családtól a kiváló iskolákon keresztül a megfelelő mértékű anyagiakig. Ugyanezen nevelődés eredményeképpen a testvéreiből mintapolgárok lettek, ahogy a felmenői közt sem voltak gazemberek. Ez az egy viszont százada egyik legnagyobb - Ha nem a legnagyobb! - gazembere lett. Ugyanakkor pedig árvaházak neveltjei közül is kikerülnek tisztességes emberek, a társadalom oszlopai.
Az Ön leánya vajon tisztában volt-e azzal, hogy egy intézeti nevelt számára a család, a családi szeretet és a boldog gyerekkor nemcsak irigyelt és vágyott dolog, hanem egyúttal gyűlölt dolog is lehet, pusztán amiatt, hogy neki nem jutott belőle? Vajon a sok orvossal, pszichológussal és pszichiáterrel teletömött családban akadt egy kompetens személy, aki elmagyarázta annak a lánynak, hogy miről is szól az Üvöltő szelek azon része, amelyben a megkeseredett Heathcliff valósággal bosszút áll azokon, akiknek - ővele ellentétben - boldog gyerekkor jutott? Vajon akadt akár egy olyan tekintélyszemély is, aki elmondta volna annak a lánynak, hogy tévedni emberi dolog, és nem feltétlenül az az igazi társunk egy életre, akibe épp belebotlottunk 17 évesen? Hogy egy kapcsolatnak fokozatai vannak, és még házasságban se kell egyből gyereket összehozni, ha még nem érezzük megfelelően stabilnak a kapcsolatot? Hogy egy nőnek igenis jogában áll saját egészségének védelmében fellépni, és pl. nem vállalni vagy megszakíttatni a terhességet, amikor az az ő egészségét veszélyezteti, vagy amikor az apa személyét illetően már kétségei vannak afelől, hogy vele akarja-e leélni az életét? Mert azt láttam az írásából, hogy a magzatok miatt nagyon is aggódott, de azt már kevésbé, hogy a lánya védelmében fellépett-e addig, amíg még meg lehetett volna menteni?
Azt is megemlítem, hogy az egyes betegségek jellemzően ott jelentkeznek, ahol az illető személy magatartásában és/vagy jellemében is hibák vannak. Így lesz a sokat "nyelő", folyton bántott, de magáért kiállni képtelen embernek gyomorfekélye, a mintent a "szívére vevő" embernek meg szívproblémái és koszorúér-betegségei, a konfliktustól rettegő személynek pedig, aki még "levegőt se mer venni", annyira fél, annak meg asztmája lesz stb. A családja tele van olyan pszichiáterekkel és pszichológusokkal, akik nálam avatottabban el tudják magyarázni a szomatizáció jelenségét és a pszichoszomatikus betegségek lényegét. Az Ön leányának nem véletlenül volt baja ilyen fiatalon pont a gerincével...
Egy dolgot végképpen nem értek. Ön azt az embert annak lakásában meglátogatta, már azt követően, hogy nyilvánvalóvá vált mindenki számára, micsoda ocsmány módon bánik az Önök leányával, nemde? Miért nem vitte magával a férjét, hogy fizikailag erőfölényben legyenek? Mert ha ilyen eset van, akkor bizony el kell vinni a dolgot a kenyértörésig. Akár provokációval is, de tenni róla, hogy valakire rátámadjon az ürge. Onnantól kezdve pedig jogos védelmi helyzet van, amelyben Ön és családtagjai érthető felindulásból és/vagy a pofa fizikai fölényét ellensúlyozandó akár túl is léphetik az arányos védekezés határait. Magyar nyelven az ürge ököllel akarja megütni Önt vagy az Ön lányát, erre Ön és/vagy a férje belemártják a konyhakést. Mert egy dolog biztos: a végtelen szeretet az én értelmezésemben azt (is) jelenti, hogy ha nincs más mód a gyerekem megvédelmezésére, akkor ölök is érte. Aztán a nyomozás során majd úgyis kiderül minden. És majdcsak lesz egy pszichiáter a tágabb ismeretségi körben, aki kiállítja Önről a "diliflepnit". Legrosszabb esetben Ön pár év múlva szabadul, de leginkább megússza felfüggesztett büntetéssel, megfelelően profi ügyvéd közreműködésével.
Félreértés ne essék! Senkit sem biztatok emberölésre! De azt igenis állítom, hogy ha ez a helyzet valós, akkor egy anyának az - akár túlzottan vehemens - reakcióját nem lehet túl szigorúan elítélni. A csatornapatkány is megvédi a kölykét, kerül, amibe kerül!
Ugyanakkor azonban kétséges, hogy valós-e a helyzet. Pontosabban, hogy valóban csak ennyi-e az egész, amennyit Ön lát belőle? Vajon az Ön leánya miért ment több soron is vissza egy olyan emberhez, akivel ennyire rossz volt neki? Miért nem állt ki magáért és a gyerekeiért soha? Vannak, akik ennél sokkal kisebb okok miatt is válnak. Még többen vannak, akik egy pocsék házasságba nem szülnek gyereket. Pláne nem ennyit! - Tartok tőle, hogy az Ön leánya ebben a táncban nagyon is benne van... Egyáltalán, házasok ezek? Megkérte ez afiatalember az Ön leánya kezét, ahogy illik? Vagy az Ön leányának már eleve sem volt annyi önértékelése, hogy elvárja a megfelelő formák betartását, az ő és családja méltóságának tiszteletben tartását? Hm?
Egy szó, mint száz, nagyon együttérzek Önnel, de nem látom, hogyan segíthetne bárki is egy olyan nőn, aki saját maga a kisujját sem mozdítja meg a saját élete és méltósága védelmében. Ott volt Natascha Kampusch esete nemrég. Őt kiskorában rabolta el egy efféle őrült, mégis volt benne annyi tartás, hogy kereste a kitörési lehetőséget, és meg is szökött, mikor tudott. Sajnos, ahogy elnézem, az Ön lányába nem sok gerinc szorult, és ha nem fejleszti ki magában a tartást, akkor nagyon szomorú, még sokkal szomorúbb lesz az élete. :-( Sajnos, ma már talán akkor sem lenne megmenteni, ha az élettársa meghalna. Mert az, aki ilyen mértékig mazochista, nagy valószínűséggel hamar találna magának egy másik szadistát, aki pont úgy gyötri tovább, mint ez a mostani pofa. :-(
Sajnos, igazat kell adnom azoknak, akik szerint Ön ezt a gyermekét gyászolhatja bár, de megmenteni nem tudja. Nem ettől a pofától, ezt akár keresztül is lehet lőni. A bűntársai előbb-utóbb meg is fogják tenni, ahogy az már lenni szokott. Az Ön lányát a jelek szerint saját magától nem lehet megmenteni. Ugyanis egy normális anya és nő már réges régen sk belemártotta volna azt a konyhakést ebbe az ürgébe.
Üdv:
b