Pardon:
TéSzáz
Megy a poénkodás a Remete-szurdok felé, feminát útjára engedem, zárkózom Jakus Bélára. Beelőz zserzseli, meg még vagy 20 T100-as, de hát ez nem a hiúság szakasza, hanem az önfegyelemé. Kegyetlenül belesétálunk a kisebb emelkedőkbe is hiába suhannak el, mellettünk fürge lábúak.
Megyegetünk, de lassan haladunk, muszáj behúzni a kéziféket, hogy kordában maradjon a freki.
A Nagy Szénás letörés előtt azért egy kisebb csoport élére állunk, sejtjük, hogy lefelé a saját tempó gyorsabb lesz. Így is van, de még újra és újra kerülgetjük egymást néhányan Csba felé.
Meleg van. Kezd már hevülni a termosztát, Csabán meg is kezdjük Bélával a zuhanytúrát a kéknyomósoknál.
Piliscsév (fürdés), Klastrom (fürdés), Dobogókő (fürdés), Szakó-nyereg - rendben vagyunk, gurítjuk neki. Körtvélyes előtt vagy öten meglepjük kékvirágot... "Nehogy elrontsátok fiúk!" adja ki a taktikai utasítást. "Nehogy!" - reménykedem én is.
Dömös (ismét komolyabb fürdés) aztán nyomás a Prédi felé. Le vagyok szakadva Béláról, csak egy-pillanatra tűnik fel a képben. "Lehet, hogy meglép mint két éve?" lamentálok, miközben Pap Gábor ér fel mellém. Ő is becsipog időnként ahogy én is csipognék, ha nem vettem volna le a hangot. Küzdünk az aszfalton a beszállás felé, lassan is fogy mint mindig. Mégsem aggódom, ment ez már itt rosszabbul is...
Mászás. Komótosan vágok neki, de még így is fogy az erőm. A hűtésre szánt vizet is inkább megiszom, tikkadok kegyetlenül, mintha szédülnék, émelygek. "Már megint megöl a Prédi?" Suhan át az agyamon. "Lehet, hogy nem tudok még egyszer felpörögni?" Jönnek az aggódó gondolatok. zsotyeknél érem be kerti traktort, s egy üzenet is vár Bélától: "Húzzak bele, mert unatkozik!" Kössz...
Bevetem a titkos fegyvert: mp3. Elvonom magamról a figyelmet, s ez most jó, kezd gurulni a szekér ismét, időnként látótérbe kerül Béla.
Kis Rigó. Relatív gyors frissítés. Jöhet az egyik leggyilkosabb szakasz az Apátkúti völgy. Hosszú és futós, Visegrádra érve könnyen vasalt fos lesz az emberből. Locsolok a hűtőpalackomból, tolom, és lassan-lassan felérek Bélára. Panaszkodik, hogy túlitta magát, visszavesz egy kicsit. Előre is állok, húzok egy kicsit. Közben Nóri hív, gondjai vannak a térdével, pedig amúgy jó állapotban szépen halad. Visegrádra érve képbe kerül Pepe és Zserzseli, ennek örülök, de jó lenne összeállni és húzni egymást - gondolom. A kéknyomósnál fürdik mindenki, zárkózik Béla is, egymás hátát locsolgatjuk...
A Temetőnél a ponton igyekszem észnél lenni, hosszú sivár szakasz jön most 75-ig, nagyot lehet bukni, vagy hozni. Pepével és Bélával támadjuk a Kálvárián a Fellegvárat. Kimérten, nem kapkodva haladunk, főlünk a saját levünkben. Fenn a parkolónál ismét hűtünk, aztán az aszfaltra érve kezdjük darálni. Pepénél még nem állt fel a rendszer így ketten toljuk neki. Még elmegy a ketyegő 160-ig, ebből látom , hogy nincs nagy baj, csak türelem és cérna kell. No meg gyomor. Ez utóbbi határeset. Próbálom nyugtatni áfonyás müzliszelettel, de hamar megint émelyeg. Ha rátöltök, lötyög, ha nem töltök émelyeg - fincsi :) Baráthalomra gyalogolva óvatlanul "hátul hagyom" a lábam egy hosszabb lépésnél, rögtön görccsel köszön vissza. "Tessék figyelni!" "Rendezd a sorokat!" veszem az üzenetet.
Felváltva vezetünk Bélával, Nóri jelentkezik be: nagyon fáj a térde, csillagokat lát. "Nyújtás, séta, lazítás, aztán meglátod" Szándékosan nem pendítem meg neki a kiszállást, pedig az oldalszalag tapadás nem vicc. Bélával is megszakértjük: "ki kell szálljon" Hagyom még egy picit aztán felhívom: mi újság?. Persze nem javult. Csekkolj ki, tanácsolom - ez gázos fájdalom.
Kezd jönni a szél, s közben valami halvány permet is, ami jól esik egy-egy sóhajtásnyi időre, de még így is fő a fejünk a melegtől. Valahogy mégis kezdünk haladni. "3 percre vagyunk a 10:58 mögött" mondja Béla, "annyira nem fos ez a tempó!" Hát lehet, de én úgy érzem elhajlás lesz belőle. Már könyvelgetem is a 3. 11:26-os teljesítésemet, de azért ketyegünk előre konokul.
75. Találkozom Nórival és a gyerekekkel is másodszor, ez nagyon feltölt. Még fürdünk egy utolsót a kisrigós kékkútnál, betolom 3. powerradet, calciumot magnéziumot, beteszek pár gélt, de a szőlőcukrot elfelejtem...
Bepördülök a pontra, markolok egy kis csokit, aztán "nyomás utána" - Béla megint elviharzott. Beletelik pár percbe mire felzárkózok, de egyre nehezebb. Pedig a pulzusom jó, még izzadok is, de már minden nehéz és fáj.
Az aszfalton feltűnik egy spori, Béla vérszemet kap, emeli a tempót, előzünk, még emeli, majd a Lajosforrási emelkedőnek is nekimegy. Hörgés közeli állapotba kerülök, de tartom magam. A "Lajosforrási dózer tetejéig tartsak ki", szuggerálom magam, aztán "a köves lejtőkön, már valahogy fogok tudni lobogni".
Kibírom, de kínlódok, érzem ahogy fogy belőlem a cukor, kéne az a szőlőcuki, de nincs, nem voltam észnél eléggé. Próbálom felszívni magam, tapadok, így érkezünk larzenék pontjára. Az itteni powerrade életmentő. Pörgök ahogy csak tudok, de így is később tudok továbbindulni mint Béla.
Utoljára tudom magam felszívni, de Csobánka előtt őrült erővel tör rám az érzés, hogy itt most megállok, nem kapok levegőt, kész vagyok.
A Kevély beszállásig kitartok, aztán megadom magam. Nyugi, saját tempó. larzenéktől tudjuk, hogy 5.-6. helyen vagyunk és nem sokkal van előttünk Pap Geri, nem éppen a toppon.
Újra előkapom az mp3-at. Szándékosan lemaradok egy kicsit, beállok egy fenntarthatóbbnak érzett tempóra. Jobb lábamon kegyetlenül hasogat egy durva vízhólyag, de próbálok nem a kínomra figyelni, csak haladok előre makacsul. Béla csak igen lassan távolodik, érzem, hogy még visszatudnék rá zárkózni, de sajnálom azt a mennyiségű fogzománcot beáldozni ami ehhez a bravúrhoz kéne, így inkább nem erőltetem. Felfelé elkerülöm Gergőt, aztán tűz, na jó parázs, lefelé.
Gurítom, pontosabban inkább engedem lefelé, kapkodom a lábaimat, hiszen itt nem kell nyomni, megy az magától is csak fáj.
Az mp3-ban dübörög a River Plate koncerten Angus gitárszólója az AC DC-ből. Megyek, élvezem. A Köves-Bérc előtt alig van előttem Béla, keményen meg is tolom a Bércet, mégis a 10-es útig növeli az előnyét. Keményen engedem neki a lejtőn is, hiába a Thunderstrack-re nem lehet kímélni.
Csőre Ernőék privát hűtött colával várnak, sörrel kínálnak, annyira kedvesek, hogy majdnem belefeledkezek a válogatásba, mikor kapcsolok, hogy ez verseny vagy mi, toljuk neki, úgyhogy egy káromkodás (bocsánat) kíséretében elköszönök, és zúzok.
A 10-es úton átérve a kedvenc Hair betétdalom harsog a fülembe: "I got Life". Szinte sírok...
10:17 - 42 percem van a 10-eshez. Nyomom.
Közeledek a Csúcs-hegyi nyereghez. 10:45-re fenn kell lenni, akkor már behúzom.
10:43. Meglesz!
Gurítom, balos, jobbos, balos, balos, jobbos, fel, jobbos, cél. Itt vannak a gyerekek. Szól az "Addicted to love" úgyhogy betrappolok mint Tina...
10:53:54
Jeszoké! Bekk in top ten (fájv).
csanya!
Jók voltatok! Nem kicsit! A csapatod osztályon felüli munkát végzett: ahogy irányítottak, töltöttek, etettek, szurkoltak, locsoltak, dugtak, az hihetetlen volt!
Köszi!
