kocsibla Creative Commons License 2011.03.03 0 2 26

Sziasztok.

 

Én is hypospadiasissal születtem, a pontos fajtáját nem tudom, de tudtommal a legerősebb fajtával néztek szembe az orvosaim (mint később kiderül, nem 1 volt). Így bekezdésnek, elrettentő gondolatként oda írnám: 7 műtétem volt.

Az első műtétem Marosvásárhelyen volt (Románia) 3 éves koromba (azt hiszem), ahol először egy sima pénisz "felvágást" (le volt ragadva) és egyenesítést csináltak. A hypospadiasis nálam azt jelentette, hogy a húgycsövem teljesen a zacskómba volt, a pénisz legalján volt a nyílás...

Az első (tökéletes) műtét után a második nem sikerült úgy, ahogy én és a családom elterveztük. Nem sikerült úgy felvinni a nyílást, ahogy az előre megvolt beszélve, és csak éppen hogy 2-3 centit "ment felfele". Marosvásárhelyen nagyon nagyon rossz ellátásba részesültünk, kezdve az orvos kapzsiságától, egészen a nővérek mutujságáig. - Ez volt a második műtét.

Harmadik műtét: Szintén Marosvásárhelyen volt esedékes. A jól "bevált" kenőpénz leadása után megműtöttek, elég hanyagul. Az orvos mint később kiderült nem csak Urológus, hanem még kettő vagy három "szakon" belül is tevékenykedett, és mint ahogy mondják, aki mindent tud, semmelyikbe se profi. Megint csak egy pár centit sikerült fennébb vinni azt a fránya nyílást. A műtét után nem nagyon tudtak felébreszteni, a műtétet követően másfél órával keltem csak fel. Az ellátás megint kritikus volt, sem egy tiszta lepedő, sem egy rendes kaja nem volt szolgáltatva, hogyha egy kis pénzt vagy édességet nem adtál az adott embernek. A műtétet követően nemtudom már hány héttel le vették egészen a kötést (erre később vissza térek). Kimentem pisilni, ahogy azt minden műtét után megtettem, és nem elég, hogy ordítottam a fájdalomtól, mert nagyon nagyon csípte, még 3 lyuk is volt rajta, 3 helyen szivárgott a vizelet a péniszemből.

Bár, anyukámnak még jobban fájt nézni, ahogy a 6-7 éves gyereke így szenved, nagyon nagyon rossz volt. Nagyon annak a határán álltunk, hogy elmenjünk külföldre, vagy valaki máshoz, de a háziorvos és a befolyásoló tényezők mind azt mutatták, hogy "itt jó kezekbe vagyunk".

Rendben, nagy gondolkodások árán arra jutottunk, adunk lehetőséget, hogy kijavítsák - ŐK.

Eljött a negyedik műtét ideje: A harmadik műtét után egy évvel megint mentünk. A családom elég szerény helyzetbe volt akkor, nagyon nem volt pénzünk. Befeküdtünk hétfőn, és még csütörtökön nem voltam megműtve. Anyukám mindig kereste az orvost, de az mindig elkerülte őt. Majd egyszer szembe ment anyukám vele, és megkérdezte, hogy mért nem hajlandó megműteni engem, és akkor az orvos elkezdte, hogy: "Maga tudja-e, hogy ez milyen komoly műtét?" - és itt már anyukám tudta, hogy pénz van a dologban. Apummal hozatott be pénzt, és oda adta neki - reggel - és már délután meg voltam műtve. A műtétet mondhatni elég hamar elvégezték.

Az ellátás megint kritikus volt, és 1-2 hét, amikor jöttek "vizit" re - látogatásra reggel - akkor megnézték, majd elmentek és nem csukták le rendesen a kötést. Rá 4-6 órára nagyon nagy fájdalmaim voltak (itt kedves anyukák ajánlom megkapaszkodni), és anyukám észre vette, hogy vastagon folyik le a combomon a vér, majd a pisi is. Hívta a nővért (A NŐVÉRT!), aki felvette a kötést (MILYEN JOGA VAN NEKI?), és amikor rápillantott, hamar kifutott a szobából, (persze úgyhagyta fedetlenül a mondhatni friss sebet) és miután kiment, anyukám ránézett, és elkezdett sikítani, sírni... rá 1-2 percre jött az orvos, és ő is megnézte, és leült egy székre. Fogta a fejét, én még nagyon nem tudtam, hogy mi van, mert még kicsi voltam. Rá 4-5 percre jött a többi orvos, nézték, törölték a vért le róla - MIND EZT ANYUKÁM ELŐTT, A SZOBÁBA. És mind kiderült: Szét nyílt a péniszem...szétnyomta a katéter.

A katéter még bent volt. Nem tudtak semmit sem csinálni, nem tudták volna megműteni sem, hisz még nagyon friss seb. Lekötötték és úgy hagyták. Rá 2 hétre már kiengedtek a kórházból, nyitott pénisszel.

És itt ért véget nekem a Marosvásárhelyi műtét sorozatom.

Összegzés: Vásárhely azóta is nekem egy nagyon undorító város, ahova nem szívesen megyek. Nagyon rossz volt az ellátás, az orvos 1 héten alig 3x jött be, hogy megnézzen (A vizitkor egy másik orvos jött be. nem az , aki megműtött). A műtét előtti altatás nagyon rossz volt, mindig szétnyomták az arcomat azzal a maszkkal, amiben nagyon nagyon rossz illatú altató szer volt. A műtétek után rendre mindig hánytam az altatótól, és sokáig nagyon fájdalmaim voltak. Vizitkor mindig felvették a kötést (a műtét utáni 5.naptól kezdve) amit (mint később kiderül) nem szabadott volna. Az élet nagyon rossz volt, a higénia nagyon rossz volt, minden nagyon rossz volt. Körülöttünk csomó románnal.

Mindig vastag katéterrel műtöttek engem, aminek mindig a kiszedése, mielőtt mentünk volna haza, mindig nagyon rossz volt, mindig nagyon fájt.

4 Műtétem volt Marosvásárhelyen.

Fordulópont

A Vásárhelyi kórházban volt egy rendes "mosogatónő", aki ajánlotta nekünk a Budapesti Heim Pál kórházat, azon belül pedig Merksz Miklós Urológust. Ezen anyukámék elgondolkoztak, és végül arra jutottunk, hogy oda megyünk tovább.

Ki is mentünk, a rendelői ház már nagyon jó hangulatot keltett bennünk, nem azt mint vásárhelyen, hogy jaj be büdösség van, csomó román, csomó mutuj ember. Budapesten nagyon jó volt a hangulata a kórháznak, már a rendelőben is nagyon kedvesek voltak az emberek. Amikor bementünk a főorvos úr rendelőjébe, mintha egy teljesen más világba csöppentünk volna a vásárhelyi után. Modern eszközök, tisztaság, minden csupa fehér, barátságos környezet. Anyukám, mint ahogy már megszokta, nyújtotta volna is a kenőpénzt az orvosnak, aki ettől nagyon zavarba jött, és elmagyarázta, hogy ő nem fogadhatja el, inkább fordítsa azt a pénzt rám. Az orvos nagyon meglepődött, amikor anyukám nyújtotta a pénzt, és ez nekünk nagyon új volt, hisz itt Romániában úgy rád se néznek, hogyha nem adsz pénzt.

Budapesten ez másképp volt. Nagyon rendes volt a doktorúr, nagyon megszerettük őt. Amiután elolvasta a papírokat, amiket kikértünk vásárhelyről, ránézett a péniszemre hirtelen ő is megijedt. Anyukám elmesélt mindent, és amikor elkezde mesélni, hogy milyen volt frissen szétnyílva a doktorúr ledöbbent, és így kérdezett: - Maga ezt honnan tudja? "Anyukám azt válaszolta, hogy hát ő látta. És a doktor így szólt: Maga látta? Hogy láthatta, mikor nem szabad felnyittani a kötést a szobában, csak a műtőben, míg nincs teljesen meggyógyulva, és a másik, hogy hogy láthatta, hogyha az anyuka csak a végső gyógyulási fázisba láthatja azt?" És anyum elmondta, hogy ő szinte minden nap látta a sebet, látta hogy hogyan gyógyul. Az orvos erre nagyon felmérgelődött, és egyben le is döbbent. Elmagyarázta, hogy mit fog csinálni műtétkor, leírta, lerajzolta, úgy, hogy mi is megértsük. Megértettünk mindent, beprogramozott napra - órára. Átmentünk a kórházba, még mielőtt átmentünk volna egy séta parkon, ahol volt játszótér, meg minden ami egy gyereknek kell.

A kórházba a falakon mesefigurák, mintha egy óvodába lennék. Ahhoz képest, hogy egy kórházba voltunk, jól éreztük magunkat.

A műtéteket, mind a 3-at egy "Gyermek Segélyi" (nem jut eszembe hirtelen a neve) egyesület állta.

Befeküdtünk a kórházba hétfőn, kedd volt a műtét napja.
Hétfő este bejött az altató orvos, hogy elmagyarázza, hogy mit fog csinálni, amit teljes mértékben megértettünk, és megbarátkoztunk vele..majd eljött a műtét napja, ideje. A műtét előtt adtak nekem egy gyógyszert, megkérdeztük, hogy az milyen gyógyszer, és meglepődtek, hogy nem tudjuk, hisz már 4 műtéten átestem. Elmagyarázta a zöld ruhás fickó, hogy az egy nyugtató, hogy ne legyek ideges, és be lehessen vinni engem a műtőbe. - Én ilyent vásárhelyen nem kaptam.

Bevettem, amitől egy kicsi szédültem, és rá 1 - 1,5 órára jött is a "bácsi" az asztallal, amire rá kellett fektessen, és úgy tolt be a műtőbe, a folyóson a nővérek odajöttek, bátorítottak, megpusziltak. Nagyon nagyon jól esett ez nekem, majd beértünk a műtőbe. Ott már vártak engem, sok kedves ember, zöld ruhába (amit megjegyzem, azóta is utálok, ki nem állhatom a zöld színt). Rám tettek sok sok olyan tapadó akármit, ami nekem új volt, hisz vásárhelyen mindig amikor bevittek a műtőbe, csak az altató orvos volt ott, és még néhány tanuló diák, és akkor még nem tettek rám semmit, csak szépen elaltattak. Elmagyarázta a doktornő, hogy mik ezek, a hüvely ujjamra rátettem egy olyan csipeszt, ami nagyon szorította az ujjam. Adott egy altató injekciót, s azt mondta, hogy pár perc míg az hat. Addig beszélgettünk, majd jött a doktorúr köszöntem neki, ő is köszön nekem, közben már tapadt le a szemem. Amikor már épp aludtam volna el, akkor tették rám a maszkot, és úgy nem kellett sokáig azt a büdös szagot éreznem. Elaludtam.

Amikor megébredtem, épp a folyosón voltam. Bevittek a szobába az asztalon, majd rátettek az ágyra, és még ott voltak 30 - 40 percig, amíg ki nem nyitottam a szemem - addig csak hangokat hallottam, és anyukámmal próbáltam beszélgetni. Majd megébredtem.

Nagyon szomjas voltam, de 3-4 órát nem szabadott igyak, mert azt kihánytam volna. Meglepő módon nem hánytam, (vásárhelyen akkor is hánytam ha nem ettem, ittam semmit). Majd próbáltam aludni, tudtam is. Este ébredtem meg, amikor anyum nem volt ott, és kiabáltam, majd jött a nővér, hogy anyum elment alunni, majd reggel találkozok vele. Megnyugtatott, és próbáltam tovább aludni.

Fájdalmaim egyáltalán nem voltak, mintha semmi bajom nem lett volna, csak az a fránya háton fekvés. 2 katéterem volt, egyik a péniszembe, másik a húgyhólyagomba. Perfúzió rajtam volt.

Reggel jött anyu, akkor már tudtam enni inni, mindent.

Jöttek vizitre, sokan jöttek be egyszerre, beszélgettek velem, nagyon jól esett. Kedves szoba társaink is voltak, minden nagyon jó volt. A legújabb dolog számunkra, hogy volt tévé, mert vásárhelyen ilyen nem volt.

 

A tévé az nekem nagyon jó volt, egész nap a Minimaxot néztem. Jó ételek voltak, nagyon aranyosak voltak a nővérek, szobatársak, végre tudtam magyarul beszélgetni a szobatársaimmal. - Ekkor körülbelül 8-9 éves lehettem - .

Mindig bejöttek, megnéztek a nővérek, hoztak új lepedőt, tiszta ruhát, lemosdattak, minden nagyon jó volt.

Közbe eszembe jutott: A Segítő Jobb állta a költségeinket, akik anyukámnak közvetlenül a kórház mellett adott szállást, kaját.

Elteltek a hetek, ami alatt mondhatni jól éreztük magunkat.

Eljött a katéterek kivevésének a napja. Mindenkit kiküldtek a szobából, aki tudott járni, és levették a kötést. Mondhatni szép volt. Már előre féltem a katéter kivevésnél, de nem volt baj. Levágták a cérnát, amivel oda volt kötve a bőrömhöz, majd hirtelen kirántották, egy pillanatnyi fájdalom volt az egész. Lekötték (a húgyhólyagost), mert vérzett, és, hogy a lyukba ne kerüljön semmi. ( A lyuk később beforrt). Felállhattam. Mind minden 2-3 hét fekvés után az első lépések nehezek voltak, úgymond meg kellett megint tanuljak járni. Hamar ment.
A katéterek eltávolítása után pár órával a doktor úr megnézte, megdicsért engem, megdicsérte a péniszemet. Még tele volt szálakkal. Kezet fogott velem, majd mondta, hogy mehetünk azonban, hogy a kiutalót elvegyük, és ha gondoljuk mehetünk is el, de egy pár nap múlva szeretné még egyszer látni.

A pisiléssel nem volt baj, nem csípte, nem szivárgott, csak éppen annyi volt a baj, hogy e műtét alatt csak "helyre hozták" azt, amit a vásárhelyi orvosok elrontottak.

Pár nap múlva vissza mentünk, én már előre féltem, hogy jaj most a szálak eltávolítása következik, és mind azt tudjuk, nagyon fájdalmas dolog. De kellemesen csalódtam, hisz nem vette ki, azt mondta, hogy az majd elfog tűnni onnan. Kicsit meglepődtünk, de örvendünk neki. Megdicsért engem, anyukámat. Adtunk egy kis "székely" ajándékot, bórt és már nem tudom mit, és azzal elbúcsúztunk és jöttünk haza - úgy, hogy tudtuk, hogy következő nyáron megint jövünk.

Az orvos amúgy azt mondta még az elején, hogy ha először oda megyünk a Heim Pál Korházba, akkor lehet, hogy 2 műtéttel meg lehetett volna csinálni.

Hatodik műtét: Mentünk következő nyáron is, ugyanúgy jól éreztük magunkat, ugyanolyan kedves volt mindenki. Ugyanúgy nem voltak nekem egyáltalán fájdalmaim, ugyanolyan jó volt minden. Ebben a műtétben fennébb vitték a lyukat, de még mindig nem annyira, hogy elég legyen. Lyuk nem volt rajta, minden a megegyezés alapján történt. Úgy, hogy megint kellett menni.

Hetedik műtét: Ugyanolyan jó körülmények, jó emberek között zajlott. Sikerült felvinni egészen a makk tövéig a nyílást, amivel meg voltunk elégedve, és az orvos felajánlotta, hogy ha akarjuk fennébb is viszi, de maradunk annál.

Erekciómmal semmi baj nincs, méretemmel sincs (közepes). A péniszem kinézete kicsit eltér a többitől, de nem olyan drasztikusan.

Úgyhogy, én ilyen nagy "tapasztalattal" a hátam mögött, azt merem mondani, anyukák ne féljünk megműteni a gyereket, akárhogy is alakul, akár hányszor is, mert MAGYARORSZÁGON JÓ KEZEKBEN VANNAK.

A Budapesti Heim Pál kórházat nagyon nagy szívvel ajánlanám, mert ott tényleg..nagyon kellemes időt lehet átélni, ezt bizonyítja az, hogy az utolsó műtétem után, amikor kiléptünk a kórházból elkezdtem zokogni, elkezdtem sírni, mert...nagyon fog hiányozni. Hiányzik is.

De, hogy az öröm ne legyen felhőtlen: Megint keletkezett egy lyuk a péniszemen. A sok műtétnek betudhatóan meggyengült a bőr, és könnyebben alakulnak ki lyukak rajta. Így minden bizonnyal nyáron visszatérek a nagybetűs Kórházba, ahova egy cseppnyi félelem nélkül, bizakodva, mindenkibe megbízva megyek.

Az írásomat, ha már 1 ember elolvassa, már azért megérte leírni.

Így utólag elnézést kérnék, ha valahol értelmetlenül fogalmaztam, de nagyon nehéz így leírni, könnyekkel a szemben. Az élményeim felét sem írtam le, ebbe a hosszú "regényben", úgy hogy, ha valami kérdés, óhaj, kérés van felém, arra szívesen válaszolok.

Bejezésképpen: Nekem ez az eseménysor valószínűleg drasztikusan megváltoztatta az életemet, ha ezek nem történtek volna meg velem, akkor valószínűleg egy teljesen más ember lennék. Biztos vagyok abban, nem elég, hogy egy "teljesebb", de egy jobb emberré is tettek engem kint, Magyarországon.

Írta: egy 16 éves fiú.

Magyarország, az én Hazám!

(ha valami kérdés lenne, nyugodtan tedd/tegye fel. Szívesen válaszolok)