Nem csak az élet képes érdekes fordulatokat hozni, esetenként a halál az, mely meglepetéssel szolgál.

 

A mindenkori horvát asszimilációs politika helyi végrehajtóinak egyik vezérképviselőjét szólította el az élők sorából a sors. Egy katymári származású bajai háziorvost.

Miként a frázis mondá: halottról vagy jót, vagy semmit. Általában én is tartom ezt, de aki elvetemült volt életében, arról halála után sem tudok minden esetben sztaniolba csomagoltan szólni. Most kizárólag a családtagokra tekintettel tartom vissza magam.

 

Amiről viszont említést kell tennem, az az elhunyt utolsó útja.

Az egyházi búcsúzatást két pap is végezte, mindketten bunyevác liturgia szerint, de a temetés teljes időszaka alatt egyetlen egy alkalommal sem hangzott el a "horvát" kifejezés, míg a "bunyevác" mintegy 20-25 alkalommal, holott az egyik lelkész Horvátországból érkezett.

 

Számomra roppant meglepő az, ha valaki 77 évvel ezelőtt bunyevácnak született, bunyevácként élt közel 50 éven át, majd bekövetkezett az életében egy pálfordulás és onnantól horvát nemzetiségűnek hangoztatja magát halála napjáig. Viszont halálát követően ismét bunyevác gyökereiről, bunyevác anyanyelvéről, tiszta bunyevác identitásáról zeng a temetést levezénylő papok szerinti fáma.

 

Na most, ha konklúziót szeretnék vonni, akkor azt kell hinnem, hogy ma Magyarországon úgy tudjuk növelni a bunyevácok számát, hogy azok esetében, akik különféle okok miatt bunyevácból horváttá váltak, halálukat követően visszaszáll lelkükre az eredeti bunyevác mivoltuk?

De hiszen ez alapján csak a néhai bunyevácok száma növekszik.

Ami azért önmagában sem elvetendő, hiszen még egy néhai bunyevác is tisztességesebb, mint egy élő, de kollaboráns bunyevácból átvedlett műhorvát.