sulep Creative Commons License 2012.08.13 0 0 41335

Sziasztok!

Tegnap mi is megérkeztünk Bulgáriából (napospart Aparthotel Afrodita). Köszönöm szépen akik segítettek korábban az információszerzésben. 

Mindegyikőnknek nagyon tetszett a napospart a hotel teljesen korrekt minden szobában klíma, minden nap takarítottak, a recepciós lányok Tanya és Monica végig mosolygósak kedvesek voltak, talán egyetlen negatívum a hotellal kapcsolatban az a reggeli volt, hogy nem változtatták az összetételét, minden nap ugyan az volt (tojásrántotta, főtt tojás, kis virsli, 2 féle szalámi, 2 féle sajt, vaj, lekvár, méz, gabonapehely, kávé, kakaó, tej, tea, víz, 2 féle üdítő, dinnye). De finom volt ettől függetlenül. A part nagyon szép homokos a víz szerintem biztos volt vagy 30 fokos de érthető is iszen majdnem egész héten 35-39 fok volt.  Hét első felében találkoztunk a vízben ilyen zöld moszatokkal de ha arrébb mentünk akkor ott már sokkal jobb volt a helyzet, viszont a hét második felére már eltűntek én legalábbis ahova jártunk nem találtam egyet sem. Szép nagy hullámok voltak mikor picit jobban fújt a szél (kb mint a szoboszlói hullámfürdő :) ). A part közelében mindent lehetett kapni aki enni akart vagy más bazári dolgokat. 
Mivel kocsival mentünk ezért arról is íro 1-2 mondatot. Elsősorban nem tudom, hogy maradt-e még egyáltalán ember törökországban mert ennyi törököt én még életemben nem láttam az utakon meg a határokon. Odafelé Röszkének mentünk kb 2 órát ácsingóztunk mikor is mondta a magyar határőr mért nem Tiszaszigetnek mentünk mikor ott csak a magyar meg szerb állampolgárok mehetnek. Na hát hazafelé arra jöttünk  kb 15. autó volt a mienk a sorban meg is örültünk, de hát így is majdnem 1 órát kellett állni mert hiába volt 5 határőr csak nézelődtek meg sétálgattak. Igaz fiatal vagyok de még emlékeimben rémlik hogy ausztria felé nagyon régen kinyittatták a csomagtartót meg a motorháztetőt stb, de hogy itt is ez menjen 2012-ben erre rémálmaimban sem gondoltam volna. És akkor még megkérdezi mit hoztak, majdnem mondtam neki hát sajnos magának semmit. :)  De ennyi baj legyen. 

A tranzit szállásunk Niska Banjában is teljesen megfelelő volt, tiszta, kulturált, igaz nehéz volt odatalálni de helyiek segítettek kocsival megmutatták.

Nagyvonalakban kb ennyi.