Kedves vunaros!

 

Köszönöm a válaszodat és sajnálom, hogy az eredeti, hosszabb kifejtés elveszett. Javaslom, legközelebb inkább szövegszerkesztőben írd meg a hozzászólásodat és onnan másold át a fórumra, így ha az valami programhiba miatt „elfelejti” a szöveget, akkor sem veszik el.

Nem tudom visszaolvastál-e arra, hogy mit írtam neked, továbbá amit a ’Pagatim’ nicknéven futó figurának írtam (részben) a fideista-biblicista felfogás kritikájáról, főleg a 70820–ban. Ja igen: emailben küldtem egy-két dolgot, amiről úgy véltem, hogy talán érdekelhet.

 

Ami munyamunya egyik felvetésére írt, általad szellemesnek nevezett választ illeti, erről célszerű lenne elolvasnod, hogy mit ír Szent Tamás a Summában, úgyis mondtad, hogy megvan TTJ fordítása. Nekem magyarul sajnos nincs meg, így főleg angolul szoktam olvasgatni. Keresd ki az első kötetben (Prima pars) a 31. quaestio 4. articulusát! Ha jól emlékszem mindjárt az elején használ két olyan szót, ami talán ismeretlen lesz: categorematica és syncategorematica. Erről ha jól emlékszem a TTJ írt valamiféle ismertető, amely segít megérteni ezeket a fogalmakat. Ezért is jók az olyan tanulmányok, mint pl. EZ itt, mert annak III. részében szépen tisztáz olyan logikai-filozófiai alapfogalmakat, amelyek ma már annyira nem közismertek.

 

Igazából még azt sem lehet elmondani, hogy a teológia volt az, ami bevezette ezeket a "szavakat, kifejezéseket, fogalmakat, sőt gondolati algoritmusokat". Sokkal inkább arról van szó, hogy abban a korban, amikor a teológia alapjait megvetették, akkoriban ezek teljesen közismertek voltak az ezzel foglalkozó humánértelmiség körében. Ilyen értelemben a középkor egyáltalán nem volt "sötét", sőt bizonyos szellemi igazságok tekintetében sokkal inkább nyitott volt, mint ma.

 

Szerintem a probléma abban leledzik, hogy sok magát kereszténynek valló egyedet annyira jelemez a szélsőséges antiintellektualizmus és butaságkultusz, továbbá az ebből fakadó fideizmus, hogy egyszerűen eredendő undorral közelít minden ilyen fogalom felé. A butaságkultusz persze nem csak a vallásokban uralkodik manapság, mert a butaság általában polgárjogot nyert a világban. Néhány évtizede ha valaki egy egyszerű melós volt, az nem kérkedett azzal, hogy az ő szókincse alig néhány ezer szóra terjed ki, és valószínűleg szégyell volna bemenni a tévébe mutogatni a primitívségét. Ma pedig az ún. "valóságshow"-k által szinte divatos lett butának lenni. Ma "műveltnek" lenni "ciki", életidegenséggel és könyvmolysággal azonosítják.

 

Ha régen valaki nem ismerte volna a logika alapkategóriáit, akkor nem mert volna odamenni kioktatni egy professzort, hogy "Mit okoskodsz te nekem? Egyszerűen gondolkozni, oszt' jó'van!" Ma már ez teljesen helyénvaló, és ez a fórumon is meglátszik. Ha valami olyan kifejezést használok, amit az illető nem ért, akkor benne nem azt a reakciót váltja ki, hogy utánanéz neki, és ő is okosodik, hanem mint valami hímgorilla a párzási időszakban elkezdi verni a mellét, hogy "én ezt nem értem, hülye vagyok és büszke és vagyok rá!" és még engem kezd el szurkálni, hogy én csak "okoskodok" itt.

 

Visszatérve: ezek egy műszavak nem egy fiktív, kreált álvalóságról szólnak, nem teljesen mesterséges kategóriák, amelyeket csak ellentmondások kiküszöbölése okán vezettek be, hanem a valóságot írják le. Így csakugyan az a kérdés, hogy mi az igazság? De itt ez szerintem visszavezet az ismeretelmélethez, amire meg én azt mondanám, hogy kereszténység nincsen meg a thomista episztemológia nélkül :) Mert ha az igazságot nem lehet felismerni, akkor az agnoszticizmusban vagyunk, akkor meg kidobhatjuk az egészet az ablakon. Ha meg nem: akkor mindjárt ott a kérdés, hogy honnan szerezhetünk ismereteket. Az újkeresztény szektások csupán a Biblia formállogikai cincálására hagyatkoznak, ez egyoldalú eltolódás az észtől a hit javára. A mi válaszunk az, hogy Isten azért alkotta az embert intelligens lénnyé, hogy használja az eszét, épp ezért mi valljuk, hogy igaz ismeretek szerezhetőek logikai úton is: pl. következtetés útján. Ez az ún. spekulatív módszer (megj: ha olyan is olvassa, aki nem tudja miről beszélek, csak kötekedni akar, annak jelzem, hogy az ún. "spekulatív módszer" nem azonos azzal, amit mai köznyelv kissé pejoratívan spekulálgatásnak nevezünk). Neked az ilyesmi pontosan illik a karakteredhez, mert van képességed ezek megértéséhez, ezért is ajánlgattam olyan műveket, mint Schütznek a Bölcselet elemei című műve, vagy Turay Alfréd, esetleg Bolberitz Pál művei.

 

Persze egy "újkerszténnyel" való hitvitában ezt nem lehet alkalmazni, mert ő úgy állna hozzá, hogy beleköp a tenyerébe, felkap a Bibliából innen egy verset, meg amonnan egyet, aztán odavágja, hogy nesze. Hogy ez esetben mit tudok tenni? Nos, ha figyeled a vitáimat az efféle emberkékkel, akkor láthatod, hogy itt meglehetősen igyekszem alkalmazkodni a vitapartnerem módszeréhez. Az általad is citált példánál maradva nem csak a Szent Tamás által használt kategóriákra mutattam, hiszen akkor egy újabb 3 oldalas magyarázkodásba kellett volna kezdenem, hogy mégis hogy merészelem ezt, hiszen "a Biblia a'zegyszerű 'zembereknek íródott", stb. Hanem bibliai példákat is mutattam annak érdekében, hogy kimutassam vitapartnerem számára, hogy az általam hivatkozott szóhasználat törvényszerűségei csakugyan léteznek a Szentírásban is.

Egy ókori szerzőnek persze még nem volt szüksége ezekre a fogalmakra, hogy helyesen tudja értelmezni a Szentírást, hiszen más volt az adott kornak a szellemisége. Valami olyasmi ez, mintha a magyar nyelv és a magyar nép, mint a nyelv természetes közege eltűnne, és kétezer év múltán különféle nyelvészek vitatkoznák olyan magyar szavak jelentéséről, mint a napfelkelte. Mi ezt a szót teljesen természetesen használjuk, tudjuk, hogy mit jelent betű szerint, és hogyan kapcsolódik az általa jelzett kozmológiai valósághoz. De kétezer év múlva ez már nem lenne természetes, hanem a tudósok valószínűleg különféle műszavakkal írnák körül ezeket a jelentéseket.

Hétköznapibb példa: a kisgyermek úgy tanulja meg az anyanyelvét, hogy közben egyáltalán nem tudatosodnak benne, hogy a nyelv, amelyet elsajátít struktúrákba rendezhető, leírható. Nem ismeri a fonémákat, morfémákat, szófajokat, stb. hanem csak egyszerűen a maga természetességgel használja.

Ugyanígy van ez a Bibliával is.

 

Ez az írásmagyarázat nem keletkeztet ellentmondásokat, legfeljebb elmagyarázni neki egy olyannak, aki addig úgy képzelte, hogy a Bibliához ilyen "uccu neki baltával" hozzáállással kezdett neki. Sőt az ellentmondásokat mindenestül megszünteti. Lássunk egy konkrét példát: a Szentírás azt tanítja, hogy egy Isten van: ugyanakkor mégis három alanyról állítja mind explicit, mind implicit módon, hogy Isten. Ez formállogikailag ellentmondás, és a teremtményi világ alapján azt gondolhatnánk, hogy ez nem is lehetséges. Itt jön be a képbe az, hogy rendelkezünk olyan fogalmakkal, amelyek az ellentmondást feloldják. E konkrét példánál maradva: az olyan fogalmak megkülönböztetése, mint a személy (létalany) és a lényeg (magánvaló, szubsztancia). Ezen fogalmak létező valóságot írnak le, csak a teremtményi világban nem sűrűn van rá szükségünk, hiszen nálunk a személy és a lényeg egybeesik. Ellenben ha Istennek a Szentírásban található kinyilatkoztatását akarjuk struktúrákba rendezni, akkor ezek a fogalmak jó szolgálatot tesznek. Az első századokban erre nem volt olyan nagy szükség, megelégedtek azzal a hittel, hogy egy Isten van, de Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek is - hogy ezt hogyan kell az emberi ész számára a lehető legmegközelíthetőbb formában leírni, az nem foglakoztatta őket. Ez az adott stádiumban elegendő is volt, amint azonban felléptek bizonyos eretnekségek, többé nem volt megkerülhető a dolog annyival, hogy "úgyse értjük, ne foglalkozzunk vele", hanem az eretnekséggel szemben az Egyháznak meg kellett fogalmaznia a hitét immár definitív formába öntve. Ehhez azonban nem elég az "alapszókincs", szükség van analitkus-leíró fogalmakra. A jehovista válasz megelégszik annyival, hogy elkezd azon károgni, hogy az Οὐσία meg a ὑπόστᾰσις kifejezések nyelvtörténeti előzménnyel bírnak az antik hellén filozófusok műveivel. Erre válaszoltam, hogy "nem lehet vitaalapnak elfogadni azt az ostoba, betonfejű és paganofób hozzáállást, mely szerint ha egy görög filozófus használt egy bizonyos kifejezést (pl. ouszia, hüposztászisz, füszisz stb.), akkor minden olyan keresztény tétel, amelynek leírásához e fogalmakat valaha is felhasználták, az pusztán erre a tényre tekintettel hamisnak tekintendő."

Másik példa: az Újszövetségben a Jézusról található kijelentések formállogikailag ellentmondásosnak tűnnek, hiszen egyrészt a személyről olyanokat, amik alapján azt kell vallanunk, hogy Ő valóságos Isten, annak minden következményével együtt; másrészt pedig olyan kijelentések is vannak benne, amik alapján ő nem Isten, hanem csak egy ember. Ez formállogikailag képtelenség, hiszen ilyen a teremtményi világban nincs. Ugyanakkor a Szentírásban mégis csak ez található, és akkor most vagy azt tesszük, hogy kidobjuk a Bibliát az ablakon, vagy pedig megpróbáljuk ezt az ellentmondást feloldani. Az ariánus válasz erre az, hogy az egyik természetet sugalló attribútumokat abszolutizálja a másiknak meg nekilát vésővel, villával kalapáccsal. Ez azonban nem éppen tisztességes módszer, gondolom te is belátod. Megint csak ott tartunk, hogy ezt kell harmóniába rendezni, és ezt az ellentmondást feloldja Jézus kettős természete. Akkor pedig volt probléma, nincs probléma? Teccikérteni? :)

 

Ha egy vallásos igazság kritériumává a "paraszti észnek" való megfelelést teszed, bizony nem sok minden maradna a kereszténységből, hiszen az tele van pl. csodákkal: azok simán nem felelnek meg a "paraszti észnek". Most nem azt a gyorsválaszt értem, hogy "Isten megteheti", hanem azt a kérdést, hogy de mégis hogyan. De itt meglátszik, hogy lám, hogyha a csodákat kell megmagyarázni, akkor máris képes a legvadabb racionlista-biblicista elintézni annyival, hogy ez észfeletti, és nem gond ha nem egyezik a formállogikával, ellenben a háromságtannál ugyanerre már nem képes. Micsoda következetlenség! Egyébként Russel módszere is ez volt: többé nem abból indult ki, mint a hagyományos teológusok, mely szerint összegezzük, hogy mi van a Bibliában, és ez alapján állítsunk fel bizonyos szabályszerűségeket, stb. hanem kb. így: üljünk le, és gondolkozzunk el, hogy vajon ésszerű-e, hogy így legyen. Ha pedig nem, akkor a továbbiakban ezt kell kiinduló alapként felhasználni az Írás-magyarázatkor. Ez a racionalizmus, tulajdonképpen apriori kizárja azt, hogy misztérium létezhessen.

 

„Racionalista: észelvű; racionalizmus – észelvűség; racionalista teológia– írásmagyarázati és teológiai irányzat, amely a felvilágosodás szellemiségét követve az emberi értelmet a Szentírás fölé helyezi; amit nem tart ésszerűnek, azt nem hajlandó Isten szavaként elfogadni, hanem a szentírók vagy a másolók emberi gyengeségének, hibájának, illetve utólagos, szándékos, leleplezhető és javítandó változtatásnak tekinti

 

racionalizmus – az emberi ész feltétlen tekintélyét, korlátlan megismerő képességét valló ismeretelméleti felfogás; az észokokkal is megérthető dogmákat elfogadó teológiai irányzat” 

 

„A racionalisták és sajátos tanaik

Pl. Unitárius Egyház, Jehova Tanúi, Krisztadelfiánus Bibliamisszió

 

Bibliakezelésük szabadelvű: az ész felülbírálja a kinyilatkoztatást, így ami elsőre nem logikus, azt tagadni kell (pl. a Háromságot).
Vö. Csel 17:29

 

Ha mégis van számukra "logikátlan" a Bibliában, az vagy az írók emberi hibája (unitáriusok), vagy ókori bibliahamisítás révén keletkezett (pl. Jehova Tanúi szerint az, hogy Jézus és Isten "összetéveszthető lett").
Vö. Mt 24:35, 1Pt 1:23-25

 

A racionalizmus két útja: individualizmus (az unitáriusok csak abban egyek, hogy kételkednek a Háromságban) vagy uniformizmus (a Tanúk az Őrtorony Társulat kiadványaitól függetlenül nem értelmezhetik a Bibliát).
Vö. 1Jn 2:27; 2Tim 3:14-17

 

Jézus halálát csak az emberi gonoszság okozta, nem Isten akarata volt (unitáriusok), vagy halála csak egy arkangyal váltsághalála (Tanúk) volt. 
Vö. Mt 16:21, Zsid 10:3-7; Zsid 1:5-8, Fil 2:6-11, Jn 1:1,14

 

A megváltás folyamat: "Jézus vallásának követése", a "Jézusi életeszmény" egyéni megvalósítása (unitáriusok), vagy az "Isten látható szervezetén" belüli aktív és hűséges szolgálat a feltétele (Tanúk).
Vö. Ef 2:1-10, Tit 3:4-5; 1Pt 1:5-9”

 

Arra, hogy mi az igazság, annak kapcsán thomizmus az ún. Correspondence theory of truth-ra mutat.

 

Nem elsősorban a teológia feladata az ember megváltoztatása, vagy az általad már elcsépelésig számonkért gyümölcs. A teológia feladata az, hogy az adott vallás kinyilatkoztatásait feldolgozza, magyarázza, megvédje a kritikáktól, az ellentmondásokat kiküszöbölje, érthető formában megfogalmazza a hívek és a külvilág számára.

Amire te gondolsz, az egy külön terület, az a misszionáláshoz, lelkipásztorkodáshoz és az egyházfegyelemhez tartozik.