Múzsla Creative Commons License 2011.10.19 0 0 34002

Sziasztok!

 

Örülök, hogy a "régi arcok" még mindíg nyomják és vanak bőven újak is.

 

A felmerült kérdésre helyes volt a válasz. A mozgalom alapítója Gyetvay Iván kitalálta, hogy akik elérték a kapitány rangot, azokat egyrészt lovaggá ütik, másrészt választhatnak maguknak, képketesen egy várat, amelynek a kapitányai lesznek. Ez lehetőleg olyan legyen, amely nincs magánkézben ill. közel esik az illető lakóhelyéhez. Ehhez mérten le kellet adni három olyan vár nevét, amelyben már jártam és ők kiválasztottak egyet, hiszen lehettek átfedések is. A megkeresés levélben történt.

 

Az ünnepség 2005. augusztus 20-án volt, Tiszaújvároson. Olyan 30-an lehettünk ott, a teljesség igénye nélkül emlékszem Lienkára és párjára, Fabók Julira valamint Kovalik Bandira. Az egyik aradi vértanú ükunokája ütött bennünket lovaggá és megkaptuk a "várunk" díszoklevelét is. Én Ágasvárt "kaptam". Aztóta minden évben fel is megyek megnézni, hogy mi a helyzet a váramban. ;-)

 

Sajnos Gyetvay Ivánnak ez volt itt a földön az utolsó ilyen nagyszabású tette, mert két hét múlva egy autó halálra gázolta. Egy igazán meghatározó, nagylelkű, barátságos embert ismertem meg benne, akivel szívesne leveleztem is. Neki köszönhetem azt is, hogy a Bükk 900-as csúcsai a kedvenc túrám lett (volt). Így nélküle már nem az igazi, azóta csak kétszer voltam arra és a várak pecsétjeit sem gyűjtöm már.

 

A legjobbakat!

Múzsla

Előzmény: Güsziológus (33969)