T100 2012
2009-ben indultam először ezen a pályán akkor még szinte frissen átnyergelt ttúrásként, kezdő terepfutóként. Következő évben nem csak az ítéletidő szólt közbe a sikeres teljesítésnek, hanem egy izomhúzódás is, amivel kb.60 km-ig bírtam futni majd onnan csak sétálni. 2011-ben már el sem indulhattam a versenyen az előtte egy héttel elszenvedett bokasérülés miatt… szóval nagyon vártam már az idei T100-at.
Az élet úgy hozta, hogy az elmúlt 6 hétben nem csak a hétvégéken juthattam ki terepre, hanem hétköznapokon is, így sikerült 70-80-90 (100) km-es futóheteket produkálni. Sosem volt edzéstervem sem pulzusmérő órám. Még a km-eket is csak saccolni tudtam. Mindig csak úgy „érzésre”mentem. De jól esett. Mind.
A verseny előtti napokban fura pánikszerű evésrohamok törtek rám: napi fél kg banán mézzel és joghurttal, rengeteg paradicsom, mazsola, csupa olyan dolgokat kívántam, amit a frissítőpontok asztalai kínálgatnak.
Szombat reggel. Még otthon jó étvággyal megeszek egy sajtos-sonkás szendvicset + pár falat meggyes pitét. Öblítésnek egy Ca Sandoz és egy MgB6. Csörög a telefon, itt vannak értem, irány a rajt!
Mészáros Zolinak köszönhetően röpke fél óra alatt a rajhelyen vagyunk. Már nagy a sürgés-forgás, sok a rég nem látott ismerős arc. Jó érzés itt lenni. Még SC-vel poénkodunk, hogy ki kit és hol fog hátba verni az út során J aztán kivonulunk az udvarra.
Nyolc órakor útnak ered a futók sokasága. Nem volt nagy időtervem csak egy kósza gondolat: jó lenne 14 órán belül beérni.
Az első ep.gyorsan megvan, majd kis kaptató a Remetére aztán megindulnak az oda-vissza előzgetések. Szépen haladunk Zsíros-hegy felé. Itt beérem Glocknert és M.Zolit, nem nagyon időzök, egy kóla egy izo és már indulok is tovább.
Zolival együtt megyünk Piliscsabáig. útközben mondja, hogy elég jó tempóban toljuk sőt, „nem lesz ez egy kicsit gyors ebben a melegben?” Én nem érzem gyorsnak, de lehet nem kéne elfutni az elejét, de mit csináljak visz a lábam…Piliscsabán 2 izo, 1 kóla, 2 szelet banán. Itt sem időzünk sokat, nagy a tumultus indulunk tovább.
Klastrompusztára is a vártnál hamarabb érkezünk (pedig a Pilisccsévről kiérve a szántóföld mentén szép sétálgattunk egészen az erdős részig…). Itt feltöltöm a zsákomat vízzel, iszom egy kis kólát, előveszek egy gélt is, nem tolom be az egészet csak apránként adagolom úgy, mint a Mátrabércen J. Kis mosdás a nyomós kútnál, majd megkezdjük a mászást a nyereg felé. Ezen a szakaszon sokan megelőznek, de hagyom hagy menjenek, hosszú még a nap és van előttünk bő 70 km.
Dobogókő is „hamarabb jött” mint vártam; itt ismét kis mosdás, evés-ivás. Zoncsival indulok el a pontról. Nem sokáig haladunk együtt, ő kiáll egy technikai szünetre és én is keresem a megfelelő bokrot ennek kivitelezésére. Szakó-nyeregtől gyorsan ereszkedem Dömös felé, kicsit bosszant, hogy a kitérő miatt kiestem a ritmusból, de hát mit tegyek muszáj volt…
Dömösön már lent vannak Zoliék , többen készülnek a „Mumusra”. Itt megint csak banánt és ananászt eszem de úgy érzem ennyi elég, nem vagyok éhes. Tovább indulunk, az aszfalton meleg van (még nekem is), néha belesétálunk az alig emelkedő részbe. Jó fej turisták szó nélkül odaengednek minket a forráshoz, frissítünk egyet, aztán megkezdjük a T100 számomra legszebb részének a megmászását. Nagyon szeretem a Vadálló-köveket a szépsége és a nehézségei miatt egyaránt. Lassan, de biztosan haladok felfelé, nem érzem szükségét annak hogy egy percre is megálljak pihenni. Fent Zsotyek vár gyors csekkolás aztán irány le, Pilisszentlászló. Jól érzem magam, nem fáj semmim, még megjegyzést is kapok a „higanyos” mozgásomra. Ránézek az órámra. Azta! Az első 50 úgy néz ki bőven 7 órán belül lesz J. 6.13-mal érek a Kisrigóba…
Aleszka a frissítőponton! Basszus de rég láttam már, majdnem belemerülünk a beszélgetésbe mikor Ganki továbbzavar, hogy menjek már! pedig csak egy újabb adag langyos ananászt kanalaztam míg Kerekes Csabi (ezúton is köszönet neki a segítségért) teletöltötte a zsákomat izoval. De igaza van Gankinak, most nem büfézni jöttem…indulok is tovább.
Nagy meglepetésemre Ákibácsit érem utol még a falu határában. Az erdőbe érve egy újabb technikai szünetet iktatok be majd a patakátkelések egyikénél lépek meg. Jó erőben érzem magam, van kedvem futni, nekem az idő is tökéletes… azért előveszek egy újabb gélt hisz a hurok második felére kell majd az energy.
Visegrádra közel 1 óra alatt sikerült leérni; itt is csak a szokásos ananász+banán+kóla kombót kívántam, a nálam lévő ropiból alig pár szál fogyott a nap folyamán. Itt sem időzök sokat, irány a Fellegvár! Csak lassan, óvatosan caplatok felfelé, érzem ahogy a tarkómat égeti a nap, na itt egy kicsit melegem volt J. Ekkor ért utol Mariann, aki megnyugtatott (nem mintha izgultam volna a pozícióm miatt , fogalmam sem volt róla ki van előttem és ki mögöttem) hogy nincs versenyben csak edzésképp fut (csodálkoztam is hogy ki az aki 60 után ezen a szakaszon még fut).
Fellegvárhoz felérvén elfáradtam. A nap folyamán először éreztem azt hogy úgy aludnék egyet egy árnyékos fa tövében…nem tettem meg, de annyira úrrá lett rajtam a fáradtság, hogy a futás nem ment. Gél. Na majd az feltámaszt! Várni kellett rá egészen a Barát-halomig mire újra mozgásba lendültek a lábaim. A réthez kiérve újabb próbálkozás a futással, hellyel-közzel ment is. Itt már érezni lehetett a front hatásait, erősödött a szél, hűlt a levegő.
Pap-rétnél hiányoltam a pontot, de nem keresgettem sokáig mentem tovább. Most már újra vitt a lábam J. Szentlászló felé Jucit értem be, ő sem volt a toppon a lába miatt. Kisrigóba beérve már nem volt az a nagy sürgés-forgás, megcsappant a létszám, nyugis volt minden. A depós zacsimból Emesétől megkaptam a fejlámpát és a gélem, na meg elkértem a pulcsimat is biztos ami biztos alapon. Míg Zsotyek teletankolta a puttonyom (nagyon köszönöm a segítséget!)még egy kis ananászt meg kólát magamhoz vettem, aztán újult erővel vágtam neki az utolsó etapnak.
Lajos-forráshoz felfelé menet egy újabb meglepetés ember:JB. Mint kiderült ő sincs a meleggel túl jó baráti viszonyban…A forrástól a sunyin emelkedő dózer úton még kocogok! Néha megállok, de inkább kocogok. A P+, Z+ Z kocka szinte suhanás.
Csikóváralja. Banán és kóla. És a meglepetés mondat a pontőrtől, amitől majdnem dobok egy hátast a ponton: „hajrá, meglesz az a dobogó!” hogy mi??? „te vagy a 3.nő aki ma itt átment”. Na ekkora adrenalin löketet még életemben nem kaptam! Az előző 80 kili kitörlődött a fejemből és csak „vágtáztam” az út mentén egészen a Kevély lábáig. Az elején még ment a futás, a házak után meg a tempós séta felfelé. Sokkal tempósabban mint múlt hétfőn a bejáráson! Felérek. Valami fura volt… Sehol senki. Itt vagyok egyedül. Egyre erősebben fúj a szél, sötétlik az ég nyugat felől. Igyekszem nem foglalkozni a viharral, de motivál, hogy beérjek még égszakadás előtt.
Irány Pilisborosjenő, a Köves-bérc, a rész ahol a kövek ilyenkor már fájdalmasan masszírozzák a talpat. Most nem. Nem érzek fájdalmat. A főúthoz leereszkedvén a meredek lejtőn érzem a belső combok feszülését, de korán sem olyan vészesen mint ahogy ez az emlékeimben él. Itt még egy karika! ananász J kis kóla a kulacsba és viszonylag lazán nekiindulok az utolsó 7 km-nek.
A téglagyár előtt a hátszél szinte repít, a kék bicikli jelzésen 6-tal gyalogolok felfelé, és basszus még mindig élvezem!!! Már játszok a gondolattal a fejemben, vajon milyen érzés lehet dobogón állni? Olyan, mint álmomban volt? Lepörögnek az elmúlt félév eseményei…alig hiszem el, hogy ezek után én most ilyen állapotban itt vagyok…
Felértem. Csúcs-hegyi nyereg. Már csak 2 kili… a házak közé leérve nem is kell nagyon a pöttyöket figyelnem, emlékszem…Nóra, Paprikás-köz, Dózsa György, Községház, Szabadság…és még azon az utolsó 100 m-es emelkedőn is futok.
Az iskola udvarára beérve Emese és Szasza fogad. Egy utolsó „dugás” és vége. Megcsináltam. De még hogy! Az út 95%-át élveztem. Majdnem teljes flow élményt nyújtott, és nekem ez a lényeg.
Köszönöm Csanyának és lelkes csapatának ezt a számomra tökéletes rendezést, a szurkolóknak a buzdítást, a barátaimnak és a családomnak a mindenkori támogatást!
