Na jól jártam ezzel az indexszel: szépen megírtam a beszámolót, aztán elszállt az egész. Korábban is kopiztam elküldés előtt, de ezúttal a végén a szövegbe még bekopiztam egy linket, így csak az maradt meg kopiban:-(

De mivel maga a rendezvény megérdemli a részletes  beszámolót, megpróbálom újraírni.

 

Nos

 

Salomon Zugspitz Ultratrail 2012

 

A tavalyi UTMB után elfogadtam, hogy oda még visszatérek pár éven belül - de nem 2012-ben - egy többé-kevésbé "futós" teljesítés reményében, de addig is megpróbálok un. köztes távú versenyekkel szinten tartani. Olyan versenyt kerestem, ami 100-120 kili és nyár elején rendezik, ezáltal kellően kipihenhetem a hazai célversenyeket (MB, T100), így nem telepszik rá a nyaralásra (mint az UTMB az elmúlt két évben). Igazából két verseny jöhetett szóba: a Zugspitz Ultratrail, illetve Lavaredo. Előbbi mellett szólt a futótársak (Hámory András, Jakus Béla) pozitív véleménye a tavalyi első rendezésről, a táv hossza (100 km), a színhely közelsége (7 óra Budapestről, Lúdtalpnak 6.10:-)), a rajt időpontja (reggel 7.15.), így jó esetben estére célba érek és nem kell éjszakáznom: önmagában a táv is kellő kihívás, minek tovább tesztelni a bioritmus erőszakos borogatásával?! (UTMB, Annecy, Lavaredo...).

 

Már a rajtcsomagnál látszott, hogy a főszponzor komolyan veszi a német piacot, igazán gazdag és alapvetően hasznos tartalommal pakolta tele. A szervezés gördülékenysége és alapossága, pontossága is egy "prémiumkategóriás" rendezvény érzetét keltette, bár szerintem a németeknek zsigerből jön, jöhet ez a precizitás. Ez az érzet egyébbként végig kísérte az egész rendezvényt: a jelölés kiváló volt, a necces részeknél mentők álltak készenlétben, a frissítőasztalokon tág választék (bár negatívumként éltem meg, hogy csak ha kértél, akkor volt kóla és gél, de ezt a külföldi honnan tudhatta, mert szólni nem szóltak róla. Utólag tudtam én is meg, pedig jól jött volna helyenként...A másik apró negatívum a frissítőszemélyzet helyenkénti apátiája, de ez csak azért lehetett ennyire feltűnő, mert a hazai, elsősorban csanya -féle rendezések eléggé elkényeztettek e téren.)

 

A rajt után eléggé komótosan indult a menet, mintha a németek kikaptak volna előző nap az EB negyeddöntőn vagy mi történt? Persze a látszólagos lassúság csak a bemelegítő pár kilin tartott, onnantól berendeződött a mezőny, viszonylag hamar kialakultak a konvojok, párok, csoportok. Fülemben csengett Béla figyelmeztetése: az első 28 kili csak bemelegítés, a végére úgy kell érkezni, mintha semmi komoly nem történt volna addig. Nos ez a semmi komoly közel 2000 métert jelentett 28 kilin, amihez hozzáadva idei rossz formámat elég sok intőjelt tartalmazott együtt. És sajnos az első pont után valahol, valahogy kirántottam a sótablettás zacskómat, hiába próbáltam az asztalokról sóssal frissíteni, teljes mértékben nem tudtam kivédeni a koncentrált sóbevitel hiányából adódó kockázatot, ennek következményét olyan 11 óra után tapasztaltam meg: 79 kilinél hirtelen megrogytam, hányinger, pulzus, vérnyomás leesett, szédülés. Hiába nyomtam normolitot, idő kellett felszívódásához. Pedig addig mennyire jól ment a futás, igazi ÉLMÉNY volt, idén ebben ritkán volt részem.

Csodálatos útvonal, látványos csúcsok, meredélyek, tüdőrohasztó emelkedők, technikás, köves, csúszós lefelék, combzsibbasztó szerpentínes lezúdulások, sohavégetnemérő emelkedők, pörgetős síkok, sunyi himbi-limbi hullámzós, energianyelő szakaszok és külön bónuszként a télről megmaradt hónyelveken történő oldalazó átkelések, illetve fénypontjaként egy ilyen hónyelven való gatyafékes lecsúszás. Nagyon sokféle képességet követelt meg a pálya, pihenni alig lehetett, fejben koncentráltan kellett lehozni a bizony nagyon lassan csordogáló kiliket. Aztán 79-nél bejött a rendszer összeomlása, valahogy leevickéltem a 80-as pontra, de bizony idő kellett a rendszer újraindítására. Ebben nélkülözhetetlen volt az időközben befutó Bélától kapott gumicukorka (köszi Béla), az ugyancsak beérkező Lúdtalptól kapott "indulási parancs":-) (köszi Péter), illetve az utolsó hegyi szakaszra tartogatott, Rss75-től kapott energiagél elfogyasztása is (köszi Szabi). Sorra előzgettem vissza az embereket, néhányan szemükben öszinte meglepetéssel néztek rám, képzelem, milyen lehettem a ponton... Végül - már a hegy tetején - a közeledő éjszaka fényeinél megláttam a fénylő üstökös/hulló csillag - mindenki ízlése szerint válasszon:-) - Lúdtalpat, onnantól együtt hoztuk le a záró 11 kilit. Melynek elején az adrenalin kedvéért fejlámpa nélkül gurultunk a növekvő sötétség ellenére, majd ugyan lámpafény mellett, de igencsak emelt tempó mellett romboltunk tovább, így fenntartva az adrenalin kellő szintjét, végül az utolsó két sík, aszfaltos kilin a 16 órán innen vagy azon túl kérdése biztosította az adrenalint.

 

Bár ezt a versenyt nem sikerült hiba nélkül, egyenletes tempóval lehozni, mégsem szomorkodom: maga a táj, a hangulat olyan szinten kikapcsolt, hogy bőven feledtette velem a borulás okozta kudarcélményt. Jó kis technikás, rafkós pálya ez, kíváló szervezéssel, baráti hangulattal. Kell-e ennél több?

 

A versenyről néhány kép az alábbi linken érhető el:

 

http://www.zugspitz-ultratrail.com/pic/Gallery_2012/PlanB_Impressions_ZUT_2012/index.html

 

Még annyit, hogy Rss75-höz csatlakozva én is az ultratávot javaslom a rövidebb távval szemben, mert pont a két táv különbsége adja az egész útvonal velejét. Igaz, hogy hosszabb, de szerintem jóval többet is ad.