Teljes mértékben. Most nincs rá kapacitásom, hogy újra összeszedjem a forrásokat (közkeletű szótárakból bárki megteheti), de amikor először valaki ezt a levezetést elém tárta, azt hittem én is, poénkodik. Ehhez képest lényegében minden fázis adatolható szótárakból. Azért amit gyorsan össze tudtam kapni, azt idézem:

„tujázik < : hátulja+zik ’ütközőn utazik’, ezt a harmincas évek argójából ismerem” (Tompa József: A becéző szó eleji névrövidítés a mai szóalkotásmódok rendszerében. MNy. 1964: 92).

„Nagyon fontos játékunk volt – egyetlen későbbi sem hasonlít hozzá – a tujázás. A budapesti gyerekek számára, legalábbis akik meghatározott kerületekben laktak, emlékezetes és sok örömet okozó élmény lett emiatt Nagy-Budapest kialakulása. A nagykörúti villamosok (és a túl exponált helyen futó 2-es és 9-es) kivételével szinte minden villamos hátsó ütközőjének jellemző képe volt a rajta tujázó fiú – ritka ügyesség kellett ahhoz, hogy egyszerre ketten csinálják. A tujázás többünk számára azért emlékezetes, mert az idősebb kalauzok, a szörnyülködő járókelők egyértelműen utcagyereknek minősítették ezeket a gyerekeket – nem tudván, hogy ez néha felvételi vizsga volt egy csapatba, néha ügyességi próba, és nem tudták azt sem, hogy három villamosjegy árából futotta egy mozijegy” (Hegedüs T. András–Forray R. Katalin: Az újjáépítés gyermekei – a konszolidáció gyermekei. Magvető, Budapest, 1989: 52).

„a gyalogjárás 8-10-15 kilométert is jelenthetett a villamosozás pedig nem ritkán az ún. tujázással, azaz a villamosütközőre való veszélyes és tilos felkapaszkodással volt egyenlő” (Svéd László: A magyar munkáspártok ifjúsági szervezetei a XX. század húszas éveiben. Múltunk 2003/4: 159).

„tuja [2] fn biz kiv Villamos. [<- hátulja] tujázik tn ige biz 1. kiv A villamos hátulsó ütközőjén utazik. 2. Villamoson megy. [<- hátujázik ’ua.’]” (ÉKsz.2).