Hebrews-pechenegs

 

 

Akinek nem a fogalmazás a mániája, hanem a közlés, ámde nem tud a világról mondani semmit, automatikusan nyúl önmagához mint „lényegi” témához (onándilettantizmus). Megfigyeltem: mennél tehetségtelenebb, mennél üresebb a szenvedélyes közlő, annál inkább a (képzelt) dicső múltjával, távoli őseivel, virtuális eredetével hozakodik elő. A zsidó zsidószármazásával, a besenyő besenyőszármazásával, az elefántcsonttorony-őr pedig az ő megcsodáltan arisztokrata spicliszármazásával. A „modernista filozófus” nyilván dialektikusan közelít a problémához: zsidó-besenyőségéről, besenyő-héberségéről hadovál, míg a nőnemű „filozófus” megízesíti vallomását a „nőségével” is értelemszerűen, Babarczy a „folyékony nőségével”, Heller a „hülye nőségével”; egyszersmind közli: ez az egész, mindösszesen, így, ahogy van, jaj, de nagyon-nagyon misztikus.

 

Gyurica úr válasz | 2011.03.26 09:29:59 © (21208)

… ha Babarczy Eszter tudni akarja, milyen lesz 80 esztendős korában, tekintsen Heller Ágnesre! Olyan lesz. Már most olyan.

©

 

Babarczy Esztert is filozófusnak tartják. Heller Ágnest is filozófusnak tartják. Sőt Heller egyenesen „filozófiai zseni”! Erről Bayer Zsolt, Csintalan Sándor, Faragó Vilmos és P. Szűcs Julianna ugyanazt gondolja. Faragó szó szerint így fogalmazott egyik interjúnyilatkozatában elbűvölő riporterségemnek: „az Ági okosabb, mint mi ketten együttvéve”; és ami szerintem megér egy rövid közbevetést.

 

Aki azt hiszi, hogy az okosság tetézhető, halmozható, fokozható, illetve hogy két külön szubjektum okossága összeadható, eleve nem okos ember. Olvasottságot, tanultságot, műveltséget lehet szaporítani, okosságot viszont semmiképpen. Heller vagy okos (-nak született), vagy nem. Mármost azt, hogy okos-e vagy sem, csak okos elme állapítja meg, vagyis kizárólag így értelmes a megközelítés: van okos filozófus és van nem okos filozófus, illetve csak az okos ember tudja, ki okos, ki nem okos, mégpedig azon oknál fogva, hogy okos (nota bene egyedül, mások „okosságának” hozzáadása nélkül), míg a nem okos ember ezt nem tudhatja. Esetleg tudhat róla. Mert mondták néki: Heller habermasilag okos.

 

Faragó Vilmos meg tudja állapítani, ki okos, ki nem? Nem tudja megállapítani. Mert Faragó nem okos ember. Nem fődbuta természetesen, ámde nem üti meg a valódi okosság hegeli lófarokszőr-minőségét. Azok kedvéért, akik nem ismerik az antik és a modern filozófia történetét, elmondom: Hegel „lovának” farkában van egy meghatározhatatlanul meghatározott szőrszál, amelyet, ha kihúzunk, megszűnik a lófarok – mint minőség – lófarok lenni. Nem tudható, melyik ez a szőrszál, nem tudunk rámutatni, ám, hogy létezik, az éppúgy bizonyos, mint az, hogy a zénóni Akhilleusz utoléri a lomha teknősbékát. Biciklin persze. Vagyis az okosság elméletileg meghatározhatatlan, gyakorlatilag viszont tudható, ki okos, ki nem.

Aki nem beszél butaságot, már azzal okosnak minősül, még akkor is, ha okosságokat sem mond megállás nélkül, ti. legalább nem fecseg. Aki viszont butaságot beszél, nem okos ember. A butaság nem azonos a tévedéssel, a tévedés ugyanis lehet okosság, ha az logikailag meg van alapozva, csak – valami miatt, a legtöbbször vétlen információhiány okán – az ítélet végkövetkeztetése hamis. Ezen az alapon tartja Marx Hegelt okos filozófusnak.

 

György Péter viszont fennhangon jelentette ki a tévében (szó szerint idézem), „vagyok annyira művelt, hogy jól érveljek”. És ezzel György Péter is elárulta, hogy nem okos ember. Nem állítom, hogy buta volna (bár, nagyon a határán van a dolognak), de, hogy nem okos, az egészen biztos. Az ugyanis kétségtelen, hogy egy megfelelő (lófarokszőr-mennyiségű) műveltség föltétlen szükséges a megfelelő érveléshez, ám ami messze nem elegendő! Sőt a nagyon művelt ember szükségképpen, menthetetlenül és rohamosan butul, pl. épp a György Péter-effektus jegyében, ti. könnyen elhiteti magával: „vagyok én már annyira művelt, hogy nem kell gondolkodnom”. Bizony, az efféle fölfuvalkodottság fogalmazódik meg a „könnyű” (az „öt kiló” alatt „született”) értelmiségiben, akár kimondja a tévékamerák előtt is, akár nem. Megfigyeltem: a nagyon művelt emberek nagyon nagy butaságokat képesek mondani.

 

Tehát az az okos ember, aki frappánsan és tartalmasan érvel, vagyis aki „beteges” kényszert érez a gondolkodás iránt. A művelődés viszont nem azonos a gondolkodással, mondhat erről György Péter a Zárórában ámuldozó, szemüveges kiscsajszinak, amit akar.

Az okos ember alapigéje a „gondolkodik”. Míg a művelődés a gondolkodás kelléke. Lehet a határtalan műveltség is gyümölcsöző, elvileg, vagyis csak akkor, ha a megnyilvánuló entellektüel önfegyelme is határtalan. Létezik ilyen értelmiségi? Elképzelhető, én egyet sem ismerek. Mindenesetre György Péter semmiképpen sem mondható (a szó József Attila-i értelmében) fegyelmezett embernek. György Péter Elindával (vagy Melindával vagy kivel) beszélgetett a múltkor a tévében, én pedig néztem a műsort és számoltam a szavakat: a professzornak volt olyan mondata, amelyben (s ez most nem publicisztikai túlzás, hanem tényközlés!) négyszer mondta, hogy „én úgy gondolom”. Egyazon mondaton belül! Esküszöm (egyébként ellenőrizhető, nyilván megvan a tévé archívumában), előfordult, hogy gyors egymásutánban háromszor hadarta el (mintegy az „izé” helyett), szó szerint így: „úgy gondolom, én úgy gondolom, úgy gondolom”. Igaz, György Péter kifejezetten hadari ember, ám ez akkor is túlzás; szerintem (úgy gondolom) jól jellemzi György Péter intellektusát.

 

„Én úgy gondolom”. Ezt a borzalmas frázist okos ember nem használja, csak kivételesen, nagyon indokolt esetben! Miért? Mert ki nem füttyenti le, professzor úr, hogy te hogyan gondolod?!

Mi a valóság? Mi az igazság? Mi a tény? Mi a bizonyíték? Mi a cáfolhatatlan következtetés? Erről beszélj! Ne arról, hogy te hogyan gondolod, hanem arról, hogy hogyan tudod!

Véleménye bárkinek lehet. Sőt, ha az „elitértelmiségi” „véleményéről” lehántjuk a „tudományos” hamukát, bizony, mindegyre kiderül: bármely primitív megszólaló nagybölcsességét tartjuk a kezünkben. Tehát az okos embert az jellemzi (alapvetően), hogy nem a véleményéről, elképzeléséről, hipotéziséről, hitéről, kvázi meggyőződéséről beszél, hanem arról, amit tud, illetve amit be tud bizonyítani. A hipotézis persze fontos, ám azt is csak a bizonyítás kedvéért állítjuk föl. A hipotézis olyan, mint a sokat megélt, tapasztalt hímrépa: fölállítódik, ha muszáj, vagyis ha szükség van rá, mint eszközre.

 

Az okosságról szóló filózgatás után jöjjön egy konkrét kérdés: kifejezetten buta embernek minősül Heller Ágnes? A konkrét válasz: igen, kifejezetten buta embernek számít. Miért? Mert Heller jókora butaságokat beszél, elemi összefüggéseket nem ért. Erről egyébként Ranschburg Jenő személyesen győződött meg, szóvá is tette a tévében (Gyárfás stúdiójában), mialatt Helleren látszott (mutatta a kamera), egy szó nem sok, annyit sem ért abból, amit a pszichológusprofesszor magyaráz. Időközben Ranschburg meghalt, így hát én mi egyebet tehetnék, a múltkor idézett Heller-szöveget boncolgatom tovább.

Kitől származik, ön, Heller Ágnes?

„Én nem Árpádtól, hanem Ábrahámtól származom. Tehát ott is van egy hazám, a szó misztikus értelemében. Nem a szó történelmi értelmében, mert történelmi értelemben nekem Magyarország a hazám, itt zajlott a történelmem, ami az egész magyar zsidóság története. De misztikus értelemben a bibliai föld a hazám, onnan származom, és ez alapot ad arra, hogy létezzen egy valóságos közösségi érzésem a világ egész zsidóságával, s hogy ezt a közösséget mindig vállaljam”.

 

Rövidke szöveg, degeszre tömve butasággal.

Heller olvasott ember? Heller művelt ember? Igen, olvasott ember, művelt ember, nyilván tudja, Árpád nem bibliai alak, így tőle „származni” még „misztikus értelemben” sem lehet, Heller mégis papírra vet egy egészen ostoba, sőt ízléstelenül idióta paradigmát, s amellyel nem az a gond, hogy Heller Ágnes nyilvánvalóan nem származik sem Árpádtól, sem Ábrahámtól, nem ez a gond, merthogy az ilyesmit a metaforizálás még valahogyan elbírja. Viszont az, aki Árpádot és Ábrahámot együtt, egy lapon emlegeti (ráadásul „filozófuszseniként”), éppolyan bornírt, mint amilyenek a klasszikus antiszemiták. Heller a zsidófaló sertések (a „belevaló magyar kanok”) fonákja, kiegészítő ellentett-párja. Durvábban fogalmazva: az „árpádozás-ábrahámozás” rasszizmus. És már csak azért is, mert a „bibliai föld” jelzős szerkezet a Heller által ki nem mondott, de világosan jelzett „barbár” (illetve a Bicikliző majomban expressis verbis kimondott „paraszt”) minősítés ellentéte.

Pedig hát valójában az „Ábrahámtól” származó Heller a barbár. Biblikusan fölpeckesült „paraszt csaj” (©Heller).

Miért? Mert a „filozófuszseni” idézett megállapítása már filozófiailag szúr szemet; egyébként külön ajánlom Habermas, Csintalan, Faragó Vilmos figyelmébe a helleri-filozófusi szóhasználatot: „misztikus értelemben a bibliai föld a hazám”.

 

Na, ezt magyarázza el valaki!

Mert én a magam részéről úgy gondolom, hogy Heller szövege agyrém. Ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy Heller Ágnes stilisztikai antitalentum (magyarán: okádék, ahogyan fogalmaz), hanem – Hellernél – ez egy szentmeggyőződés kifejeződése: „misztikus értelemben”. Igen, a butaság, a korlátoltság és a kivagyiság tejtestvérek. Heller Ágnesnek meggyőződése, hogy az ő esetében (hát hiszen ő „bibliai földről” származik!), és csakis az ő esetében a misztikum (vs. a misztika) egyben ráció is; és pontosan ezért nem a „misztikus vonatkozásban” jelzős szerkezetet használja.

Heller nem műveletlen ember, Heller tudja (ha megkérdezik tőle, meg tudja mondani), nem azonos sem a misztikum, sem a misztika az értelemmel, Heller nem tanulatlan ember, fölmondja Hegelt, talán szó szerint is, az elsőtől az utolsó betűig, alkalmazni viszont nem tudja, legalábbis a szövegeiből ez derül ki.

Ha úgy tekintjük, Hegel központi kategóriája természetfölötti dolog, Hegel demiurgosza az ún. „abszolút szellem”, a hegeli filozófia mégis értelmes (logikus!!!), na de éppen azért, mert nincs benne semmi misztikus (rejtélyes, titokzatos, sejtelmes, érthetetlen, megfoghatatlan, fölfoghatatlan, értelmezhetetlen, megmagyarázhatatlan, meghatározhatatlan).

 

Heller azt állítja, hogy néki az érthetetlenség értelmében van hazája, s amely haza a „bibliai föld”. Stiláris pongyolaság? Kizárt. Noha nem vitatom: slamposság is, Heller publicisztikailag annyit ér, mint egy teletaknyolt papírzsebkendő, ám a szöveg akkora butaság, hogy az már logaritmikusan skandál (ahogy mondani szokás), ilyet csak buta ember írhat le: „misztikus értelemben a bibliai föld a hazám, onnan származom, és ez alapot ad arra, hogy létezzen egy valóságos közösségi érzésem a világ egész zsidóságával, s hogy ezt a közösséget mindig vállaljam”.

 

Kérdezem: attól valóságos a zsidóközösség, hogy a misztikumnak (vs. misztikának; s hogy melyiknek, ez Hellernél nem derül ki), szóval, attól valóságos a közösség, hogy értelme van a misztikusságnak? Netán annak ellenére? Ki tudná megmondani?

Hellernek van egy misztikus misztika-érzése, s amiből az következik, hogy „a világ egész zsidósága” ugyanazt érzi, mint Heller. A vallásos zsidó is, az ortodox zsidó is, a neológ zsidó is, az ateista zsidó is, a kommunista zsidó is, a „sima” zsidó is, a filoszemita zsidó is, az antiszemita szidó is, a „pária” zsidó is, a „parvenü” zsidó is… illetve Heller mindezek iránt táplál „valóságos közösségi érzést”. Innen pedig már csak egy (szükségszerű!) lépés az „összeesküvés-elmélet”, mint a helleri hülyeség fonákja.

 

Sose felejtem el, Faragó Vilmos (interjúalanyként) úgy el volt olvadva az általa épp akkor olvasott Bicikliző majomtól, hogy kis híján szétfolyt tőle a padlószőnyegen, a neje, látván a gyorslefolyású (agy)lágyulást, futott a fölmosó ronggyal s a vödörrel, hogy megmenthessen még valamit az urából. Én pedig azt kérdeztem („riporterként”), milyen logikai alapon (tehát nem morálisan, merthogy Heller erkölcsiségét kegyesen leszarom, hanem hogy minő ráció jegyében) rekeszti ki a filozófus a zsidóságból a „parvenü” Hermann-t (a Bicikliző majomban például)? Mert, ha létezik ilyen érvényes ráció, akkor is marad a kérdés: milyen értelmi alapon állítható, hogy a „pária” zsidó (amely Hellernél azonos a zsidóval), egyszersmind azonos „a világ egész zsidóságával”? Azért indokolt a kérdés, mondottam Faragónak (mint „riporter”), mert „a világ egész zsidósága” szociológiai alany értelemszerűen. De nemcsak értelemszerűen, hanem Heller szövegében is, hiszen maga a „filozófuszseni” beszél „a világ egész zsidóságáról”, mint a „misztikus értelem” kollektív inkarnációjáról, mint „valóságos közösség”-ről.

Ha komolyan vesszük a helleri mondatokat, akkor az derül ki, hogy az objektív valóságot is Heller Ágnes határozza meg, mégpedig azon az alapon, hogy a „Pista” annakidején még a Csernisevszkij-disszertációját is „lehülyézte”.

Hogyan van ez misztikus értelmileg?

Nagyjából ezt kérdeztem én Faragó Vilmostól, s amire Faragó unikális válasza: „az Ági okosabb, mint mi ketten együttvéve”, míg a kollektív (P. Szűcs Juliannával közösen kihabzott) felelet így hangzik: az interjúban a kérdező egy „szélsőbalos” patkányféregláda.

 

Pedig hát nem vicsorogni kellett volna (egyem a bibliai büszkeségteket!), hanem válaszolni kellett volna a kérdésre – szépen, rendesen, alanyban, állítmányban… Lehetett volna Ábrahám nyelvén: שמאלני – lehetett volna Bendegúznak vérnyelvén is: pecheneg כתב היתדות – tudniillik én előbb-utóbb minden(ki)t megértek.

 

És hogy mennyiben van köze mindennek Babarczy Eszterhez? A párhuzamosság jegyében van hozzá köze, Babarczy ugyanis így fogalmaz egyik nyilvános vallomásában: „mérsékelten individualista és szélsőségesen asszimilacionista vagyok (az individualista európai civilizáció magyar változatához asszimilálódtam). Eme civilizáció legfontosabb örökségének a ťmerjünk gondolkodniŤ (kanti) parancsát tekintem… Amúgy az unitárius vallással rokonszenvezem”.

 

„Amúgy”. És hogy ez miért, mennyiben vegytiszta hellerizmus, pontosabban: hellerség? Erről legközelebb írok. (A magam hímnikusan ősi nyelvén.)