Jaj, nehéz az én szívem, tartani kéne a számat, mint azt már hónapok óta teszem, de nem tudom.

 

Az elmúlt két nap során a „hogyan igazoljam magam, ha mozgalmárkodom” kérdése tartotta lázban a topikot. Megkérdezném olahtamast, hogy ő melyik igazolási módot támogatná, a high tech, vagy a retró verziót? Mivel nagyjából tudom a választ (hótt mindegy, őt a túrázás érdekli, és nem a pecsételés), véleményem szerint ezt tartsuk észben, ezen legyen a hangsúly.

 

A kicsit csapongó gondolataimat a témáról azért én sem tartanám magamban. Elöljáróban leszögezném, eléggé konzervatív pali vagyok (ha úgy tetszik, szegecselt sapkás), de már kamaszként is az voltam. Jó példa erre, hogy az akkori – nyolcvanas évek – ikonjaim már rég halottak voltak (Joplin, Hendrix, vagy éppen Morrison a Doors-ból), vagy első ránézésre halottnak tűntek a felületes szemlélő számára (pl. Keith Richards a Stones-ból). :-)

 

Számomra a túrázás – többek között – egyfajta menekülés a XXI. század elöl. Nem vagyok naiv, vagy szemforgató idealista, tudom, hogy nem hagyhatom magam mögött, sőt, bizonyos kényelmi funkcióit (pecsételőhelyek fóruma, menetrendek, tuhu, stb.) ki is használom, de legalább az illúziót meghagyom magamnak. Hogy én okostelefonnal menjek ki a természetbe, az eléggé valószínűtlen. S hogy miért nem? Több oka van annak, ahogy az anekdota szerint a faluban elmaradt déli harangszónak is. Például nincs a faluban harang, és nekem sincs okostelefonom.  Hogy miért nincs? Mert nincs rá szükségem. Hogy miért nincs? Jó ideje már annak, hogy a vágyaim féken tartása érdekében felteszem magamnak a kérdést: Hamvas Bélának (behelyettesíthető ide bármely más lángelme is) szüksége lenne erre? Egy példa Hamvas Bélával: méregdrága olaszrizling Csopakról, juhfark Somlóról, vagy Cabernet Franc Villányból? Igen. Okostelefon? Nem. Ilyen egyszerű. Az más kérdés, hogy Hamvas valószínűleg napjainkban is egy partvonalon kívülre állított raktáros lenne Tiszapalkonyán.

 

Leszögezném, hogy részemről bárki bármilyen eszközt használhat túra közben. Nincs egyetlen, és igaz út, csak az út van, és mindenki úgy és avval járja be, ahogy és amivel neki tetszik. De meg ne haragudj, ZE, te ugyan alternatív megoldásként propagálod a high tech igazolást, de azért lenézően levaskalaposozod a retró megoldás mellett érvelőket, és olyan izzó szemmel (bocsánat a képzavarért) hirdeted a digitális verziót, mint egy alabamai kisegyház lelkésze Jézus 2013 évi visszajövetelét.

 

Szóval, mindenki olyan kütyüvel megy ki a természetbe, amivel csak akar, csak menjen ki. Az egyik legemlékezetesebb túrám volt, amikor néhány éve három, GPS-sel rendelkező túra- (és topik-) társsal jártam be a KDP egy kelet-bakonyi, a tuhu számára akkor még feltérképezetlen szakaszát. Kicsit úgy éreztem magam, mint Livingstone Fekete-Afrikában. Csak annyi hiányzott, hogy elém álljon egy izgága amerikai pofa, és feltegye azt az ominózus kérdést „Dr. Livingstone, I presume?”

 

Azt is megtudtam, hogy 6 millió felhasználó bizonyítja a Foursquare program életképességét. Woody Allen óta tudjuk („Egyél tehénsz..t, 10 milliárd légy nem tévedhet.”) hogy a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget, mint ahogy a kommunista nagyiparban sem csapott át a mennyiség a remélt minőségbe. Kérdem én, melyik csatorna közvetít értéket: a Bartók Rádió a maga néhány tízezer hallgatójával (megjegyzem, kész csoda, hogy ez a csatorna még nem szűnt meg ebben az országban, ahol az igénytelenség üli a torát), vagy a milliós nagyságrendű hallgatót maga mögött tudó kereskedelmi rádiók? Mekkora a Duna TV nézettsége, és mekkora a kereskedelmi kanálisoké? Mekkora példányszámban adták el Fazekas Henrik (varázslóinas és parasztvakító) történeteit, és mekkora példányszámban mondjuk Hesse műveit?

 

„Fiatalokat nem érdekli a stepmlinyokodás, ők igenis Foursquare-t, Facebook-ot, Twittert, Blogoka, meg egyéb webkettes dolgokat akarnak, őket ezekkel lehet megnyerni … „

Néhány éve – talán Hagyó Miklós szépemlékű gyaloglata kapcsán – szóba került, mint alternatíva, a természetjárás népszerűsítése nagy nézettségű kereskedelmi csatornákon. Fenntartom az akkori véleményemet: az önmagát megszülő babócsai asszony és két playmate mellűrtartalom módosítása közé beszúrt kis, színes, népszerűsítő anyagnak annyi az esélye, mint katicabogárnak az erdőtűzben. Szerény véleményem szerint a túrázás közösségi oldalakon történő népszerűsítésének hatékonysága is hasonló az óceánba vizeléshez – csekély.

 

„… nem azzal, hogy vegyél egy füzetet, egy bélyegzőpárnát, és gyalogolj mellé, aztán vagy van mit nyomni, vagy nincs, vagy sikerül szépen, vagy nem - ellenben a többieknek nem tud eldicsekedni azzal, hogy a fsq-n látják, hogy épp most mondjuk Ágasváron csekkolt be, és ezzel megtettél összesen több, mint 300km-t, ahogy az az on-line nyilvántartásból látható.”

Hát, nem ismerem a fiatalok közösségi oldalakon történő kommunikációjának fő csapásirányait, igaz az öregekét sem, mert nem regisztráltam magam sehol sem. Szegecselt sapka. Bár azt is nehezen képzelem el, hogy lájkolom Hamvas Bélát a Facebookon. Szóval nem ismerem a fiatalok kommunikációját, de szerintem kevesen akarnak eldicsekedni azzal, hogy becsekkoltak Ágasváron. Abaújszolnokon talán már igen. Ott azért férfias dolog előrántani az eszes telefont.

 

„A jövendő évek, évtizedek leendő Kékezőit kéne most megnyerni, mert az idősebbek egyszer elfogynak, és tetszik, vagy sem, az új generációknak kell vonzóvá tenni a dolgot.”

Az idősek 50 éve is elfogytak, 35 éve is, és 20 éve is. A fiatalok jelentős részének mindig volt és lesz fontosabb dolga, mint a természetjárás. Napjainkban ugyan látszólag egyfajta reneszánszát éli a természetjárás, de ez kizárólag a teljesítménytúrázásnak köszönhető. A jelvényszerző túramozgalmak iránt csekély az érdeklődés, és mindig is az volt. Alig több mint száz teljesítés az OKT-n évente, alig több mint 4700 ötven év alatt (nem 4700 személy, a többszörös teljesítések miatt). Vagy kérdezzétek meg a kisebb túramozgalmak „kezelőit”, hányan teljesítik ezeket a túrákat. Néhányszázan, és gyakran ugyanazok a nevek vannak e mozgalmak teljesítői között. Tudomásul kell venni, hogy a társadalom igen szűk szegmensét hozza lázba ez az időtöltés. Gyerünk a Szigetre, vagy gyerünk a Cserehátba? Vajon melyik felhívás mozgat meg több fiatalt a közösségi oldalakon?

 

Végül levonod a következtetést ZE, és nem akarsz „kékülni”, azaz kéktúrázni. Szíved joga, de ezzel nem a szegecselt sapkásokkal, hanem magaddal szúrsz ki. Én sem az MTSZ miatt jártam be, és járom újra az OKT-t. A hazám miatt, és magam miatt. Én is dünnyögtem gyenge jelzések, rossz minőségű bélyegzők miatt, mégis hálás vagyok azoknak az embereknek, akik jól-rosszul, de felfestették és karbantartják a jelzéseket, vagy gondoskodnak a maradi bélyegzőkről. Ha valaha befejezem másodszor is az OKT-t, valószínűleg elkezdem majd harmadszor is. Könnyen lehet, hogy igazolófüzet nélkül. A dolog ezen része ugyanis egyre kevésbé érdekel.

 

Ha bárkit megsértettem, nem ellene, hanem érte tettem. Igen, ki lehet, ki is kell próbálni egy túramozgalom keretein belül a XXI. század eszközeinek (majdnem a „kütyüinek” kifejezést írtam, de szeretném, ha csak a „love, peace and happiness” hármas áradna belőlem) a felhasználását, de talán ne rögtön egy 1128 km-esen, legyen elég csak egy 112,8 km-es. És ha 4-5 éven belül ez a mozgalom megmozgat néhányezer teljesítőt, akkor megemelem a szegecselt sapkámat, és azt mondom: igazatok volt, ezt a vonalat kell gőzerővel támogatni.

 

P. s.: Kerekre nyílt szemmel, és nem tagadom, kicsit büszkén, hogy egy büdös szót sem értek belőle (esküszöm!), olvastam egy általam nem ismert terület terminus technikusait. Apám, kemény! No, itt vannak a feltételezéseim a megoldásokra:

 

- Kaywa-reader: indián varázsló, aki olvas az égi jelekből

- i-nigma: ez a rejtvény megfejtetlen maradt számomra.

- foursquare: olyan, mint az olimpiai öt karika, csak eggyel kevesebb és más.

- szifon: itt vagyok egyedül biztos a megfejtésben, forró nyári szombat délutánokon ebből engedek hűs szódavizet a jól lehűtött homoki rizlinghez, és máris nyakalhatom a hosszúlépést.