Törölt nick Creative Commons License 2011.08.22 0 0 71101

Mi ülünk rajta.

Egészen addig publikus volt, amíg a kutató cég el nem adta a jogokat egy multinak. Mivel nálunk a bányászati, és kutatási jogok már régen koncesszióba lettek adva, méghozzá effektív kutatási és kitermelési kötelezettség nélkül, ezért Magyarországon a "jogtulajdonos" gyakorlatilag bármit megtehet. A menetrend előre látható volt. Egy kisebb cég megtalálta az ásványkincset, (pl.Makó) bejelentette, a média felkapta a hírt, jött egy nagy cég, átvette a kis céget, aztán mintha elvágták volna.

A Mátrában pedig néhány millió tonna réz mellett néhány tízezer tonna ezüst, és néhány ezer tonna arany alussza álmát. A hetvenes években részletesen meg lett kutatva, de az akkori mélyművelés hiányosságai miatt nem lett kitermelve(az akkori színesfém/nemesfém árakon bőven veszteséges lett volna). A felszíni ásványokat letermelték(pl. Gyöngyösoroszi) aztán passz.

 

Jelenleg államunk a valóságban az összes jogáról lemondott a bányászatban, az állami bányavállalatokat szétverte, a külföldi nagyvállalatok pedig nem őrültek meg Európa közepén árletörő konkurrenciát létrehozni komoly költségek árán saját maguknak.

 

 

Előzmény: M.Zoli (71097)