murmuncari Creative Commons License 2011.05.02 0 0 32073

Tisztelt Lajos Bácsi!

 

Kedvenc professzorom szerint: "A világos beszédet nem kell értelmezni."

Ennek jegyében két lehetséges megoldást terjesztek elő:

 

1. ajánlat: Ez a fórum nem egyesületünk fenntartásában áll, tehát ide bárkinek bármit joga van beírni: okos gondolatokat, és baromságokat egyaránt. Ugyanakkor célszerű lenne, ha az egyes, megfejtéseket feszegető írások kellően alátámasztott érvrendszeren illetve bizonyítékokon nyugodnának. Én - és ezt most csak saját nevemben mondom - úgy látom, hogy az utóbbi időben nem minden "megfejtés-tervezet" felelt meg e kívánalomnak. Éppen ezért javaslom, hogy az ismételten kialakulóban lévő, nem szerencsés levelezési okot és stílust minden oldalról azonnali hatállyal szüntessük meg, s ekkor e fórumon mehet tovább minden a régi kerékvágásban. Legfeljebb egyes olvasók e fórumot továbbra is valamilyen szintű tudományos fórumként, mások pedig sámánok, igazlátók és megmondóemberek kinyilatkoztatásaiként fogják olvasni - hiszen az írásnak is, és az olvasásnak is szabadsága van. Ha ezzel egyetért, akkor kérem, hogy személyiségem fogyatékosságára és képzetlenségem, szellemi pallérozatlanságom hiányosságaira utaló lelehelletfinom és jószándékú jelzésevel, nekem szánt további gondolataival ne terheljük fölöslegesen e fórum olvasóit, azokat írja meg e-mail-címemre, amely itt is olvasható, nyilvános.

 

2. ajánlat: Si vis pacem, para bellum!

 

Végezetül van egy kérésem is: korábbi hozzászólásomban, és - ha jól emlékszem akkor - az Elnök Úréban is volt néhány kérdés, amik az Ön részéről azóta is megválaszolatlanul maradtak. Ha ezekre megalapozott válaszokat kapunk, akkor minden egyes téglajel Ön által történő megfejtését elfogadom, és ezt kifejezett örömmel teszem!  Ebben az esetben - azt hiszem, hogy - ilyen hangulatú levelezésekre sem kerülne sor. Sajnos, ilyen - válaszok nélküli - esetekben fordul elő a mellébeszélés, a vagdalkozás, és a támadás. Tehát várom szíves válaszait a korábban föltett és megválaszolatlan kérdésekre!

 

Maradok tisztelettel: a legjobban támadott "triumvir"

Előzmény: \"Tsepregh Várossa\" (32044)