-athosz- procaliber és a többiek
Nagy érzés volt visszaolvasni Benneteket - íme egy pár sor köszönetképpen.
Péntek éjszaka 23:29 Chamonix. Szakad az eső.
Mit is keresek itt másodszor? Suhan át az agyamon a gondolat, de elhessegetem. Ilyenen rágódni nem jó irányba vezethet… Rajt.
Balazito elviharzik, mi lendületesen jól haladunk szaszával. Pikk pakk kezdjük az első mászást. Kissé erős, le is maradok, nem akarok kártékony zónába kerülni.
Ismét Balazito viharzik el mellettünk felfelé (mit művel?), közli, hogy 2:30-as első 20-ra állunk, de megnyugtatom, hogy tudunk lassítani.
Saint Gervais 2:36. Szellős mezőny, messze nincs az a tömeg, mint 3 éve. Kissé gyorsabb, mint a tervezett idő - igaza lett Balazitonak.
Irány Les Contamines a 30 kilis pont. Kissé fázni kezdek, a hosszú ujjú futobolond mez csurom víz, lecserélem a melegebb odlora a Contamines-i ponton. 4:00-kor indulok tovább, ez pontosan egy óra előny a 3 évvel ezelőttihez képest, amikor az itt hagyott botokért visszafutva 5 óránál indultam tovább.
Élvezem. Könnyű sík szakaszok jönnek, futok. A zsák nem tűnik nehéznek, a fényerő szuper. A mezőny ritkás. Minden ok. Lassan kezdjük az első nagy hágót, a Bonhomme-ot megmászni. Sokan előzgetnek felfelé, érzésre folyamatosan csúszok vissza, de ez van, ebben mindig nagyon gyenge voltam. Szasza lassan megfog – gondolom, hiszen régen volt már az első lejtő, biztosan utolér a hágóig.
Világosodik. Holdbéli, lenyűgöző a táj, vékony hóréteg teszi még drámaiabbá a látványt. Felveszem az ereszkedő ritmust, jól haladok, mikor ismerős alakhoz közeledek. Balázs?
„Elfutottam” mondja. Össze van törve. Beígérem neki a napsütést és a feltámadást - ehelyett hóvihar lesz majd…
A ponton sem ér utol, én indulok tovább, biztosra veszem, hogy fel fog rám érni. 1:15 az előnyöm a két évvel ezelőttihez képest 50 kilinél továbbindulva. Ráérek, nem sietek. A mászás előtt nagyobbat kajálok, kényelmesre veszem a figurát. Kezd cudarulni az idő, én meg kezdek cudarul álmosodni. 130 körülire süllyed a pulzusom, majdnem bealszom. Előveszem a botokat, azokkal tolom magam előre, de egyre ólmosabb álmosság van rajtam. Ismét rágcsálok valamit, hátha segít, de vagy egy órán át kitart az álomkór. Aztán egyszer csak elillan, beindulnak a lábaim, visszaáll a pulzusom 155 körülre és haladok. Na, ez rendben van.
A Col de la Seigne látványos téli világot produkál. Süvít a metsző szél, a hó visszafagy a nyeregre. Hideg lehet, gondolom, de nem zavar: a kesztyű a homlokpánt és a kapucni remekül segítenek és intenzitás is van a fűtéshez. Csak mintha a levegőt fújnám ki kissé sípolóan…
Combal tó, Arete de Mont Favre, Col de Checrouit. Belefér a ponton a gyümölcstál, porcelán tányérból(!), epres joghurt, narancslé üvegpohárból (!) J Espresso is lenne, de most nem kívánom, pedig annak is megadják a módját.
Courmayeur előtt még elintézem, amit kell, emlékszem, hogy nagy sorállás volt anno a mellékhelyiségbe, inkább megoldom „privátban”.
Jókedvűen érkezem a 77 kilihez, 1,5 óra az előnyöm a 36 órás korábbi menethez képest. Nem mondom, hogy mintha el sem indultam volna, de erősnek összeszedettnek és motiváltnak érzem magam. Öltözök, pakolok, miközben befut Balazito. Kérdem, hogy menjünk- e együtt, de nemet mond, így én indulok is. Feleségemtől elköszönök, de előtte legurítok még egy sört majd nekiindulok a Bertonénak.
Nehéz a mászás, de szépen komótosan darálom. Nem tetszik a légzésem, kitartóan sípol kifelé a levegő most is, és fáj a légcsövem. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget, volt ez már így…
Bertone. 2 óra előnyöm van magamhoz képest. Fejben és fizikálisan is készülök a második felére, így hosszabbat időzök.
Indulás. Kocogni kezdek, de nem megy. Erőltetem. Emelkedik a légzésszámom, de egyre fogy is a levegőm. Hangosan sípol, zörög kifújásnál a levegő, s öt –tíz méter után belegyalogolok, zihálok mint aki sprintelt. Megfázott a tüdőm rendesen. Mi legyen? Próbálom szándékosan csak orron venni a levegőt, hátha a párásított melegebb beszívás segít.
Szándékosan nem futom a síkokat sem, hogy magára találjon a rendszer, de nem akar. Próbálom bottal, bot nélkül, rövid ujjúban, hosszú ujjúban. Eszem, iszom, green magmázok, gyömbérezek, sózok, Algopyrinezek. Nem javul.
Bonatti. Kiszállnék. 15 - 16 órája jövök. Nem megy. Lefelé is csak szuszogok és döcögök. Amint nyújtanám a lépést, emelkedne a légzésszámom, elfogy a szuflám. Lassítok, még lassítok. Nyugi. Még mindig jól állok. Biztosan ilyen volt ez 3 éve is csak nem emlékszem. Biztosan akkor sem volt könnyebb, de tudom, hogy ez nem igaz. Akkor itt gurultam, lendületem volt, egyensúlyban voltam. Igen egyensúlyban.
Akkor elfogadtam, amit a Hegy engedett, elfogadtam, hogy ha 36 óra, akkor annyi. Elfogadtam, hogy mi vagyok én, mire vagyok képes. Nem akartam több lenni, erősebbnek látszani. Arra vágytam amit manbo írt anno. Hogy ne az idő legyen a fontos. Nem bizonyítási vágy volt bennem, hanem elfogadás, megnyugvásra törekvés. Egyensúly. Jutalmam volt az élmény: 36 óra harmónia a hegyekkel, önmagammal. Tudta a fej, hogy mit tud a test, s azt adták egymásnak, amit tudtak. Nem kért többet a fej, s nem adott kevesebbet a test. Nem beszélt vissza a test, mert megbecsülést, elismerést és köszönetet kapott. A test a szenvedést vállalja, a pusztítást, és önsanyargatást nem…
Ferret. Visszajövök a 220. hely környékére a 250.-ről. Még mindig közel két óra az előnyöm 2008-hoz képest. 20:06 volt akkor, 18:18 most. Süvít a szél, éppen csak kiugrik a kontroll ember a plexiboxból egy csekkingre. Nyújtok, guggolok. Indulok. Próbálom beizzítani a rendszert, de nem megy. Nem tudom nyújtani a lépéshosszt, se emelni a súlypontom. Sípolok, fáradok.
Miért is vagyok itt? Akarom ezt bármi áron? Kérhetem ezt a testemtől? Kértem már sokszor. Mindig megadta, de nem mindig nyom nélkül. Most is ezt szenvedem talán. Felelősségem van, és nemcsak magammal szemben.
Tudom, hogy ez jó is tud lenni, tudom, hogy ez szép. Ez jutalom, ha azt kértem, amit kérhetek, akkor megkapom. Akarni kell, vágyni, de ha az akarat túl erős, elbuksz…
Lenyűgözőek a hegyek, a völgybe lenyúló pilléreken drámai árnyékot vet a lemenő Nap. Világos van még, de jön az éjszaka. Ez nem olyan lesz, mint 3 éve, amikor a Bovine-ről szökelltem lefelé a botjaimmal könnyedén, zsebRambóként skalpolgatva extázisban.
20:14 La Fouly tartom a pozit. Bevárom Balazitot, aztán meglátjuk. Telik az idő. Nem jön. Köhögök, fázom, hidegráz, köhögök. Nem jön. 1,5 óra telik el. Megjön. Látszólag egyben van. Én ekkorra már nem.
A verseny közben (!) kb. 8 kilivel és 800 szinttel megnyújtott pályából 60 km van még hátra, s kezdődik az éjszaka. A második. A 36 órás teljesítésem idejénél vagyunk, de nem úgy, mint akkor. Elfogadom? Akarom? Vagy nem. Nem. Kiszállok.
Balázs hezitál. Tudom, látom, hogy tovább fog menni. Igen neki ez a helyes út. Azt mondja, már csak hiúságból sem adná fel, pedig ehhez a hiúságát is le kell győzze. Megteszi. Fejet hajt a Hegy előtt, Önmaga előtt. A teste azt mondja ennyi, s a fej azt mondja rendben. Így is kell. Elfogadja, pedig nem ezért jött, nem ez volt az álma. Talán Ő sem tudta miért jött, ahogy 3 éve én sem. Más ember jött le a hegyről, mint aki felment.
16:00 órával később Argentiere. Jön. Leül a kőre, körbevesszük. Ünnepeljük nagy utat járt be, kívül belül. Talán nem is tudja, nem is érti még. Nincs is még vége…
2,5 órával később a célba fut. Ünnepeljük. Örül. Én látom. Aki azt hiszi, a 41 óra nem nagy idő azt hiszi, tud valamit, pedig nagy idő, mert ennyi kellett az Úthoz. Ennyi kellett, hogy a legjobbat kihozza magából. Azt, ami nem mérhető, amit az óra nem tud mutatni.
Én kívülről így láttam…
Miért ultrázok?
Mit akarok bebizonyítani? Hogy több vagyok, mint mások? Hogy jobb vagyok? Hiszen ez nem lehetséges. Nem lehetek jobb, vagy több, mert nem lehetek értékesebb. Csabi azt mondja, Ő semmivel nem több mint a pálya mellett kapáló Paraszt csak más úton jár…
Kell-e az óra? Nehéz kérdés. Nem méri, ami fontos, és sokszor becsap. Mégis kell talán hiszen tükrözi a munkát, amit magunkban elvégeztünk. Vagy nem?
Akkor mégis miért? Mi a cél, és mi a siker?
Siker, az egyensúly, a harmónia? A siker, ha elfogadod és becsülöd önmagad és másokat. A siker az egyensúly az akaratban, a hitben, áldozatban, szenvedésben és elfogadásban?
Mi a bukás egy ilyen versenyen? Ha nem fejezed be, vagy ha üres kézzel mész tovább?
Mit mond a hegy? Mit ad? Meghallottad? Elfogadtad?
