henngergely Creative Commons License 2011.08.29 0 0 58335
X. Mátra Maraton

Gyors melegítés, vicces ceremónia után tényleg lassú rajttal indultunk neki a 87 km-es távnak. Mivel a Kékesről lefelé nem a kedvencem, így számítottam rá, hogy sokan megelőznek.

A sípályán „kényelmes” tempóban középtányéron mászva, Kovács Andrissal váltottunk pár szót.

A lejtőn szokásos módon lassan ereszkedtem. Se defekt, sem egy bukás nem hiányzott. Így a parkhoz visszaérve Pisztácia előtt haladtam, és akkor elkezdődött a verseny! Folyamatos tempóban haladtam, ezzel elég sok embert sikerült befogni. A Szénégetőknél láttam újra Zsoltot, amint éppen a dinnyét ajánlotta. A hosszú aszfaltos szakaszon Pálosi Zoltánnal mentem együtt, majd jött a legutálatosabb rész számomra: a füves, gödrös „úton” folyton elakadt a kerék valamiben. Itt utol is értek páran, nem találtam a ritmust. Az én időm később jött el, a mátraszentimrei frissítőpont előtti erdős emelkedőn. Addigra még összeszedtünk pár embert, akik mellett viszonylag könnyen sikerült elhaladni. Végig arra figyeltem, hogy tartsam a teljesítményt, ne lassuljak be túlzottan. Úgy néz ki sikerült, mert akiket megelőztem, később már nem értek utol. A galyatetői mászás könnyebb lett a korábbiakhoz képest, a kilátótól lefelé most nem voltam túl jó. Látszik, hogy keveset járok terepezni. Kiértem az aszfaltos útra, innen már folyamatos volt a motiváció, az utolért középtávosok elég jó nyúlszerepet játszottak. Mindenki udvariasan félreállt. A 24-es út után következő, befejező szakasz már a jutalomjáték.

A célban mint a Dynamo Maraton után, nem éreztem túlzott fáradtságot. A verseny közben ügyeltem a frissítésre, nem volt sem görcs, sem hullámvölgy. Előbb-utóbb beletanulok.

 

Gratuláció minden csapattagnak jár, Gergőnek jobbulást!