Gubcsi Lajos

Igazán szeretlek

Átsuttogtál hozzám záporozó könnyeden
Az ajkad nem nyílt ki, csak intett énnekem
Tudtad, hogy ezt így soha nem szeretem
De áthajlok hozzád, túl a szemeden
Vigyázva, hogy ne sérüljön életem
Szívedből felszáradó könnycseppeden

Képet kérek, szépet, arcképet
Egy fordulatot, a mozdulatod, ha érted
Mutasd meg a másik feled
Az én arcomat kérlek ne lesd
Hagy láthassam, jobban melyik szeret
Melyik adja ki nekem testlelkedet
Az-e, amely bölcsen behúnyt szemmel ad vágyjelet
Vagy az, amelyik kacéran nyílt szemembe nevet

Veled újra mellém lép az élet
Te nem szólsz hozzá? - kérdeznélek
Végetérek nélküled, szó nélkül

Ha végignézed
Hogy a hátamon
Hogyan nyúlok ki
érted
benyúlhat a lelkembe is
kis kezed
mutató ujjával
az ujdonsággal
hogy elért a hűség
átszorítod a nyakam
szűkül az artériám
mindkét szemed patakzik
könnyed nevetés
nem tudtam, hogy
ez volt az utolsó búcsú
A legutolsó a sokezer
Után

Ha te sírsz, az az én sírom