Ez a jelenség nem csak magyar falvakban fordul elő, hanem az elszigetelt (nyelvében, kultúrájában, vallásában) nemzetiségi falvakban is. Az én esetemben például a Pest környéki német falvak, Dunaharaszti, Taksony, Újhartyán, Soroksár........... esetében jól megfigyelhető. Nincs olyan család ezekből a falvakból, aki ne lenne valahol rokona a másiknak, ne lennének közös őseik. Már Németországban megfigyelhető, hogy egy körzetből érkeztek ide telepesek (Dillingen és Donauwört közötti Duna menti falvakból), s már akkor voltak rokoni kapcsolataik (általában nagyszámú gyermekük is volt, s bár a gyermekhalandóság magas volt, mint tudjuk, azért sok gyermek maradt életben, így egy betelepülőnek számtalan leszármazottja lett).  Aztán a nyelvi és kultúrális eszigeteltség miatt, feleséget csak saját körből választottak. A kezdeti időben nem is volt csak Dunaharasztin plébánia, így a környék telepesei itt gyűltek össze misére, itt keresztelték, eskették, temették őket. Itt is anyakönyvezték őket. A 19. század második felében József-és Ferencvárosba költöző nagyszámú sváb is egymás közelében élt és saját köréből házasodott (magyarul nem is tudtak nagyrészt). S bármíly meglepő, az én rokonságom (pedig már 150 éve pestiek), még mindig igyekszik saját körből házasodni. Szóval mondjanak egy tősgyökeres nevet ezekből a falvakból, s bizony nagyon hamar kideríthető, hogy közös őseink vannak. Az én ősfám a GenoPro programmal szuperül ábrázolja a csomó rokonházasságot, de azért elég pókhálószerű képződmény:)