Pontosan. Az a helyzet, hogy kb. fél éve például kockahasam volt (most is van csak javarészt elfedi néhány kiló felesleges zsír :-), de már dolgozom rajta) miközben csak negyed-ötöd annyi hasizom edzést csinálok mint tizenöt éve, amikor meg az említettek ellenére nem volt kockahasam vagy csak sokkal kevésbé definiáltan. Úgy indult, hogy feleségem elolvastatott velem néhány cikket, meg rávett pár éve, hogy csinálja Rubint Réka egyik-másik DVD-jének hasizom részét. Először azt hittem, pite lesz, mert hát az nőknek van, meg hát amúgy is 20 perc mi az nekem, háromszor annyikat is csináltam már. Aztán első alkalommal a 2007-es "Napi 20 perc önmagadért" hasizom-tréningnél 4(!) perc után behaltam, három napig alig tudtam mozogni az izomláztól. Elgondolkodtam, mitől lehet annyira hatékony, mi a titka. (Később már persze ment a 20 perc még lábsúllyal is.) Arra jutottam, hogy az, hogy folyamatosan csinálja, egy perc nyugtot nem hagy az izomnak pihenni. Túlterheli. Ettől a szervezetnek az a jelzés megy át, hogy "hohó, ez az izomcsoport itt túl gyenge, erősítsünk rajta". És bejött. A 20 (sőt 15, mert van oldara és hátra edzés is benne) perc hasizomgyakorlata nálam sokkal jobb eredményeket hozott mint a korábban "csinálok 30 felülést, 1 perc pihenő, megin 30 felülés, 1 perc pihenő stb."-módszerrel, amivel mint mondtam többször ezer fölé is mentem. Ugyanígy sulyzóval is el tudom érni kb. 10 perc alatt hogy másnap heveny izomláz a bicepszeimben stb., nem kell már másfél órát húzódzkodnom mint korábban...

De mással is van így, pl. az elmúlt két évben rengeteget fejlődtem hajlékonyságban, sokkal de sokkal hajlékonyabb vagyok (különösen előrehajlás  és gerinc) mint korábban. A trükk egyszerű volt. Korábban azt hittem (mert sok helyen így mutatják videókon, így írják könyvekben, még most is), hogy az a jó nyújtás, hogy az ember ritmikusan nyújt-elernyeszt-nyújt-elernyeszt. Namármost a ritmikusságnál a maximum nyúlás rendre túlment (a dinamika miatt) a maximum mozgásterjedelmen ezért minden egyes megnyúláskor a szervezet vészüzemmódba kapcsolt, és az izmokat utasítva visszahúzta a túlnyújtott részt. Hülyeség. És még most is sok emberként látok edzőteremben például rugózgatni vagy földön összetett lábfejekkel "pillangót játszva" legyezgetni a térdeivel. Aztán kezembe akadt egy könyv és egy internetes cikk az anatómiáját a dolognak, hogyan működik, mi miért van, és hogy a jó nyújtás statikus, és hosszú ideig tart, egy-egy pozíciót 30-180mp-ig kitartani. Na mondtam magamnak, kipróbálom. És működött. Míg korábban a nyújtás-próbálkozásam ellenére bő 15 centi volt az ujjhegyeim és a talaj között ha nyújtott lábbal állva derékből előrehajoltam, most le tudom tennyi a tenyeremet. Vagy le tudok ülni téredlve a lábfejeim közé és annyira hátrahajolni hogy a fejem-tarkóm a földön van (illetve nyújtott lábbal ülve előrehajolva is le tudom tenni a fejemet a földre). Soha nem hittem volna, hogy erre egyszer képes leszek. Közben csak egy apró technikai dolgon múlt az egész. Elsősroban a gerinc hajlékonyan tartására koncentrálok, azt mondják azt muszáj karban tartani mert ha egyszer "elmeszesedik", akkor már késő, minden más mozgásterjedelmet akár hetven évesen is lehet fejleszteni, a gerinc viszont kivétel ilyen szempontból. Egyedül a spárga és a teljes lótusz ülés nem megy látványosan, valószínűleg ott még mindig rosszul csinálom a hozzá vezető nyújtásokat.