Izbindis folyt.

Annak ellenére, hogy szabadidőnk nagyobbik részét Izverna foglalta le, más barlangokba is jártunk.

Nekem személy szerint Izbindis mindig is szívem csücske volt, nem csak a régi szép emlékek miatt, hanem mert óriási potenciálnak tartottam. Hatalmas vízgyűjtő terület és ez az egyetlen kifolyás. A barlang száraz része nekem azt sugallta, hogy kialakulásában a magas vízállások játszottak vezető szerepet. Tehát az igazi barlang a víz alatt van. Legalább is egy jó darabig biztosan, hasonlóan, mint Izvernán.

Szóval Izbindis történései mindig is a szemem előtt voltak, de Rajka kért, hogy hagyjam meg ezt nekik, így nem mentem oda.

Aztán 2002-ben egy CORSA mentés során találkoztam Daczó Csabával, aki akkor állítólag a CSA elnöke volt. Megkérdeztem, mint legfőbb illetékest, hogyan is áll vagy halad Izbindis kutatása. A tőle szerzett információkból az derült ki, hogy voltak próbálkozások a barlangban lévő tóból, de nem vezettek eredményre, jelenleg különben sincs erre alkalmas ember. Javasoltam, hogy kössünk együttműködési megállapodást a szifon kutatására. Ennek keretében TDI rendszerben mi ingyen és bérmentve kiképeztük volna a CSA klubból azokat, akiket érdekel a barlangi búvárkodás és közben együtt kutathattuk volna a szifont. Több levélváltást követően, sajnos a megállapodás, bizalom hiányában, nem jött létre. Pedig szerintem elég korrekt ajánlat volt.

Az újkori eseményeket részemről, több információ indította. Pár évvel később kérdeztem Rajkától, hogy mi a helyzet arrafelé. Ő azt válaszolta, hogy a fenti, fokozott bányaművelés miatt a víz állandóan opálos. Halott ügy. Hát mondom ez rossz hír. 

Aztán egyszer a Molnárnál beszélgetve, szóbakerült Izbindis, hogy miért nem megyünk oda. Mondtam, az a CSA területe én ezt tiszteletben tartom és majd, ha akarnak valamit, azt úgyis veled fogják intézni. Erre már nem tudom ki, de azt mondta, hogy te már voltál ott és hogy neked nem tetszik az a szifon, nem akarod kutatni.

Később, több megbízható forrás is jelezte, hogy angol barlangi búvárok jártak ott és beúsztak jó messzire. Viszont ez, angol barlangi búvár körökben nem nyert megerősítést.

Addig furdalta az oldalam a kiváncsiság, hogy mondom megnézem mi is történt ott valójában.

Így 2007 májusában odamentem. Meglepetésemre a víz teljesen tiszta volt. Rögtön beugrott, hogy Rajka miért találta ki ezt az opálos sztorit. Na, mindegy.
Akkor találtam azt a pókhálót, amit már említettem. Mivel csak egy merülést terveztem, eléggé elkeserített a látvány. Sajnos 1 stag-et el kellett használni arra, hogy a helyet annyira rendberakjam, hogy el tudjak biztonsággal ússzni mellette és visszafelé ne legyen gond. Láttam, hogy a mi régi 10mm-es kötelünk még épségben ott van az aljzaton az nem zavart, de fölötte 2 másik is volt. Abból az egyiket befelé menetben elkezdtem föltekerni. Eljutottam az akna tetejéig, de ott már 3 vékony kötél volt bent és egyedül nem tartottam biztonságosnak azon keresztülmenni.

Egy hónap múlva, Storo és Ince Atti kiszedte a vastag kötél nagyobbik részét és még pár gombolyag véknyat, én meg behúztam egy újat. Másnap elindultunk befelé, hogy megnézzük mi változás történt a szifonban, ki meddig jutott. No, ekkor történt a gyilkossági kísérlet. -39m-en éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. A légzésem akadozott és a kezeim sem akartak engedelmeskedni. Rögtön reduktort váltottam és jeleztem, hogy ki kéne mennem. Storo látta, hogy nagy a baj, nem is kérdezett semmit, csak elvette az orsót és segített kifelé indulni. Mikor felértünk 10m-re, már valamelyest normalizálódott a helyzet, így nyugodtan ki tudtunk jönni.

Otthon Safi analizálta a palackot, amiben kiderült, 80-as Nitrox volt, levegő helyett. Ha jól számolom, az -177m levegős oxigénterhelés.

Nagy tanulság: Ne bízz senkiben! Kölcsön palackot mindig analizálj, vagy ha nincs műszer, ereszd le!!!

Úgyhogy sajnos nem tudtam elérni a régi végpontomat, de őszintén szólva, nekem úgy tűnt, mintha azok a kötelek, amik bent voltak, az én régi köteleim lettek volna. Ugyan azokon a lekötési helyeken is voltak.

Két héttel később, Pataki Róbert ápolttal visszamentem, de a víz kifejezetten zavaros volt. A látótávolság kb. max. 1 méter lehetett. Mondtam, ha már itt vagyunk, annyira telik, hogy kihozhatjuk a benthagyott, már feltekert és a falra kiakasztott köteleket. Mivel a feladat könnyebbre sikerült, mint látszott, gondoltam megpróbálom újra megtalálni a száraz járatba vezető kürtőt. Sajnos csak tapogatni lehetett, kongott hol a palack, hol a fejem, de így is meg lett. Döbbenten néztem körül a tóban, mert ez egy tejesen más fajta lyuk volt, mint amire emlékeztem. Úgyhogy én azt gondolom ott 2 ilyen tavacska is van, közel egymás mellett.  

Több kísérlet részemről nem történt, mert vagy az időjárás nem kedvezett, vagy máshová rendelt a Tervező.

Azt még hallottam, hogy a Debreceniek voltak ott párszor, amit a honlapjukon is demonstráltak pár képpel. Laci bácsit felhívtam, de azt mondta, csak úszkáltak a fiúk, mert tetszik nekik a hely.

Nos, én ennyivel tudok hozzájárulni Izbindis történetéhez.

Ha elmondanád miért nem egyértelmű, hogy a csehek meddig jutottak, és hogy meddig volt bent kötél, valamint leírnád a járat mélységi profilját, megköszönném.

Üdv,

Mogya