Az etruszkoknál Ariadné neve Areatha és a férje Fufluns (az etruszk Dionüszosz), azaz nyoma sincs Thészeusznak. Mivel szerintem a történeti Thészeusz athéni király szerepét, mint Ariadné férjéét csak az i.e. 7-6. századtól kezdték a költők és logográfusok a mítoszhoz kapcsolni (Hésziodosznál még Dionüszosz felesége). Ez nem más, mint egyfajta utolagos megszentelése annak a jognak, hogy az akhájok jogosan vették birtokba annak idején Krétát, rombolva le a már akkor is elgörögösödött krétai kultúrát. Ariadné anyját, Pasziphaét -írja római Hyginus-,  maga Venus inspirálta a természetellenes vonzodásra egy különös lény iránt, mely kapcsolatból Minotaurosz született.

 

 

Ezen tálon lévő műalkotást az etruriai területen találták, görög munka, de etruszk megrendelésre készült az i.e. 4. században. Már azért is érdekes, mert görög földön nincs hasonló. Ott általában fenevadként, brutális szörnyként látjuk Minotauroszt, akit anyja, Pasziphaé eltaszított magától... Kedvelt ábrázolás volt a klasszikus kortól, amit Thészeusz ledöfi Minotauroszt... s nézve a képet...tehát volt egy másik, titkos hagyomány, és a művész ebből merített.

 

Elég sokat írtam arról, hogy Kolkhisz, az Aranygyajú, az argonauták és Médeia szerepe összefügg a krétai Labürinthosszal, mely útjuk fontos állomása volt.

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=106131813&t=9000303

 

A tál festője olyan képet másolt, ami egy nagyon ősi krétai templomból került görög kézre, görögösítve a királynő alakját. Nem lehet nem észrevenni a királynő óvatos gondoskodását, babusgatását a kis szörnyeteg felé, nyoma sincs  a görög mítoszokból ismert szörnyülködésnek, idegenkedésnek vagy éppen gyűlöletnek. A kép eredetije még érdekesebb lehetett, már csak azért is mert annak egy másik részlete ott kidolgozottabb lehetett, ugyanis a királynőn és Minotauroszon kívül egy három lábú üstszerű valami van még a képen, teljesen kihagsúlyozva (ha eltekintünk a lábánál lévő hattyútól, ami a hüperboreuszi Apollón szent állata volt). Hasonló "üstöt" fedezett fel Nolanus Biagio 2. táblaképén, a sziklák előtt álló alakok közt (és nem csak a formályuk közt lehet hasonlóság).

 

Nem lehet nagyon kétségünk affelől a kép eredetije a krétai Labirintus legbelső, titkos kamrájában lefolyt jelenetet mutatott, aminek ábrázolását a krétai érmekészítők nem ismerték vagy valamiért ódzkodtak megmutatni... Ezen a helyen ölte meg Thészeusz is Minotauroszt, mely helyet a bizánci Szuda lexikon "elrejtett barlangnak" nevezi a labirintusban.

 

Hozzáteszem az egész történethez, hogy a modernkori klasszikafilológia csak feldolgozza a mítoszokat, értelmezni már ily módon nem tudja. Éppen ezért találtam kevés nyomot náluk számomra. A görög-római mitológia leghatalmassabb gyűjteményéhez, Roscher híres hétkötetes enciklopédiájához fordultam. Melyben Wolfgang Helbig német klasszika filológus (1839-1915) írt egy tanulmányt Minotauroszról, ennek vége felé Minotaurusz-Kronoszt, mint alvilági istent, a Labirintus lakóját mutatja be, kinek emberáldozatok kellettek. Túltéve magunkat azon, hogy a tudós a szokásnak megfelelően valamiféle korai föníciai kolóniával operál,  végre Helbig összekapcsolja Porphüriosz értesülésével, hogy a krétai kurészek az ősidőkben "Kronosznak" fiúgyermekeket áldoztak, talán éppen az alvilági Labürinthoszban...

 

Az isteni Ovidius mondja a knósszoszi labirintusról:

 

"Hát idezárta [Minos] a fél-ifjú, félig-bika szörnyet,

mely jóllakva kilenc évenként Attika-vérrel

kétszer..."

 

Ugyan mire volt olyan büszke a képen Pasziphaé királynő...?