akibacsi Creative Commons License 2011.08.31 0 0 30642

UTMB 2011 

 

Ezt volt a negyedik alkalom.

Először 2006-ban larzennel, 40 órás teljesítés, nem tudtuk mi vár ránk, cél a teljesítés, 'mindenáron'. Küzdelmes volt, nagyon is, de megérte, utólag egyre inkább szépül. 

2008-ban másodszor, ígéretes felkészülést követően az utolsó hetekben sérülés, emiatt 'hátha közben megjavul' alapon rajtolás majd 30 km-nél kiszállás. Nem feladás volt ez, talán egy komolyabb sérüléstől, mondjuk achilles szakadástól kíméltem meg magam.

2010-ben harmadszor, időjárás miatt lefújva 21 km megtétele után, vis-major. 

 

2011-ben negyedszer. A leghosszabb táv persze, mert nekem mindig az kell. Nem volt konkrét cél. Nem volt 'mindenáron' fogadkozás. Ha 36 órát tudott lúdtalp és fridman is, akkor nekem 36 az álomidő, 37-38 a reális. Menni kell. Milyen szép lett volna egy évben megkerülni a nagy tavat és a nagy hegyet is. 

 

Az időjárás viccelődik, ugyanúgy mint egy éve. A szervezők okosabbak, 5 órával tolják a rajtot, hátha addigra a viharon már túl leszünk. 23:30-as rajt nem megszokott, de legalább az első éjszaka rövid lesz, és  Flegere sem lesz benne, tehát a befejezés ugyanaz mint 2006-ban, Les Contaminestől a célig ugyanaz a pálya, van mibe kapaszkodni, nézzük pozitívan.

A rajtpozíció jó, aztán gyorsan szétszéled mindenki, megy a saját versenyére. Nem is volt tervben, hogy bárkivel együtt menjek, jó lesz ez így nekem. A telefon a vállpánton van, elérhető közelségben, abba kapaszkodok, ha baj van.

Az első 3 órában szakad az eső, mintha csak ismételnénk a tavalyi versenyt. Ezalatt épp leérek Saint Gervais-be, sokkal jobb mint tavaly, szuper. Sokat szöttyögök, tartálytöltés, zokni és talpbetétigazítás, de még így is épp 3 órával indulok tovább. A tavalyi távon máris túllépek.

Esőkabát lekerül, hátha kifűtöm a vizes cuccot, ami rajtam van, sikerül is. Les Contamines-ig eseménytelen út jól futható szakaszokkal, 4:28-as érkezéssel, csodás. Kabát vissza, mégsem megy ez a fűtés annyira, de a mozgás helyrehoz. Közben eszmecsere szaszával, kiszáll. Nagyon el voltam foglalva magammal, így nem tudtam a segítségére lenni (bocsánat).

Indulok tovább, lassan kezdődik az igazi UTMB. A 2008-as távon is túllépek végre, az 5 évvel ezelőtti emlékeket kell elővenni. Közben problémát oldok meg, hiszen erről szól az ultra. A hátizsák + ötváska kombó nem vált be, így az övtáskát a hátizsákba gyömöszölöm, máris jobb, ez az, jó vagyok.

La Balme ponthoz közeledve újabb probléma, hasfájás jön, könnyíteni kéne magamon. A pontra beérve szerencsére kiépített wc van, így elvonulok vagy 10 percre. Közben tudom, hogy legalább vagy 100 ember megelőz és otthon azt gondolják, hogy baj van, de nyugi, majd megfogom őket, most oldódik a probléma. (Contamines 660. hely, La Balme 769. hely, pedig nem számoltam az elhaladó fejlámpákat)  

 

Irány a Bonhomme, most először láthatom világosban, csodaszép. Napfelkelte, tiszta égbolt, narancssárgán megvilágított hegycsúcsok. Mégiscsak megérte 23:30-kor indulni, csak pozitívan!!

Felfelé előzök, botok hátul a zsákon, csak fárasztana a kalimpálás vele, így is rendben van a tempó. Fenti helyezés 732., 37 ember begyűjtve, irány Les Chapieux. Lefelé gurulok, helikopterről is kameráznak, tessék szépen futni, nem hagyni, hogy sok ember megelőzzön. 

Közben számolgatni kezdek. 5 éve éppen hajnali 3kor voltunk lent a völgyben a ponton. Most esélyes, hogy pont reggel 8-ra fogok leérni. Tehát pont 5 órával később, mint akkor, és pont 5 órával később is rajtoltunk. Mivel akkor még nem volt Saint Gervais az útvonalon, azaz most 5 km-rel hosszabb az eleje, most ugyanannyi idő alatt épp 5 km-rel teszek meg többet, tehát 1- 1,5 óra előnyöm van ahhoz képest. Ez is pozitív, ezt kéne tudni tartani.

Érkezés a pontra 8:15-kor, 807. hely, helikopter ide vagy oda, csak megelőztek lefelé 75-en.

Pontról kifelé csomagellenőrzés, de csak a telefont kérik, amit egyébként is épp használni akartam, de persze hiába, a völgyben nincs térerő. Pedig hiányzik az infó hogy hányadik helyen vagyok, merre járnak a többiek. (a ponton lehet, hogy meg lehetne kérdezni, de nem tettem)

Most jön a Col de la Seigne. Az első klasszikus, azóta is sokat emlegetett '10 km 1000 m szint' szakasz. Az eleje hosszan aszfalt, ami emelkedik, így nem futom, inkább problémát oldok meg. Nem izzadok. A homlokom csont száraz, tolok egy ampulla sót, egy kis magnéziumot, a gyomrom rendje érdekében egy adag Green Magmát. Nincs változás, a probléma innentől a nap folyamán megoldatlan marad. Ráadásul kb. félóránként állok meg pisilni, ezen a 10 km-es szakaszon kb. 4x. Sóháztartásom kicsit megborult, veséim is rendellenesek. Kétségbe nem esek azért, de nem túl jó fejlemény.

Az időjárásjelentés szerint a hóhatár 2300 méterre jött le, és ez be is jött. Felfelé elkezdt esni a hó és fújni a szél, szerencsére hátulról, azért szép kis hóvihar kerekedik. Téli sapka előkerül, majd a botok is, mert a nyomaték kifogyott a lábamból, keservesen tolom felfelé magam. Fent metsző szél, kezeim szétfagytak, lefelé egy szélvédett helyen ásom elő a téli kesztűket, ami persze nem vízálló, mégis milyen jó lett volna a síkesztyűt hozni, szervezők megkövetve.  Fent a pozíció 715., majd 100 ember azért csak megfogtam, nagy részét persze a ponton előztem be, de az útra is maradt pár.

Irány a Lac Combal. Nem megy a lefelé. Futni kellene, de alibizek, sokat gyaloglok. Az idő javul, a ponton már süt a nap, gyorsan elhagytuk a telet. 765. hely, most csak 50-en előztek meg, ezek szerint azért  a többiek is lassulnak. 

Combal után is futható lenne hiszen sík, de végre van térerő, így telefon, majd sms, hogy állok és hogy a többiek. Időket kapok, de helyezéseket nem. Megtudom, hogy várakozásaimmal ellentétben lúdtalp meg elöl és nem JB, és kb. 1,5 órára vannak. 

Jön az Arete Mont Favre, telet vártam, de napsütés fogadott. Ez az emelkedő nem annyira vészes, nem is hajoltam el benne, 40 helyet jöttem előre. 

Innen durva lejtő Courmayeur-ig, megszakítva egy ponttal egy hütténél. A lefelé futás most jobban megy, de közben meg kell állnom levenni  dzsekit, mert már sok, hirtelen kezd nyár lenni. A checrouit-nál újabb 54 hely visszaesés( 724->778), de mivel itt nagyon sokan üldögélnek, én viszont két pohár kóla után lépek tovább, reméltem hogy fogok javulni.

Innen elvileg 4 kili és 750m süllyedés a táv, az ereszkedés nagyon durva, sosem akar vége lenni, a combjaim totál beállnak, az alján már a gyaloglás is fáj. 

Közben kapom az sms-t: Champex után változás a pályában, mivel Bovine járhatatlan az előző napi vihar miatt, az útvonal Martigny felé vezet, 170 km 9700m szintemelkedés az új útvonal. 

Jó passzban kapott el, szinte megörültem neki. Mivel a Flegere úgyis kimaradt, így ez már nem a klasszikus utmb pálya, amin megyünk, nem is ér annyit, mint az előző években. Ezzel a változtatással viszont nehezebb lesz mint bármikor és ha megcsinálom, akkor óriáskirály leszek! Csak pozitívan.

Lent a ponton nagyon összeszedett voltam. 30 percet adtam magamnak, egy kicsit túlnyúlt, de mindent sikerült megcsinálni amit elterveztem. Lábtisztítás és zoknicsere, egy kis masszázs Ben-gay -jel, kaja, övtáska be a csomagba, néhány csoki vételezése, italtöltés és irány tovább.

A városból kifelé telefonos eszmecsere larzennel és Vicával. Jó hangulatban voltam, bizakodó és (fejben) erős. Felkerült a tarkóvédős sapka és csak egy póló maradt, mert megjött közben az igazi nyár, du. 3 óra volt.

Az emelkedőt a Bertone házig egyenletes tempóban, apró lépésekkel, folyamatosan előzve tettem meg, úgy éreztem felfelé, hogy minden oké, fent 637. hely, csak a legelején voltam ennél jobb helyen.

Viszont kicsit kezdték lekapcsolni a villanyt. Az izzadás továbbra sem ment, nyírkos homlokkal és enyhe napszúrásos tünetekkel (fejfájás, hányinger, szédülés) próbáltam erőt meríteni a szétfőtt tésztás levesből és a kólából, merthogy más nem volt a ponton frissítésként. Újabb tünetet vettem észre magamon, az ujjaim virsliszerűvé ödémásodtak. 

Hívott lúdtalp, nem is beszéltünk a rajt óta, meg voltam győződve, hogy jó helyen van, jó időben és jó állapotban. Arnuva, és gondolkozik a kiszálláson, JB valahol mögötte egy fél órával. Erre nem voltam felkészülve. Péter nem adhatja fel. Legrosszabb esetben összevárjuk egymást (pontosabban ők engem) és bemegyünk hárman, együttt sírunk, együtt nevetünk, eltűnik a különbség, a papírforma, a bástyák, csak csináljuk meg. Mellékesen gyors orvosi diagnózisként az ödémás ujjaim fehérjehiányra utalnak, úgyhogy egyek sonkát, már ha lenne...

Nekiindultam, előástam a fehérje tartalmú PowerBar-om maradékát és elnyammogtam. A futás nem ment, vagy csak sosem erőltettem annyira, hogy átessek azon a ponton, ahonnan már ment volna. Fejben pedig elindultam lefelé a lejtőn.

Folyamatosan fogalmaztam magamban a mondatokat, amit Péternek szántam, csak olyan indokkal szállhat ki, amivel másnap is a tükörbe tud nézni, hiszen ha tud lépni, nem ájul el, nem hány folyamatosan, akkor ha nehezen is, de be lehet érni. Fogalmaztam a mondatokat neki, de magamnak nem...

Nekem megvolt a magam baja, a Bertone és a Bonatti ház közötti 7,2 km egy örökkévalóságnak tűnt, sosem akart vége lenni. 1 óra 40 perc, 4,32 km/h, borzalmas. Izzadás nuku, virsliujjak pozitív, várom a sonkát. 

Végre odaérek (682. hely, -45 pozíció), szétfőtt tésztás leves, kóla, óóó, hogy rohadjatok meg!! Jobb híján megettem, megittam, meg utána küldtem valami csokit a zsákból. Töltöttem egy liter folyadékot, hogy meglegyen, de ebből már egy kortyot nem ittam már. A pont után nem sokkal felvettem a kabátot, a futás nem ment sem síkon sem lefelé, így a pulzus valahol 100 környékén lehetett, ezzel meg nem lehet hőt termelni, fáztam. A nap még fent volt de már kezdett bebújni a Mont Blanc mögé és a szél egyre erősödött.

Innen Arnuva 5 km, -250m szint, nem vészes. 1 óra 37 perc (Bertone frissítéssel együtt), 3 km/ óra, ez viszont vészes. Közben egyre inkább megfogalmazódik, hogy ez így nem fog menni. Óvatos smst- írok lúdtalpnak és larzennek: "sztem arnuvánál kiszállok, bocs. Csak vánszorgok és fejben nincs meg a maradék." Kellett vlami külső segítség, vajon Péter túl van-e már a holtponton és esetleg ki tud-e engem is rángatni belőle, és vajon larzen, akivel már átéltünk együtt sok ilyet, elő tud-e állni valami biztatóval. 

Sms elment, mentem, és közben vártam. És vártam és vártam, segítsen valaki!! Megnézem a telefont, nincs térerő, óóó, hogy rohadjon meg! Hálózatkeresés, kézi, keres-keres, semmi. Csupa negatívum. Pedig biztos keresnének, írnának, segítenének, de nem megy. Egyre mélyebbre süllyedek, a legnagyobb probléma nem a verseny folytatása, hanem hogy nincs gsm hálózat. 

Leérek a pontra még kocogok is a végén mert sok a szurkoló és ők megérdemlik. 

Leolvasnak, nem mondom, hogy kiszállok. Bemegyek a sátorba, végre normális frissítés, tömöm a sonkát, sajtot, kenyeret kétpofára. Közben 3 sms is jön larzentől és többektől is, gondolom mozgósított a topikot. 

Az sms így szólt (én sem írhattam volna mást): "figyu, algopyrin, szénhidrát, só. Szédelegj min La Foulyig (fel lassan, le óvatosan) a szar közérzet leginkább cukorhiány. Ne állj ott le gondolkodni"

Etttem a sonkát, közben összefutottam endurance-szal a ponton, neki nem mondtam a vívódásomat, láttam hogy harcos, nem akartam megtörni. 

Kimentem a sátorból, felnéztem a hegyre, felhőben volt, szemből fújt a szél és lement a nap és azt mondtam magamban, hogy ez most itt nekem nem megy. 5 éve hasonló állapotban voltam itt, kb. 5 órával korábban, tehát legalább akkor a naplementével és a hideggel nem kellett szembenézni. 

Most még várt (volna) rám 75 km (és ki tudja milyen az a Martigny) és kb. 20 óra. Öt éve kb. az volt a terv, hogy mindenáron. Akkor ment. Emlékszem milyen kemény és gyötrelmes volt. Ez most nem ment.

Odamentem az asztalhoz, letettem az asztalra, hogy vége. Ekkor jött egy sms, gyorsan visszarántottam, hogy 'moment'. Igazából nem tudtam mire számítottam és már nem is emlékszem, hogy mit kaptam, de nem tudott átlendíteni. Asztal, rajtszám, olló, vége. 

Megnyugodtam, hatalmas teher volt az esetleges maradék 20 óra szenvedése, egyszer már megmutattam, másodszorra nem volt miért, illetve másnap a célban a befutókon láttam, hogy lett volna miért, csak a köztes időt nem tudtam fejben áthidalni.

 

Furcsa ez a feladás dolog.

Valaki azt sem tudja mit jelent, hiszen még soha életében nem adott fel semmit. Nekik talán mindig megvan a 'B' terv, hogy soha nem adtam fel semmit, akkor ezt sem fogom. 

Valaki konkrét céllal, elképzeléssel meg neki, ha erről letér, akkor nincs 'B' terv, kiszáll, gyorsan túlteszi magát a dolgon, nem agyal, a következő célra koncentrál, és ebből a feladásból vagy tanul, vagy nem.

 

Én nem ilyen vagyok. Másnap, harmadnap tiszta fejjel, huszonötödszörre átgondolva jönnek a 'mi lett volna ha' forgatókönyvek. 

 

Először is, kell egy checklist, ami alapján végig kell nézni, mi a baj:

- fázom: van még egy hosszúujjú a zsákban fel kell venni, +kesztyű + sapka, és a felfelén majd kimelegszek

- fázom: kaja, szénhidrát, akár extrém sok is.

- lábak: a lefelé és a sík futása nem ment. Lehetne krémezni, hoztam magammal. Lehetne nyújtani. Most úgyis felfelé kell menni, akkor nem kell futni, utána majd ráérünk a lefelé futáson agyalni

- kidörzsölődés, vízhólyag, köröm: egyikkel sincs semmi probléma, 5 éve ez nagy gondolt jelentett, akkor ez most pozitív (lehetne)

- felszerelés: nem zavar, nem nehéz, jól eltaláltam, semmi nem hiányzik, semmi sem felesleges, ügyes vagyok. 

- bárhonnan fel lehet állni, ez most itt egy holtpont, a test hihetetlen dolgokat tud produkálni, ha a fej elhiszi, simán lehet még ebből futás is később

- algopyrin. Nem elegáns megoldás, sőt, ha ez felmerül, akkor esetleg tényleg ki kell szállni, de segíthet.

- valami meglepő fordulat, mondjuk elkezdeni zenét hallgatni, ha van kéznél (volt)

 

Kellett volna valakivel beszélni. Kísérő nem volt, aki továbbrugdos, a térerő meg nem volt elég a beszédhez csak az sms-hez, azt is csak lassan. Nem csak larzennel kellett volna beszélni. Ha tudtam volna, hogy lúdtalp kiszállt, JB viszont továbbment, akkor esetleg meg kellett volna próbálni feljönni rá (úgyis alvást tervezett Champexben) és vele továbbmenni, együtt könnyebb lett volna. Vicával nem beszéltem, csak utólag írtam neki, hogy kiszálltam. Talán máshogy közelítette volna a dolgot, mint larzen. 

 

Persze túl sok a ha..., és igazából utólag mindegy is. Nagyon jó volt a verseny után beszélgetni ezekről a dolgokról Csabival, sok jó dolgot mondott, hiszen ugyanilyen helyzetekbe még ő is belekerül, hiába a 4. helyen ér be végül. Ez az egész vívódás sportpszichológia és ilyenkor ezen áll vagy bukik az egész. Már rég nem a fizikai teljesítőképességről van szó, ha elhiszem csinálom. Ahhoz meg pár jól irányzott mondat kell.

 

A lényeg talán, nem szentírás, csupán magamnak írom össze zárszóként (1-2 Csabitól):

- a negatív dolgokat kizárni, a pozitívumokat észrevenni, felerősíteni, abba kapaszkodni

- tudni a verseny előtt a célt, hogy miért, és egy 'B' tervet, hogy mi van akkor, ha nem (verseny előtt sokkal könnyebb azt mondani, hogy a 'B' terv a 'mindenáron', mint közben)

- új nap, új verseny, a napfelkelte reményt hoz (talán ezért éneklek én 'várj, míg felkel majd a napot' már 2005 óta az éjszakás versenyeken)

- nem túl messzire nézni. Még 75 km, még 20 óra, ez sok egyben, fejben, 95 km és 20 óra után. 

- hinni - akár vakon is - a megbízható, sokat tapasztalt barátoknak, akik akkor is tiszta fejjel gondolkodnak, amikor én a verseny hevében nem.

- ha gond van, leülni, checklist alapján átnézni, hogy mi a baj, azt lehet-e orvosolni, és mi a jó, ami erőt adhat. Lehet, hogy ez időbe kerül, de jobban megéri, mint feladni.

 

Hát ennyi. Nem összeszedett, nem leüllepedett, stilisztikailag nem tökéletes. De vagy most ez, vagy később semmi. :)

 

Azért az érdekes, hogy az utmb-n többszörös teljesítők közül csak Csabi ért végig, a többi teljesítő első alkalommal ment végig. Nem volt meg nekik a tudás hatalma. Ezért mondom továbbra is, hogy egyszer véletlenül is sikerülhet, a két teljesítés az már valós eredmény.

 

Ezek után most már elolvashatom, hogy milyen volt a közvetítés verseny közben. Köszi mindenkinek!!

 

akibacsi