OKT Bakonybél-Úrkút

Két hete Tavaszi Széll társaságában gyalogoltuk le ezt a logisztikailag kissé furcsának tűnő szakaszt, de mivel neki annó itt ért véget egy Nagyvázsony felöli túra, nekem meg pl mindegy volt, így gyorsan megegyeztünk. Népligeti startot választottunk - "Biztonság, luxus, kényelem, minden kilóméteren. Volánbusz" - s már a buszon is találkoztunk néhány kéktúrázóval, illetve megismerkedtünk Remélemilyennicknincs nicknevű túratársunkkal is :). Bakonybélen rutintalanul először a turistaszállónál bélyegeztünk - nem volt büfé, a Vadszőlő meg csak délben nyit - így visszagyalogoltunk a buszmegállóhoz és a tőle nem messze lévő boltban fogyasztottunk. A kávé bedobása után irány Németbánya, masszív medvehagymás környezetben gyalogoltunk ki a faluból. Útközben megvitattuk az élet dolgait, Németbánya előtt szintén túrázókkal találkoztunk. A falu szélén a bélyegző rendben, itt én átváltottam rövidnadrágra. A vadászház előtt benéztük a jelzést, de gyorsan korrigáltunk, majd sűrű patakátkelések után - egy helyen igencsak gondban voltunk, ahol is felidéztem "Optika, a Gaja vízitúrázója", valamint "Vagdalthús, a Cserháti Hídépítő Zrt" régi kedves történeteit. Lassan kiértünk az erdőből, a távolban már látszott Városlőd a tűző napsütésben. Kitérőt tettünk a hölgykői várhoz - megéri, nagyon hangulatos hely - Városlődön a sarki Fenyves kocsmába tértünk be, ahol igen kedvesen fogadtak minket, kellemesen elbeszélgettünk a pultossal és a helyi törzsgárdatagokkal a vidéki Magyarországról. Lehet inkább ide kellene a bélyegző.... a falu végén az állomáson pecsételtünk, a vasutas kolléga adta egyből a bélyegzőt, az állomás belső része élő időutazás a múltba, nem tudom, mi dolga lehet, valszeg őrzi az épületet... az állomás előtti padon ebédeltünk és vártuk, hogy mikor kap el bennünket a már egy ideje vészesen közeledő sötétkék felhő, dörgés, villámlás... de hiába indultunk neki, csak elkerült, a település szélén lévő kalandparkot meg addig nézegettük, míg itt is túlmentünk a jelzésen... de korrigáltunk és szépen bebaktattunk egy tarvágáson keresztük Úrkútra. Itt megnéztük a szétvert és szeméttel telehordott úrkúti őskarsztot, majd a Kék túra - micsoda névválasztás! - kocsmába toppanva zártuk a gyaloglást. Itt szintén elbeszélgettünk a helyi fröccsfogasztó társasággal, akik felhívták a figyelmünket a helyi busz precíz menetrendtartására, azaz álljunk ki korábban, mert ha nem lát a sofőr embert a megállóban, akkor meg sem áll... szerencsénk volt, álltak, elértük,  a buszon át is öltöztünk. Veszprémben már eső fogadott minket, ahol az év buszpályaudvara található, egy büfé van, ami - bár ki van írva egy csomó minden a rántotthústól a pizzáig - nem árul kaját, sőt - most kapaszkodjunk - szeszt! sem, kocsma nincs, a legközelebbi kávézónak mondott krimóban meg nem adnak decire! bort, csak ha veszel egy üveggel.... nem vettünk, így belül szárazon ültünk fel a pesti buszra, ahol perceken keresztül szórakoztunk egy kisebb vitán, ami a generációs különbözőség, valamint a "ki, ki elé furakodott felszálláskor" történetből pattant ki. Összeségében remek túra volt, lassan fogynak a kék kilóméterek.