borzimorzi Creative Commons License 2011.11.07 0 0 126704

Már bocsika, de ez nem a te hibád. Az ödémásodás sajnos előjön az arra hajlamosaknál. Vagy a terhességi diabétesz, ami szintén nem egy jó állapot.

 

Nem azt mondtam, hogy leányálom egy terhesség, de természetes folyamat, amely többnyire panaszmentesen lezajlik.

 

És itt most arról van szó, hogy elfogadható-e az, hogy ártatlanok élete feláldozható csak azért, hogy a halála árán megmentsük az ő létrejöttéért felelős embert attól a kockázattól, hogy esetleg valamilyen kellemetlenség, netán átmeneti külalak-romlás vagy egészségügyi probléma érheti. Különös tekintettel arra, hogy az örökbefogadásra jelentkező emberek hosszú,  tömött sorokban várakoznak határon bévül és kívül egyaránt. S ennek semmi köze ahhoz, hogy van-e valakinek gyereke, vagy hány gyereke van. Ez tisztán erkölcsi kérdés.

 

És erről az értékarányosságról vagy épp aránytalanságról lehet véleménye egy olyan asszonynak is, mint én, aki, mint rámutattál, egyszer sem "csinálta végig", bár nem rajta múlott. Sőt, egy férfinak is lehet. Ugyanis ahogy nem kell tyúknak lennem ahhoz, hogy megmondjam egy tojásról, záp-e, ugyanúgy nem kell hős szovjet anyának lennem ahhoz, hogy el tudjam dönteni, szeretnék-e majd nyugdíjat kapni. Erre vajmi  kevés esélyem van úgy, hogy az adófizető, polgárosodott népességben nem születnek gyerekek, vagy tömegestül vándorolnak ki. S ennek semmi köze ahhoz, hogy van-e valakinek gyereke, vagy hány gyereke van. Ez tisztán politikai kérdés.

 

Üdv:

b

Előzmény: zsuzsa (126701)