1986. egy meteorológiailag különleges év volt. Már április elejétől kezdődően az évszakhoz képest jóval melegebb idők jártak. Igaz 30 C^o-nál melegebb nem nagyon volt, de a csapadékhiány miatt megemlegették a mezőgazdászok és a meteorológusok. Az emberiség is megemlegette a tárgyévet, de az egy kis ukrajnai városka atomerőművének volt köszönhető és nem az időjárásnak.

Jött egy lehetőségem április végén, hogy tíz napra elmenjek üdülni egy nyugati határ mellett lévő városkába. Túl sok szex élményt nem vártam az utazástól, tudtam, hogy kis város, többször átutaztam rajta, de hosszabb időt egybefüggően még nem töltöttem el ott. Szóval megérkezvén az üdülőbe, kiderült, hogy minden szobában színes tv van (nagy szó volt ez akkoriban) kivéve az én kis, egyszemélyes szobácskámat, amiben csak egy rádió volt. Ettől még nem tört ki rajtam a pánik, mert esti „felfedező” utamról úgyis csak kb. tizenegy órára értem szobácskámba. Ahogy ez lenni szokott, az intenzív gyaloglás miatt még túl élénk voltam az alváshoz, így bekapcsoltam a rádiót. Az URH sávja olyan volt, hogy egybe volt rajta a keleti és a nyugati norma szerinti sáv. Nos, ezzel a készülékkel így egyetlen adót sem lehetett tisztán fogni, mert mellette legalább három másikat is jól hallott a delikvens. Átkapcsoltam a rövid hullámra. Némi keresgélés után jól érthetően bejött rajta Rádió Szabadbattyány (Szabad Európa Rádió). Onnan értesültem, hogy mi történt a Nagy Sovjet Unioban. Másnap reggeli közben az asztaltársaim néztek rám üveges tekintettel, amikor humorizáltam azzal, hogy ismertettem velük az aktuális időjárás-, vízállás- és rádióaktivitás-jelentést. Kb. 20 másodperc kellett ahhoz, hogy minden asztal értesüljön a dologról. A hirtelen jött népszerűségnek nem örültem, lévén, hogy akkortájt mi még a keleti blokkot „erősítettük”. De hát halkan elmondtam ,hogy érdeklődjenek a 21, 41 és 49 méteres hullámsávokon… Nos, az étkezőből felfelé haladva már hallottam a szobákból kiszűrődő hangokból, hogy érdeklődők az üdülő társaim.

Délelőtt a városban nézelődtem, délutánra az uszodát ütemeztem be. Érdekes volt a zuhanyzójának kialakítása, mert félkörben voltak elhelyezve, előröl mindegyiken függöny volt és az ott lézengő alkalmazott rá is szolt a delikvensre, ha zuhanyzás közben nem húzta el a függönyt. Ez annál is inkább furcsa volt, mert a fülkéből kilépve mindenki egy szál farokban kezdett el törölközni. Na, és az elválasztó falak azok bizony nem zártak a falig, azt csak kb. 8 – 10 centiméterre közelítették meg. Így bizony, ha kellően óvatos voltam, ottlétem során láthattam egy két eldurranást. Hála az égnek a személyzet is hamar elunta az ott üldögélést és kiment beszélgetni a medencetérbe a kollégáival. Így fordulhatott elő, ottlétem alatt egyszer, hogy az általam megfigyelt célszemély, megfigyelését észlelve kezével intett, hogy utánam. Olyan 16 éves lehetett. Vasággyal együtt lehetett kb. 45 kg. Korához képes erős fekete testszőrzete volt. Szégyen, nem szégyen, az illemhely felé vettük utunkat. Mivel akkortájt már ismert volt a AIDS-vész, egy nem túl bonyolult safe-sex-el intéztük el a dolgot. A gyerek közben egy szót sem szólt és a dolog után egyszerűen elrohant. Nem volt egy nagy szám és így, kommunikáció hiányában egyéb módon sem tett mélyebb benyomást lelkivilágomban. Ami biztos, hogy nem először csinálhatta a dolgot. De nem erről akartam beszélni, hanem…

Nem tudom, hányadik napon történt, de egy délelőtt a környező hegyekbe sétáltam ki. Ott találkoztam más ott üdülőkkel is, visszafelé többen el akartak hozni autóval, de én inkább gyalogoltam az aszfaltút mellett. Egyszer csak észreveszem, hogy jön velem szemben egy kerékpáros srác. Nagyon bátor lettem, mélyen a szemébe néztem. Ő (is) olyan tizenhat év körül volt, én akkor harminckettő voltam és még sikeresen ellent tudtam állni a gonosz idő támadásainak. „Igéző” tekintetem hatására majdnem lefordult a bringa nyergéből, elbizonytalanodva, hátra-hátra nézve, de tekert tovább. Még vagy háromnegyed óra gyaloglás várt visszafelé, úgy hogy szinte el is felejtkeztem a dologról. Negyed óra múlva jön visszafelé a gyerek. Elsuhan mellettem (nem volt nehéz, mert erre lejtett az út), majd amikor kapcsol, hogy ki voltam, tőlem kb. 150 méterre megállt, és próbált diszkréten visszanézni. Amikor megközelítettem, felpattant a nyeregbe, tekert pár száz métert, majd megismétlődött az előbbi. A harmadik ilyen megállásánál a bokorból kiugrik két határőr és beszélgetni kezdtek a sráccal (ne felejtsük el még kommunizmus és még három év a határnyitásig, de annyi előnyünk már volt, hogy az ún. határsáv-igazolványt már nem kellett kiváltanunk). Az okmányok megtekintése után természetesen útjára engedik. Odaérve természetesen engem is igazoltattak. Mivel én nem voltam helybeli, velem egy kicsit többet foglalkoztak, de persze elengedtek. Szívtam a fogamat, hogy emiatt a srác esetleg végleg berezel, és eltűnik. A katonák, hála az égnek a velem ellentétes irányban mentek tovább én meg egy kanyar után megpillantottam a srácot. Azt természetesnek tartottam, hogy engem vár, de hogy lesz e valami konkrétum, abban már nem voltam olyan biztos. Egyszer csak látom, hogy a gyerek eltűnik az útszéli susnyásban. Mivel én eközben vagy hetven – nyolcvan méterre voltam tőle, odaérve komoly dilemmát okozott, hogy jó helyen próbálom-e átszakítani az ősnövényzetet. Végül is, mivel neki ezt bringával kellett, hogy megtegye, bíztam benne, hogy nem válhat kámforrá. Nem csalódtam. Hamar megpillantottam, amint a gépet egy fának támasztva, ő bringa előtt áll, jobb kezét a kormányon, balt a nyergen tartva. (Azóta tudom, ha egy kerékpáros ilyen testhelyzetben áll velem szemben, azt rövid úton le fogom cummantani – de az egy másik történet.) Sötét színű haj, vagy sötét barna, vagy fekete, ebben már nem vagyok biztos, de gyönyörű barna szemek. Szőrtelen arc (és test!) A srácon egy fekete sport short, volt mindkét oldalán két-két fehér hosszanti csíkkal (ha ilyet látok, még mindig Ő jut eszembe) és fehér póló. Próbáltam megszólalni, de az izgalom miatt csak valami vinnyogás jött ki belőlem. Azt is láttam, hogyha most nem a sűrű erdővel lennénk körülvéve, megpróbálna elmenni. Próbáltam magamon uralkodni, hogy normálisan meg tudjam szólítani. Végül sikerült egy többé-kevésbé férfias sziát kinyögnöm. Nem szólt, csak kicsit biccentett a fejével. Sejtettem, hogy nagyon nem célszerű ajtóstól rontanom a házba, próbáltam az ő ütemét felvenni. Végül, amikor kinyögte, hogy ő még soha senkivel… és hogy ő csak hagyná magát, legalább tudtam, hogy meddig mehetek el. Hát jó, akkor kezdjük el. Próbálja letolni magáról a shortot, de mondtam neki, hogy én szeretném az árut kicsomagolni. Gyönyörű volt a teste. A bőre szinte kreolos, de a napozástól és nem a génektől, mert az alsó naci alatt az eredeti hófehér bőre is látható volt. Nem túl hosszú, göndör fekete szemérem szőrzet, és egy nem túl nagy, de a testével harmonizáló kukkendáré. Kb. 15 centiméteres rúd, végén egy szép kúpos makk. A tojásai meg mintha nagyobbak lettek volna, azokéhoz képest, akiknek ilyen méretű pálcikájuk van. Mindenesetre nagyon gusztusos látvány volt a szinte teljesen szőrtelen zacsi. Ráhajolva a kéjlécre éreztem, hogy van némi nem túl vonzó illat, de a bicaj tele kulacsával megoldottam a dolgot. Az utolsó öblítést már a számba végeztem el. Érzékeny kis műszer volt, egy-két nyelvmozdulattal a fák tetejéig ugraszthattam volna. Átadta magát az élvezetnek, fogta, simogatta a fejemet, majd egyszer csak felhúzott maga mellé. Elővette a farkamat és elkezdte verni. Közelítettem az ajkai felé és hagyta. Gyönyörűen tudott smárolni. Smacizás közben érzem, hogy kezd elélvezni. Nekem sem kellett több, egy-két másodperc késéssel telelőttük a bokrokat.

Ami ezután jő, az mindig lehangoló. Ha igaz gimnazista, második (tizedik) évet végzi. Nem homi, csak kíváncsi volt rá. Az előző napokban beszélgetett erről a haveri körben és ezért volt kihegyezve a témára. Van barátnője. Velem biztosan nem lesz folytatás. Egy búcsú puszit (nem hogy smacit) sem adhattam neki. Kezet fogtunk, majd Ő felpattant a bringára én meg gyalog folytattam utamat.

Az üdülés további napjaiban igyekeztem nőnemű üdülőtársaim közeledést elkerülni. Ez néha csak úgy sikerült, hogy elterjedt rólam ,hogy nagyképű vagyok. Hát inkább nagyképű, mint homi…