Kedves Mindenki, nagyon köszönöm a biztatást, a jó példákat, tudom sokan átéltetek már rémes dolgokat.

de azt is tudom mindenkinek a maga baja a legnagyobb, és tehetetlenül nézni a saját gyermekünk szenvedését, az maga a pokol.

Küzdünk, akarunk, de nagyon lassan jutunk egyről a kettőre.Néha azt érzem beleörülök, és csak helyben topogunk, de sokat olvasom soraitokat és mindig rájövök, hogy nem vagyok egyedül a történetünkkel, mások is küzdenek. szóval, ha ennek amit irok most nincs értelme akkor bocsi, de nagyon rémesen vagyunk. és itt keresem a hasonló tapasztalatokat, talán találok megint valami biztató sort, ötletet. sziasztok.