Magyar T100 beszámoló a 3. helyezettől

 

Sokáig gondolkoztam, hogy írjak a szombati futásról, mert vasárnap még jöttek a gondolatok, csak gép nem volt a közelemben, tegnap meg ma már korántsem vagyok olyan "beszédes" kedvemben, nyögvenyelős szöveget meg ki szeret olvasni?!. De a szervezők és rendezők miatt NEM tehetem meg, hogy reagálás nélkül maradjon a szombati verseny.

 

Szóval a lényeg: minden elismerésem a szervezőké és rendezőké. Bár nem a legjobb érzéssel ment a futás, a pontokon minden a legnagyobb rendben és gyorsasággal zajlott, szinte adták a kezembe a kért dolgokat. Ha rossz kedvű, enervált az ember, akkor a legkisebb zavart is hatványozottan érzékeli, de én semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Tudom, kicsit furcsa az ilyen jellegű (implicit)dicséret, de higgyétek el rendezők, hogy talán ez - a kedvetlen, fáradt futók "kezelése" - lehet a legnehezebb feladat egy pontőrködés alatt. És Ti, valamennyien hibátlanul eleget tettetek ezeknek a feladatoknak, sőt...Minden elismerésem és köszönetem.

(Csanya mondanál néhány kapaszkodót, hogy hol keressem az általad tapasztalt rendezési hiányosságokat? Úgy szeretnék olyan jó magyaros stílusban fikázni egy nagyot...:-)) 

Néhány észrevétel:

- nagyon meglepett, de nagyon jól jött ki, hogy a tornaterem egy részét is sikerült megkapnotok: így tényleg tágasabb, komfortosabb keretek között tudtunk készülődni a rajthoz és a verseny után is kellemes volt az előtér helyett egy nagyobb helyen üldögélni.

- az udvari rajt is logikus, a környékbelieket gondolom kevésbé zavarhatta a nyüzsi (bár gondolom így is akadt akadékoskodó...)

- ha marad jövőre is az udvari rajt, akkor esetleg valami zene szólhatna a hangulat fokozásához (á la UTMB meg gondolom jó néhány egyéb mintaverseny alapján).

- az eligazításhoz valamilyen erősítő, mert nem lehetett rendesen hallani Lupust.

- Kellemes meglepetésként ért a célban a folyamatosan újratöltődő pizzás doboz, a kifogyhatatlan sörös karton, a feneketlen mélységű, pöttyös túró rudikkal megpakolt hűtőtáska és a kedvenc joghurtomat tartalmazó legalább dupla, de inkább több falú papírdoboz. A kulturált és meleg vízzel ellátott öltözőről nem is beszélek, hiszen ez már etalon errefelé.

 

Néhány hozzászólásra észrevétel:

Ganki: gratula a futáshoz, ha jól tudom, mintha az első 50-esed lett volna...

tvjudit: szép teljesítés, igazi örömfutás, talán ezért (is) csináljuk ezt az egészet.

mtb: jövőre T100 rulez!

ebola: az eső kimosta hidrogént a hajadból? Vagy a 0-ás gépre maradt ez a feladat?

Kopi Zoli: ugyancsak elismerésem a futáshoz és köszönöm az izomlazítót Pilisszentlászlón. Ha megálltam, azonnal el kezdett égetni, szóval folyamatos haladásra ösztökélt. Ügyes termék, ügyes...:-)

 

És végül néhány szóban magáról a versenyről:

A tavalyi igen sikeres futásom és az idei jobb formám alapján nem kisebb időtervvel érkeztem a rajtba, mint hogy megpróbálok egy számomra korábban álomhatárként kitűzött időt (10 órán belül) megfutni.

Ugyan voltak zavaró előjelek (Mátrabérc trail miatti enerváltság, emiatt szinte használhatatlan utolsó 2 hetes edzésmunka; az ideálisnál melegebb hőmérséklet és fejben sem voltam a toppon), de reméltem, hogy mindezek ellenére elkapom a ritmust és valahogy csak letudom a távot.

Mivel tavaly a második 50-esem kifejezetten jó lett, abban sok tartalékot nem láttam (5 óra 10 perc), ezért az első 50-en kellett a célidőhöz szükséges 12 percet lefaragnom. (4.50-es kezdés a Kis Rigóig.)

A rajt után óvatosan kezdtem, itt még repkedtek a poénok, könnyedén haladt a mezőny. Nagykovácsi ellenőrzőpontnál a tervezettnél ugyan 1 perccel lassabb voltam, de állapotra minden rendben. Aztán a nagyszénási letörésnél elkezdődött a robogás, a szakaszokra számított részidőknél folyamatosan 1-2-3 perccel gyorsabban mentem át. A frissítések gyorsan és flottul mentek, látszólag mindent jókor, jó mennyiségben vittem be, de szép lassan kezdett felőrölni ez a tempó: a kimaradt tempófutások, a meleg és az optimálisnál árnyalatnyival gyorsabb tempó (1-2 percről beszélek szakaszonként) túl magasan tartották a pulzust, ami szép lassan kimosta a talapzatot, és így esélyem sem volt elkapni azt a ritmust, ami egy jó, illetve ilyen szintű tervek esetén tökéletes futáshoz szükséges. Amit Kituék, Píték, Berzsóék pontjánál még csak sejtettem, az SK-éknál (Dömös) már bizonyossá vált: ezt bizony túlhúztam, nesze neked álomidő, örömfutás, mostantól jön a feketeleves, röpke 60 kilin át...Igen gyorsan dehidratálódtam (már a Prédire induló mászás "beülőjénél" begörcsölt a combfeszítőm) és csak carlos mentett meg izoitalával, köszönet érte itt is.

A Kis rigóba már eléggé kicsontozva estem be, ahol előadtam a tavalyi pap réti "belehajolokakompótbaéstolomamibelémfér" előadásom 2011-es felújított verzióját, amit a sikerre tekintettel szűk 3 óra múlva ismét előadtam. Tavaly csak két pontőr látta, itt vagy 20-30 szakmán kívüli turista is, képzelem, mint gondolhattak. Nem hiába, szép dolog ez a trailrunning:-).

A hurokról ezek után nincs mit elmondanom, tartalék üzemmódban daráltam kiliket, vérgergő laza tempóban elhagyott, majd sérülése miatt visszaelőztem (remélem sikerült a komolyabb rásérülést megelőznie, végül is neki az UTMB az idei célverseny, ott kell majd nagyot domborítania), végül nagy sokára, a vízverés -nyergénél pihenő kerekesektől kapott szurkolás lendített át az aktuális holtpontomon, onnantól tűrhetőbben haladtam.

Kis Rigó II.-nél Lúdtalpék tájékoztattak az aktuális helyzetről (majd a további pontokon is, nagyon sokat segítettek a versenyzésben), 25 kili volt még vissza, amit jó iparos munkával lehoztam.

Jövőre kicsit több ésszel, felkészültebben, ha nem is a 10 óra, de mindenképpen egy érzésre sokkal kellemes futás reményével jövök vissza.