Hervay Gizella: Boldogság-ének

A boldogság álomként leng át
századokon, tündöklő fehéren -
sohasem volt tapintható,
csak villogott fenn az égen?

S most lassan megértjük, hogy már
nem sejtelem, bár úgy tűnik még,
sóhajtunk érte hangosan,
s némán teremtjük á testét.

És látnom kell - valamiképpen
többet élek a jövőben, mint szobámban -,
amint szükségszerűvé szelídül,
törvénnyé szilárdul - hogy magyarázzam? -

A boldogság a belső mérce,
s a társadalom érdekelt lesz
minden egyéni boldogság-ügyben,
az enyémben is - ha még élek.

(1962)