Az újabb nap reggelén a Prati modern és nagy piacához sétálok. (Mercato Trionfale).  Útközben látni lehet amint tömött sorban sokan várnak a Vaticáni Múzeumok nyitására.  Hétfő van, 10 körül is rengeteg ember mozgott a fal körül. A nyári szabadságolás miatt elég nagy a pangás, a halárusok szinte kivétel nélkül zárva vannak, mert vasárnap a halászok is pihennek. Készítek néhány képet, veszek reggelit, és hazamegyek.  Szabadságon vagyok, és Rómában :)  úgyhogy ráérősen csak 10 után indulok el ismét.

 

                              

                 

 

A déli ágyúlövést kb. 10 perccel késtem le júliusban, teszek egy újabb kísérletet. A 870-esre ismét hiába várok több mint negyed órát, felkaptatok  a 115-ös végállomásához, ami éppen elindul, így az első megállóhoz futok. Szerencsére a busz lassan jön, a baj csak az, hogy továbbra is ezt a tempót folytatja, ugyanis vezetője az ellenőrrel vitatja meg az élet fontos dolgait.

A buszról leszállva mindenki szembejön velem, gyanus a dolog. 1 perccel ugyan, de ismét lemaradok a mindössze pár perces mutatványról. De legalább már egészen megközelítettem. :) Éppen visszazökken helyére az ágyú mikor a kilátóról letekintek.

A panorámában gyönyörködve jár egy kávé és egy gyümölcslé, majd a kút hűsítő vize után a San Cosimato Kolostort célzom meg Trasteverén.

Mindkét kapu nyitva van, bemegyek, nézelődök fényképezek. Van bent egy büfé is, ez nyitva van, a kórház dolgozói látogatják.

Az egyik udvarban cica üdvözöl, később kiderül, kettő is van. Felváltva dörgölőznek, szeretetéhesek, simogatásért kiáltanak. Aztán mikor abbahagyom és készítek pár képet, már nem csak kanyargós testükkel, hanem fejükkel is erősen bökdösnek. Az egyik macsek finoman megharap térd alatt, majd macskanyelven közli: méééég.

 

                   

 

Végigjártam az udvarokat, nekem több rémlik mint 4.   A dupla oszlopsoros kerengő nagyon tetszett. Elidőztem kerengő falain kiállított eredeti díszes márványtöredékek mellett, gyönyörködtem a bencés kolostor megmaradt freskóinak élénk színeiben, a reneszánsz templom külsejében, az éppen csordogáló szökőkútban és a falon kialakított kis imahelyben. Egyik pici udvarból iroda nyílik, az ajtaja mellett egy lerakatot is felfedeztem, ahol letűnt idők dicsőségét méltató babérkoszorús márványtáblák porosodtak egymás mögött a falnak támasztva. A főkapun távozom.

 

                  

 

Elvileg a Vittoriano tetejére és a Piazza Navonára szántam a délutánt. A közeli buszmegállót meglátva hírtelen úgy döntök, hogy amelyik  busz először érkezik arra felszállok, és az útvonalon valahol leszállok.

 

Így esett, hogy a 44-es busszal számomra eddig ismeretlen szép környékre jutottam. Útközben csak nézelődök, abban bízom, ott vagyok, ahol lennem kell. A megállókat részletező táblán meglátom a Doria Pamphili nevet. Halványan ugyan, de felsejlik: erre van a Villa. Hát persze, még nyugisabb időkben július elején nézegettem.  2 megállóval később ugyan, de leszállok, hogy a tikkasztó melegben egy emelkedőn másszak felfelé. :) Séta és nézelődés közben megállapítom, hogy szívesen laknék ezen a környéken is.  Szépek az udvarok és a házak, jó a levegő is távolabb a nagyvárosi forgatagtól.

 A St. Pancrazio Bazilikához érkezem, hívogató a díszes kapun át látható kertje, és a vizem is elfogyott. Az árnyékban a hűs vizet kortyolgatva meglepődve látom, hogy nyitva van. Körülnézek, néhány képet készítek, majd leülve nézelődök. Tetszik a mennyezet, és a hajókat elválasztó díszes boltíves fal, de a környezettől nem elkülöníthető csend az, ami  leginkább hatással van rám. A St. Pancrazio katakombája zárva van, egyik oldalkápolna falfreskóját restaurálják. Talán ezért volt 2 óra körül is nyitva.

 

 

               

 

 A Via Pancrazion lévő Tazza d'Oro fagyizót is tesztelve elérem a Villa kapuját.

 Belépés után hosszan gyalogolok, a Via Aurelia Antica egyes részeit néhol látni lehet, egy-egy pálmafáról papagájok csivitelése kísér, kicsit odébb a Palazzo Quattro di Venti elegáns épülete látható. A Palazzo Corsini mellett a  színpadot lebontó munkások zaja toldja meg a kabócák kitartó haccacáréját.  Útközben szobortöredékek, hatalmas zöld területek, padokon olvasó fiatalok, és szintén sok kerékpárossal, futóval találkozom. A hatalmas zöld völgy után bokrok öleléséből itt-ott termetes szobormaradványok láthatók, majd 1 kis kút fogadja a megfáradt vándort. Nagyon szomjas vagyok, így talán nem is csoda, hogy majdnem 1 liter víz után, hátrafordulva veszem csak észre, hogy megérkeztem. :)  Elém tárult a reneszánsz park egy része, amit fülkékkel barlangszerű kúttal és fülkékben szobormaradványokkal díszes fal vesz körül.  Felüdítő és szép látvány az előkelően kimagasló Casino bel Respiro a szerpentinszerű labirintus díszkertjével. Szökőkútjai ugyan száradozva-szomjaznak, de hozzáképzelem a csobogást és a szivárványt adó vízsugarak látványát is. 

                                     

               

A Villa hatalmas, (180 hektár) Róma legnagyobb, és egyik legjobb állapotban megmaradt parkja szépen ápolt angol- és franciakertjeivel, díszes épületeivel, különleges mediterrán növényekkel.  A kisebb, de látványos részét jártam körbe csak. Hétfő volt, így az épületek ajtói zárva voltak. Barangolás közben szinte megelevenedik előttem az itt élő nemesi családok egy-egy estélye.  Míg férjeik a Casinóban időznek,  a hölgyek habos ruhácskákban a teraszos jelleggel egymástól lépcsővel elválasztott kertekben csacsognak, meg-megállva a Fontana della Regina mellett, leülve a Rózsakertben vagy a mesterséges tó partján. A gyerekek bújócskáznak a  barlangos, kukucskáló szobrokkal díszes kútnál vagy a különleges fák, bokrok, szobrok tövében és pálmatelepek között.

 

Sorra felfedezem a park díszeit  az obeliszket, a Fontana Reginát, felmegyek az oroszlános kapunál a lépcsőn, visszafelé indulok a közeli épülethez, aztán visszajövök hogy az „alsó” szinten lévő reneszánsz kertet felderítsem. Elhaladok egy díszes, de elhanyagolt kút mellett majd a   barlangos kút mellett jövök vissza. Elmegyek a Capella D. Pamphilihez, közben gyönyörködöm a különleges és buja növényzetben: látok itt babérfákat citrus-féléket myrtust és megcsodálom a pálmák sokféleségét. A Cicas Revoluta hatalmas levelei ölelésében különleges termését tartja tenyerén. Csodaszép virágfüzérjét ékszerként viseli a Lagerstroemia. Merje valaki azt mondani, hogy augusztusban már kiégett a növényzet Rómában.  Késő délutánra jár, egyre többen vagyunk, főként a helyiek jönnek futni, olvasni, kerékpározni vagy csak sétálni. Két rendőr és én fotózunk csak. :) Annyira igaznak érzem, hogy a Villa Doria Pamphili a béke oázisa Róma szívében. Reggel 7-től napnyugtáig van nyitva.

               

A Largo Argentinát is érintve Pratiba indulok felfrissülni.

Eljött az utolsó este, elmegyek  Trastevere szélére a Freni e Frizioniba.

Sok fiatal van ismét, kellemes a terasz jellegű terecskén kint ücsörögni. Asztal híján sokan a betonpárkányt asztalként és ülésként is használjuk. Koktéllal kezemben időnként arrébb költözök, ha rágyújt valaki mellettem. A szomszédokkal néhány szót váltok, vagy nézem a  mutatványost és a fotóst, aki alkut köt. Levezetésként sétálok még egyet Trasteverén. 

 

        

Séta közben az egyik közeli szűk utcában sok ember ácsorog, és a kitett asztalok is foglaltak, amint felállnak az asztaltól, névre szóló helycsere következik. Az étterem honlapja szerint csak telefonos foglalással lehet bejutni, árat nem láttam, de valamikor kipróbálom.

 

http://www.darpoeta.com/ing/Dar_Poeta_home_ing.html

 

A hídon sétálok át, menet közben fentről nézem a sátrak körüli nyüzsgést, de lábaim nem akarnak lépcsőzni már, így az utolsók közül egy 23-as busszal hazamegyek.