Zugspitz Ultratrail 2012.

Csütörtök esti érkezést követően a pénteki nap az aktív pihenésről szólt.
Reggeli után megejtettük a rajtszámfelvételt. Gazdag rajtcsomagot kaptunk, de egy kis homokszem került a precíz német gépezetbe, mert a csomagok összetétele egy picit eltért, az enyémből pl. hiányzott a Salomon rajtszámtartó (ezt utólag kértem), és a Suntoo tájoló is hiányzott, ami másnál előfordult.
Azért panaszra nem volt okunk, a gazdag rajtcsomag hasznosabb összetevői: Salomon XA20 zsák, rajtszámtartó, 20EUR bón az expora, High5 minta pezsgőtabi, Petzl energiaszelet, Windstopper csősál, tésztaparti jegy, valami szupervitamin mintája, meg persze egy csomó papiros.
Visszafelé az expon bevásároltunk, zokni, combfix (kompressziós combszorító), kompressziós gatya, sapka, PowerBar frissítők, kinek mihez volt kedve.
Utána Zugspitz csúcs felvonóval, fent egy kihagyhatatlan Bratwurst és egy csapolt búza hozzá, ha már itt vagyunk.
Este pakolás, Német-Görög meccs 3 gólig majd alvás.

Szállásadó nénink korrekt reggelit szervírozott fel fél6-ra, így a 7:15-ös rajt előtt belefért minden folyó ügy, depócsomag leadás. A rajtzónába beengedéskor ellenőrizték szúrópróbaszerűen a kötelező felszerelést, közülünk senkinek nem kellett bemutatnia semmit. Lehet, hogy kritikusabb időjárás esetén szigorúbbak lettek volna, de a 20 fok körüli idő ideálisnak ígérkezett.

Rajt pontban 7:15-kor. Hátulról indultunk és én valahogy ott is maradtam. A zsák lehetett kb. 2-2,5 kiló, botokat nem vittem, lassan pörgött fel a rendszer, de valahogy így esett jól. Egyedüli támpontom az volt, hogy Jakus Béla tavaly 1:10-zel ért az első ponthoz és onnan újabb 1 óra második pontig.
Az elsőnél 1:15-tel frissítettem, míg a másodikhoz 2:25-tel értem, így Béla részidejei alapján úgy gondoltam, hogy teljesen jó helyen vagyok. Furcsa volt kicsit, inkább gyorsan szoktam kezdeni és utána meghalni, de nyugtattam magam, hogy lesz még idő javulni. 154. helyen értem oda a ponthoz, a következő ellenőrzőnél már a 97. voltam, a végén pedig 77., a taktika tehát működött.
A ponton ISO-t töltöttem a zsákba, amit nem szoktam, mert a gyomrom elég kényes rá, de most tökéletesen bevált. Híg volt eléggé, talán pont ez volt a jó, így viszont 18 órán át folyamatosan tudtam inni, végig izzadtam, rendszeresen pisiltem és a pontokon bármit meg tudtam enni, a máskor szokásos gyomorbajaimból most semmi nem jött elő.
A második ponttól kezdtem elkapni a fonalat és éreztem, hogy a körülöttem lévő mezőny inkább túrás és nem futó, gyorsan és hatékonyan botoztak felfelé de a lejtőkön futva elég ügyetlenül mozogtak.
A harmadik pont előtt hagytam el Börcsök Andrást, pedig azt gondoltam, hogy mögöttem lehet, de változnak az idők, és a mezőnyön belüli sorrend is.
Kezdett túlságosan meleg lenni, erősnen sütött a nap, de szerencsére a pont után emelkedni kezdtünk és szép lassan meghódítottuk a verseny legmagasabb, 2200 méteres hágóját, ahol egy nagy felhőben, 10-15 fok körüli időben sokkal komfortosabb volt. A veszélyesebb részeknél hegyimentők figyelték a mozgásunkat, de azért túlzásba nem vitték a dolgot, mert kötelet sehol sem helyeztek ki az útvonalon.
Innen le 1500-ra, majd vissza 2000 méterre, közben az UTMB első 80 km-hez nagyon hasonló single track utak, patakátfolyások hónyelvekkel tarkítva. Egy hosszú hófolton a kezdeti óvatoskodás után a gatyafék bizonyult a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldásnak.
A hátralévő táv 5 km-ként táblákkal volt jelölve, az 50 km-es résztávnál kereken 8:30-as idővel haladtam el, az előzetesen - pályaismeret nélkül - 'tervezett', vagy inkább bemondott 17 órás idő felénél.
55 km-nél megkaptam az előreküldött csomagot, így tudtam pótolni a fogyasztást, PowerBar gumicukor, MagneB6, de az energiaszeletektől és a csokitól sem irtózott a gyomrom, pedig ennyi idő után már nem szoktam tudni befogadni ezeket.
Sík szakasz következett, így zenét kapcsoltam és próbáltam egyenletesen megfutni ezt a sétautat, egy kis előnyt összeszedve. A zsákom viszont nagyon nehéz volt, felvettem a ponton fél liter Powerradet, egy másik feles kulacsban narancslevet és még töltöttem a zsákba több mint 1 liter Iso-t és még a kajás zsebeket is kipótoltam. Elvileg csak 70 km-nél lett volna frissítő, ezért pakoltam így fel, de meglepetésemre 65-nél is lehetett frissíteni, igy viszont csak egy kis dinnyét vettem el. Közben pedig jól megszakadtam a nehéz zsák miatt, ráadásul az Powerrade és a narancslé is tömény volt a híg iso után, ami a gyomromat is megülte kicsit. A 60 km-es résztávnál kereken 10 óra volt az időm, még mindig vállalható.
70 km-hez eléggé kitikkadva értem oda, pedig lehetett volna futni, de belemerevedtek a lábaim. A sózott koktélparadicsom és a kenyér-szalámi-sajt kombó helyrerakott, és visszaváltottam az isolöttyre, ami máskor halál lenne, most viszont gyógyírnek bizonyult.
70 és 80 között még akadt futható szakasz, amit egy újabb ampulla magneB6 után képes is voltam futni. A ponthoz levezető durva lépcsősor azért odacsapott a combjaimnak ismét.
A pont egy patak mellett feküdt, ahonnan kiépített lépcsőkön kellett visszaemelkedni, kb. olyan sebességgel tettem, mint egy nyugdíjas kirándulócsoport. A 80 km-es táblánál 13:30-as idővel voltam, maradt még 20 km, nagyjából 1000 m szint fel és le, gyakorlatilag egy Balboa kör, és volt rá 3 és fél órám (17 órához). Innen nézve nem lehetetlen...
85 km-nél lámpát kellett kapcsolni, pont amikor az addigi széles dózerút szűk, gyökeres, köves ösvényre váltott. Itt mintha bedobtak volna egy vasvillát a küllők közé, úgy belassultam mint valami holdkóros. A körülöttem lévők sem voltak toppon, egy 5 fős csapatot még gyök2 sebességgel is én vezettem fel a ponthoz. 88-nál paradicsomleves, tea, kóla és egy kis üldögélés után felébredtem kicsit, amikor Börcsök András ért be a pontra és egy gyors frissítés után tovább is indult. Már beletörődtem, hogy ez a hajó elment, de felfelé nem volt gyorsabb, így felértem rá és innentől a célig együtt haladtunk, ami nagy segítséget jelentett.
Az ajándékhurokról lefelé rengeteg lépcsőn kellett lejönni, András a Hoka + bot párosítással helyzeti előnyben volt, mégis én mentem elöl, így próbáltam nem nagyon feltartani. Ahhoz képest, hogy sötét volt és jöttünk már több mint 90 kilit, egész vállalható tempóval ereszkedtünk le. A ponttól még 7 km a célig, ebből 5 erdőben, 2 aszfalton, itt András zúzott elöl, én próbáltam rajta maradni, de a csúszós részeken eléggé elmaradtam.
Az aszfalt aztán már megváltás volt, itt én tudtam volna kicsit gyorsabban menni, de max. 1-2 percet lehetett volna hozni, értelme sem lett volna, szépen begurultunk, András magyar zászlót fűzött a botjára, és így értünk be együtt 18:08 idővel.
A Balboa körnek beillő utolsó 20 km 4:40 lett, hehehe. :)

Összefoglalásul. Úgy érzem, hogy nem rontottam el semmit. Az óvatos kezdés meghálálta magát, a frissítés nagyon jól sikerült, a rengeteg híg izó végig fenntartotta a rendszer működését. A kapott hátizsák stabil, kényelmes, jól pakolható és az oldalzsebeknek köszönhetően minden kéznél van ami kell. A végén a lassulás pedig betudható egész egyszerűen az edzetlenségnek, km-ben nem futok ugyan keveset, de elég egyhangúan, túl sok hegyi kilit nem gyűjtöttem idén. Botot nem vittem, a végén valószínűleg sokat segített volna, 70 km-ig viszont csak zavarna, az UTMB-re mindenesetre viszek.
A verseny korrekt, a nevdíj teljes egészében visszajött, a terep jó felkészülés az UTMB-re, a hegyek csodásak. Mindemellett a társaság is nagyszerű volt, köszi mindenkinek és persze gratulálok!