Összesités arról, hogy kapcsolatba hozható e a ma magyarnak nevezett nép, a szkiták, szarmaták, avarok és a hunokkal.

 

Szkiták-szarmaták. haplogroup R1a1-M17

 

Szkita hacos, a kezében fokos (balta)

 

 

R1a1 = 21.000 éve Dél-Oroszországban,

 

andronovói embertani jellegű, rövidfejű europid (Tóth Tibor, 1965, 1969, Turán, 2009/1); az Andronovo-kultúrát indoiráni eredetűnek határozzák meg a szaktudományok.

 

Az Andronovo-kultúrából eredt az iráni, perzsa, méd, párthus, szogd stb.

Sz. A. Grigorjev a Szintasta-kultúra kelet-anatóliai eredetét vallja a régészeti, metallurgiai analízis nyomán ( Some Questions, Investigation of the Bronze Age metallurgical slag, in: Kurgans, Ritual Sites, 2000; v.ö. eupedia.com; a szovárdok anatóliai J2, R1b + magyarok iráni R1a apai haplocsoportja.

 

R1a-haplotípust, ami, ha nem az oroszokkal való keveredés jele, utalhat a szabir-magyarokkal való bronzkori együttélésre; ld. Mark A. Jobling, Chris Tyler-Smith, The Human Y Chromosome: An Evolutionary Marker Comes of Age, Nature, Vol 4, Aug. 2003, jó szemléltető ábrákkal).

 

• A sztyeppei és a közép-ázsiai, indiai R1a-haplocsoport mutatja Irán és Turán ősi, genetikai összetartozását (Wells et al 2001)

(ld. L. Koryakova-A.V. Epimakhov: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Age, Cambridge Univ. Press, 2007); ekkortól jöhettek létre a protoiráni-protofinnugor, azaz ősmagyar/ősszavárd és ősuráli kapcsolatok.

 

településmód: erődített települések, kerek, ovális, szögletes alaprajzzal, nyílt telepek: félig földbevájt gerendavázas házak, mint a honf. m

andronovoi és honf. m. spirálkereszt/szvasztika, szívmotívumok az Aba­sevo-kultúrában + hármas osztású, kereszt alakú csüngők az Alakul-kultúrában = honf. m. szives-palmettás veretek tömeges előfordulása, szív+növény ősi alapmotívum a népművé­szetünkben is, lehetséges, hogy az ősiráni/ősmagyar anyaistennő, Anahita/Eneth szimbó­luma (a szívpal­metta megjelenik a szkítáknál is, pl. Hét testvér kurgán, Kercs, vagy Pazy­rik stb.)

 

Az Avesztában tucatszám található a ősvallási-mitológiai, nyelvi párhuzam, kezdve 'isten' szavunkkal, mely nem a török tengriből, hanem az avesztai yazatan, yezdan = isten, 'akit imádni kell' szóból, kifejezésből ered, s ez egyben egész „árja” ősvallási orientációnkat kijelöli, megerősítve óiráni eredetünk tételét is (ld. még lovas szavaink a közép-ázsiai kusán nyelvemlékekben, Harmatta J. Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, in: Honfoglalás és nyelvészet, 1997).

 

Antropológia: hosszúfejű szkíta, rövidfejű szauromata, szarmata embertani párhu­zamok az Ural-Volga, Dnyeper, és az Aral-tó környékéről (Tóth Tibor, 1965, 1969, Éry Kinga 1982, honf. C-csoport pontusi szkíta analógiái, Fóthi Erzsébet avar-kutatása, 1984)

 

szkíta-asszír hálófonatos minta a Saqqiz-kincsben i.e. 7. sz., később AD 2. sz. Kínában, és a honf. m. tarsolylemezeken (ld. Huszka). Szarmata sírokban hasonló gyön­gyök, mint honf. m.; az afganisztáni Tillia Tepe kusán kincsének szoros honf. m. párhu­zamai, veretek, szívformák (Z. Tóth Csaba: Magyar őstörténeti tanulmányok, Hága, 2010)

 

Strabo, Diodorus, Plinius: Sardi Scythae; Ovidius Metere; Celjei felirat: Mattzaris; Ptolemaios: Szovardeni, Materi, stb; a források alapján lehetőség van a kumai Magyar város korai alapításának komoly feltételezésére, helyszíni régészeti kutatás szükséges!). Kapcsolat nyomai a szovárdok­kal/szavárdokkal vagy szabirokkal, de ezek már a bronzkortól létrejöhettek. Bíborban­született Konstantin „régi nevünkként” említi a Sabartoi asfaloi-t, melynek második, valósz. jelzős tagja az óiráni, avesztai aspa = ló, lovas szó lehet (De administrando, 38., v.ö. az avesztai iráni herceg, Syavarshana nevét, ami „fekete lovú”-t jelent syav = fekete, varshan = csődör szavakból; Firdauszínál Szijávus)

 

Hunok, ogurok, és a magyar honfoglalás(ok)

 

• Antropológia: a fennmaradó rövidfejű europid túlsúly mellett europo-mongoloid típusok kisebb százalékban a honf. m.-nál, még kisebb százalékban az avaroknál (Éry K. 1982, Fóthi E. 1984). A hunokkal közelebbi kapcsolatban lévő, s Attila fia Irniktől szár­mazó uralkodó-klánnal rendelkező ogurok – onogurok, kutrigurok, tíz- és kilenc-ogurok – közvetíthették a hun-hagyományt és részben leszármazást a magyarságnak, esetleg már a meótiszi téli szállásaink környékén, vagy pedig a 7. századtól, az „első honfoglalók”, a griffes-indások, részben a székelyek ősei, akik megérték a 895-ös magyar honfoglalást (ld. Miracula Sancti Demetrii: Kuber/”Csaba” az avaroknál, majd Görögországba költözik népével). Külföldi 'hungar' nevünk a honf. előtt a Kárpát-medencében élő onogur-bolgá­rokról is ránkmaradhatott, de mint említettük, már korábban is kialakulhattak ogur-kapcsolataink (ld. még török törzsneveink, s a „hétmagyar” törzsszövetség ugyanúgy számozott nevű mint az ogurok törzsei). A honf. m. és a bolgárok közötti szembenállást pl. megmagyarázhatja a kutrigur és utrigur testvértörzseknek már a 6. század óta tartó ellenségeskedése, melynek során már 555-ben kutrigurok költöznek Thrákiába. A 7. századi ogur-székely honfoglalók a kazárok nyomására települtek a Kárpát-medencébe az avarokhoz, a var és chión/avar-hun, magyarul várkony törzsekhez (v.ö. székelyek gene­tikai közelségét a bolgárokhoz)

Genetika: a mai magyarság apai génjelei döntően R1a-típusúak (30-60% között, a honf. m. is 30% körül; a honf. m. anyai génjelek 16,2%-a volt ázsiai eredetű, a 0-1% közötti uráli Tat-M178-cal együtt, a többi 83.8% európai anyai génjel, H, R, T), de a kelet-ázsiai génjelek a mai népességben már nincsenek meg. Az eredeti hunok (közép-ázsiai chio­niták, kín. xiong-nuk) valószínűleg az R1a apai géntípushoz tartoztak (ld. a mongóliai Duurlig Nars xiong-nu temető adatai, és alább), majd kb. az i.e. 1. évezred végétől keve­redtek a belső-ázsiai mongol népességgel s így tértek vissza Nyugatra. Az apai Q-haplocsoport valósz. a hunokkal vagy a tatárokkal került Európába (Ukrajnában 5%, Irán­ban 4%, Szlovákiában 2.5%, É.-Németországban 2%, Magyarországon 1%, de Izlandra is jutott belőle 1%, Szardíniára 2%, valószínűleg a vikingek, ógermánok hun-kapcsolatai révén), illetve a Q-hcs. magas arányú az amerikai őslakóknál, ami igazolja az amerikai kontinens egykori betelepülésének irányát Ázsia felől (ld. Mark A. Jobling, Chris Tyler-Smith, The Human Y Chromosome: An Evolutionary Marker Comes of Age, Nature, Vol 4, Aug. 2003; ycc.biosci.arizona.edu; Kivisild et al, Genetic Heritage, Am. J. Hum. Genet 72, 2003; T. Zerjal, R.S. Wells: A Genetic Landscape, Am. J. Hum. Genet, 71, 2002; T. M. Karafet et al.: High Levels of Y-Chromosome Differentiation, Hum. Biol. Dec. 2002. Vol. 74; T. M. Karafet, S. L. Zegura et al: Ancient Asian Source(s), Am. J. Hum. Genet. 64, 1999, valamennyi a neten, ld. még eupedia.com, Origin of the European Haplogroups)