Az nem a "felekezetem" honlapja, hanem egy plébános által üzemeltett gyorsszótár. Az "egyszer nősült" értelmet támasztja alá a logika is: mivel a kereszténységben nincs többnejűség, így nem csak az egyházi elöljáróknak nem lehet több feleségük, akkor ugyan miért kéne a püspök esetében ezt külön hangsúlyozni? Itt nyilván valami többlet követelményt állapít meg: míg a közkeresztény újraházasodhat ha házastársa elhunyt, addig egy újraházasodott ember már semmiképp sem lehet püspök. De ez a vers nem tanítja azt, hogy az Egyháznak kötelessége volna házas embereket is a püspökök vagy presbiterek sorába vennie. Ezt találod a depositumon is:

• „azokra a püspökökre vonatkozik, akik már megözvegyültek. Pál ezeket a püspököket utasítja arra, hogy ne házasodjanak újra, hanem csak egyszer legyenek házasok. Máskülönben nem kellene hangsúlyoznia azt, hogy egyszer nősültnek (μιας γυναικος ανδρα) kell lenniük. Ugyanerről van szó (ugyanebben a levélben) az özvegyekhez írt sorokban: "Az özvegyek sorába csak olyan kerüljön, aki... csak egyszer ment férjhez (ενος ανδρος γυνη)." (1Tim 5,9) A 3,2-es vers azokra a püspökökre is utal, akik éppen házasságban élnek. Ők sem házasodhatnak újra (a keleti rítusú katolikus Egyházban engedélyezett a házasság; a cölibátus csak a római rítusú klérus számára fegyelmi előírás; viszont a keletieknél sem házasodhat újra a pap, ha megözvegyült).”

Ergo ebből a versből csak azt lehet levezetni, hogy az Egyháznak nincs jogában többször nősült embereket felvennie a püspökök ill. presbiterek sorába; azt viszont nem, hogy kötelessége volna házas embereket is felvennie - maximum lehet.

"felekezettársad tüntette fel az igét, mint „kritérium”" - Az Egyház nem tanítja azt, hogy ez a Biblia alapján kritérium, hanem azt, hogy a Bibliában is az eszmény (de nem kötelező), és az Egyháznak jogában áll saját szabályával erről döntenie, hogy egy bizonyos időben felvesz-e házas embereket egyházi szolgálatba vagy sem.

Azt az Egyház is úgy tanítja, hogy az éljen cölibátusban, aki erre Istentől külön kegyelmet, elhívást kapott. Tehát soha nem hívott fel senkit arra, hogy "saját szakállára" legyen cölibátusban élő pap. Aki meg nem erre kapott elhívást, azt meg nem veszi fel papnak. Még a nőtlenségben élő férfiaknak sincs alanyi joga, hogy felvegyék a klérusba, erről a püspök dönt diszkrecionális jogkörben. Persze, az emberi tényező okán nyilván előfordul olyan, hogy az adott püspök nem ítéli meg helyesen a jelölt elhivatottságát, ebből adódnak az erkölcsi botrányok.

"az volt az általános, hogy a vezetőknek volt felesége, és az volt a ritkább eset, hogy nem volt." - Mármint mikor konkrétan? Ezt így induktívan egyrészt nehéz többszáz év távlatából bizonyítani, másrészt pedig ezt bőven indokolja az is, hogy amikor a kereszténység még egy új és kis létszámú vallás volt, értelemszerűen az idősebb és már családos emberek lettek hívők, így természetesen az Egyháznak muszáj volt ezek közül is felvennie embereket az elöljárók sorába. Aztán egy más történelmi helyzetben már ez nem volt szükségszerű, akkor az Egyház dönthetett úgy, hogy monstantól el lehet látni a szolgálatot csak nőtlen emberket felvéve. Ugyanígy ezt később meg is változtathatja, ha a helyzet úgy kívánja.

Üdv.