OKT Bányahegy-Szárliget , avagy ismerkedés a szűz hó vendégszeretetével
Reggel nyolc óra, Tardos, Bányahegyi utca:
A félrekotort hótól nem tudtam leparkolni, így becsöngettem egy házhoz, sűrű elnézések közepette hogy leparkolhatok-é az eltakarított részen. Engedélyt megkaptam egy rokonszenves helybélitől, majd rövid készülődés után el is indultam, irány a Bányahegy!
Ez a másfél km a pecsételőhelyig mint tudjuk bónusz, amolyan bemelegítésféle, annak jó is volt, a letaposott havon gyorsan felértem az elhagyatott erdészházig, kétszer kellett félreugranom a duplahúzós kőszállító Actrosok elől, de ilyen helyeken én ennek már örülök, mert ez azt jelenti hogy van élet, működik a bánya.
Hamarosan megpillantottam a leégett egykori öreg csertölgyet, majd 15-20 méterrel mögötte a nem kevésbé mutatós társát amely jelenleg otthont ad a bélyegző ládikájának.
a leégett fa egykori pecséthely, mögötte távolabb látható a bélyegző új otthona
Bélyegeztem majd nekivágtam...most már a szűz hóban, amelyet csak itt-ott tarkítottak állatnyomok, egyébként érintetlen volt a táj.Tetszett nagyon, ropogott a kissé olvadó hó a talpam alatt, de pár száz méter után elgondolkoztam, te jó ég ez lesz végig? Lényegesen nehezebb volt a haladás itt mint a letaposott felvezető úton, elég sok erőt kivesz pluszban az emberből a szűz hóban való lépkedés.Na mindegy, hajrá, előre, majd kiforrja magát a dolog, legfeljebb kiszállok Koldusszállásnál ha nem bírom szusszal.Rövidesen a létrás kerítésekhez értem, ezekből ha jól emlékszem volt négy is, egy-két kilométeren belül, az utolsónál -a bekerített tisztás "túlsó" feléről- visszanézve egész jó kilátás nyílt a nagy Gerecse tömbjére és a Bányahegyre.
Negyed óra múlva a vértestolnai műúton megszaporáztam a lépteimet, itt lehetett picit átlagot javítani, de ez nem tartott sokáig, az ösvény befordult a Pes-kő sziklatömbjének oldalába, így ismét érintetlen hóban lépkedtem.A Pes-kő oldalban többször megálltam, olykor becsukott szemmel hallgattam a csendet, felemelő érzés volt, ezért (is) érdemes túrázni járni, továbbmegyek ezért érdemes egyedül járni túrázni, bár mi tagadás Tavaszi Széll picit már kezd hiányozni...:-))
Koldusszállásnál rám sütött a tavaszias napsugár, végre előbújt a felhők mögül az ebadta! Bélyegeztem, ettem, lovat etettem müzliszelettel (finnyáskodott, nem ette meg mindet, pedig nagyon nyújtogatta a nyakát érte) , majd néhány fotó készítése után irány tovább a Somlyóvár felé!
Koldusszállás...
A Tornyópusztai bekötőúton ismét belehúztam, picit emelkedik ugyan de jó tempóban lehetett haladni a letaposott havon.Nem úgy az ösvényen, amelyre befordul a kék...itt életemben először örültem egy motorosnak az erdőben, aki nem sokkal előttem járhatott erre, mert így -Vviktorhoz hasonlóan- a keréknyomokat használtam könnyítendő az előrejutást, amire nagy szükségem is volt, mert itt éreztem először komolyabb fáradtságot.
A kulcsosháznál -ugyebár mint már írtam- nyalókáztam egyet, nyitva volt az ajtó, megpihentem, eszegettem, és eközben neszezésre lettem figyelmes, lám egy pici egér szaladt el előttem a kis helység egyik sarkába. Nem bújt el egyből, megsajnáltam, odadobtam neki pár kis kocka csokit, így ezután ketten eszegettünk tovább.:-)) (ekkor már nem láttam,csak hallottam hogy neszez, akkora volt amúgy a csend.)
érkezés a kulcsosházhoz... majd távozás onnan...
Leereszkedve a Somlyóvárról ismét nyomokra bukkantam, ez egy traktor volt hála istennek, majd kerítés megint és vadetető.Éppen gondolkoztam hogy elő kéne venni a gépet, három éve a fiammal itt rengeteg állatot láttunk, de ezt kigondolni sem volt időm, előttem 5 méterre két nagyobb őz ugrott ki a cserjésből és az ösvényen szaladtak vagy 10-15 mp-ig, ami nekem mindössze arra volt elég hogy előcibáljam a fényképezőt, de bekapcsolni már felesleges volt...így jobb híján lefotóztam a vadetetőt.:-)
Lassan előjött a "mikor érek már oda, hol van már Szárliget??" érzés és innen már csak mentem előre egyre fáradtabban, de a tavakat elhagyván elmondhatjuk hogy nem is ez a legszebb része ennek a túraszakasznak.
Fél hatkor bélyegeztem a szárligeti vasútállomás ablakában lévő pecséttel, majd a 18:03-kor érkező vonattal távoztam Tatabánya irányába.
Összességében nagyon jó nap volt, elfogadható időben, de egyetértek valamelyik előttem szóló kollégával: Nyíljatok keltikék, fújjon már végre a Tavaszi Széll!:-))
