hori64 Creative Commons License 2011.02.25 0 0 46843

Ha már leírtam mailbe, bemásolom ide is:

 

Azért kísérletezek vele, mert nincs hosszú páracsövem, a sisak és a hűtő között, nem tudok minek a szögével játszani az optimális deflegmáció-rektifikáció érdekében. Ennél én döntöm el, a spirálon átfolyó víz hőmérsékletével, hogy mennyi flegma csorogjon vissza. (Ráadásul folyamatosan látható.) Mindezt kiegészítettem egy másik fokozattal. A sisak alá szintén applikáltam egy tányért egy kis dörzsivel, ami a visszafolyó flegmát, a sisakban képződővel együtt megfogja, puffereli. Tulajdonképpen egy 2 szitatányéros egylépcsős berendezéssé alakítottam a főzőmet, ráadásul úgy, hogy ha akarom használom, ha nem akarom, akkor meg bármikor kivehetem, és visszatérhetek arra, hogy csak a sisak a deflegmátor. (Ebben az állapotában is jól működött, tudtam vele főzni 30-40 fokos alszeszeket) A két fokozattal kiegészítve 10%-os cefre egy menetben az összes alkohol kinyerésével is bőven 60% fölött volt. Ráadásul úgy, hogy a végén a hígabb, mivel nem növeltem a visszacsorgó flegma mennyiségét, sokat hígított rajta. Bár még csak próbálgatom, de úgy látom, meg fogok barátkozni vele.