Plinius római tudós kétezer éve beszámolt arról, hogy Ázsiában van a csodálatos gygoneai hatalmas szikla, amit még egy gyerek is képes megmozgatni, ringatni, de ha egy nagyon erős ember akarta legurítaniu, meg se mozdult.

Az  American Journal of Science 1822 évi egyik számában (253. oldal) bukkantam rá, ennek amerikai párjára:

 

 

Egy korabeli utazó járt a New York állambeli Peekskill falutól 13 km-re, és bukkant rá a sziklára. Beszámolójában leírta a ringó sziklát (Rocking Stone): egy gránit félgömb, aminek a kerülete 9,5 méter, és egy másfélméteres csillámpala ágyon egyensúlyoz. Másik érdekessége, hogy könnvű volt mozgásra bírni, de hat ember sem volt képes leborítani, s az utazót az érdekelte, hogyan egyensúlyozták ki a sziklát... mely olyan, mintha egy kettétört gömb lenne. Jurij Morozov orosz kutató az "Ősi űrhajósok nyomai" c. könyvében (2002) is megbámulja a gránit sziklát, melyet az ismeretlen korok ősi rejtélyei közt hoz, akár a madridi maja kódex bizonyos rajzait, melyeken egy másik orosz kutató, Vlagyimir Avinszkij olyan űrhajósokat látott, akik valamiféle tárnák mélyén ásványok után kutatnak (a fejükön lámpával, amiből kábelek vezetnek a hátizsáklyukba)...

 

Ilyenek kőgolyókról egyébként az USÁ-ban máshol nem tudunk, viszont Costa Ricában és Guatemalában van sok. Hogy mi végre készítették a az őslakosok, igazából nem tudni, némelyik súlya eléri 15-40 tonnát is. Hogy mi lett a Peekskill közeli gránitfélgömb sorsa: nem tudom, talán egy másik utazónak mégis sikerült leborítania, vagy az állam építkezésein felhasználták, azaz úgy járt mint azok a costa ricai kőgolyók a harmadik képen (1943-ban készült fotó), melyen a banánültetvényekhez vezető vasútvonal nyomvonalában a gépek eltakarították azokat...

 

 

Mindenesetre a gömb, mint maga a szerkezet mindig inspirálta az ősi emberek fantáziáját. Mint bemutattuk, ilyenek voltak prehisztorikus alkimisták álló oszlopain sokfelé, vagy Porsenna etruszk király mazólemán is... A gömb, mely mintha tovaragadná az ember fantáziáját, mint az a bizonyos bölcső, ami idehozta, és majd talán tovarepíti innen az emberiség maradványait - a gömb alakú űrvárosok korában-  más csillagok felé. Porsenna azonban még nem odatartott síremlékével, mint ahogy Étienne-Louis Boullée francia építész sem, aki 1784-ben megtervezte, a világ tán máig legnagyobb adeptusának, Isaac Newtonnak gigantikus kenotáfiumát, mely örökre csak terv maradt: