Szádeczky-Kardoss: „a dunai avar kaganátus hatalmi szférája a 630-as évek elején kiterjedt a Kubán vidéki központú (Nicephorus Patriarcha …, Theophanes a.m. 6171 …) Nagy-Bulgáriára … A nyugati türk hatalom 600 körüli gyengülésekor a türköknek hódoló nomád népek a pontusi–kaukázusi steppén avar támogatással szabadulhattak meg korábbi uraiktól … Nicephorus Patriarcha … tanúsága szerint a 630-as évek elejéig az avar kagán vazallusa volt, ami legkézenfekvőbben úgy magyarázható, hagy a bolgárok avar támogatással rázták le a türk fennhatóságot. 802-ben egy avar sereg az anták ellen a Dnyeper–Dnyeszter közére vonult (vö. Iordanes, Getica 35). Ez a hadmenet annak a keleti avar expanziónak a kezdete lehetett, amely 603-ban a bolgároknak a türk uralom alóli szabadulását segítette elő, s amely Hérakleios császár korában egy ideig a keleti dulebek urává tette az avarságot, miként erről az ún. Nestor-féle óorosz krónika tájékoztat”

 

Nagyjából három évtized adatott meg tehát a varkhonita uralom tesztelésére a türk fennhatóság lerázása után. Ennek akkor szakadt vége, amikor egy Kubrat nevű vezető felkelt az avarok ellen, és létrehozta Megalé Bulgáriát. Úgy látszik azonban, a kagán emberei a Bug folyók környékéről is kitakarodtak akkor, erre gondol legalábbis említett kutatónk, felhíva a figyelmet a PVL ismert közlésének ószövetségi párhuzamaira.

 

E párhuzamoknál azért érdemes elidőzni, mert már Álmos fejedelem állítólagos rituális meggyilkolásánál láttuk, mennyire triviálisak olykor őstörténeti rejtélyeink megoldásai, ha forrásainkat biblikus szemüvegen keresztül nézzük. A PVL sorai szerint "az oborok ... magas növésűek és gőgös lelkületűek voltak. Ám Isten elpusztította őket, meghaltak mindnyájan úgy, hogy senki sem maradt meg közülük. Ezért él máig az oroszok körében a közmondás: elvesztek, mint az oborok, akiknek nincsen már sem nemzetségük, sem ivadékuk."

 

Nézzük, mit ír a Deuteronomium: "Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, akiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak. Ez a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette őket az Úr azok színe elől, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén; amiképpen cselekedett az Ézsaú fiaival is, akik Szeir hegyén laknak, amikor kiveszté előlök a Horeusokat" (2, 21).

 

Isteni rendelésnek tulajdonítja tehát a PVL az avarság eltűnését azokról a földekről, ahol a szlávok államai később kialakultak.

 

A névetimológia (обре = óriás) ehhez kitűnő alapul szolgált.

 

Mi sem természetesebb, mint hogy az ezt közvetlenül megelőző passzusnak is megtaláljuk az ószövetségi megfelelőjét. Mint Szádeczky-Kardoss utal rá, ehhez mindössze Sámuel első könyvét kell fellapoznunk: "A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak." (8, 11)

 

Olvassuk a PVL minket érdeklő részét: "Ezek az oborok harcoltak a szlovinokkal, s szorongatták a dulebeket, akik szintén szlovinok voltak. Erőszakosan bántak a duleb asszonyokkal; ha egy obor kocsizni kívánt, sem lovat, sem ökröt nem fogott be, hanem három, négy vagy öt asszonyt, s így húzatta magát. Ekként nyomorgatták a dulebeket. Az oborok ugyanis magas növésűek és gőgös lelkületűek voltak."