Pablo Neruda: Száz szerelmes szonett

32.

Reggelre visszatér a valóság a házba,
pihékkel és cihákkal hányódik imbolyogva
a nappal kezdete, akár egy ócska bárka,
az álom és a rend derengő láthatárán.

A dolgokhoz az éj nyoma tapad még,
céltalan sallangok, kihűlt örökség,
gyűrt szavak rejlenek a szétszórt papírokban,
és tegnapját folytatná a bor is a palackban.

Rezegve röppensz, mint a méh, kis Rendcsinálóm,
a homályba vesző zugokat meglegyinted,
s meghódítod a fényt fehér energiáddal.

S a világosság ím megterem újra:
az élet friss szelének engednek már a dolgok,
és a rend megteremti kenyerét és galambját.

Somlyó György fordítása