A sátáni állítás „nem haltok meg” részletének semmi köze a lélek halhatatlanságához. Isten itt azt helyezte kilátásba, hogyha megszegik parancsát, akkor „amely napon eszel róla, meghalsz.” Ebből is látszik, hogy itt a „meghalsz” nem a szó szerinti, testi halálra vonatkozott, hanem éppen ennek lesz a következménye az, hogy az ember meghal, vagyis (teste) visszatér majd a porba. 
Aztán a sátánnal való „vita” nem a lélek halhatatlanságáról volt, hanem az, hogy az emberiség el fogja-e veszíteni Istennek azon külön privilégiumát, hogy az ember testileg mentes a halál kényszerétől. Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de >azon a napon< nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett. 
Vagyis a „halál“, amellyel Isten az embert megfenyegeti, kettős: a természetfeletti élet halála (vagyis a megszentelő kegyelem elvesztése), s [éppen ennek következtében] a test élet halandóvá változtatása: a bűnbeesés előtt az ember tudott volna meg nem halni, azóta az ember nem tud meg nem halni. 

Ezt persze a jehovista magyarázat igyekszik elkerülni, és az itt szereplő „napot” pont ezer évvel akarja kimagyarázni. De már miért lenne ez „azon a napon” itt ezer év? Tudom, hogy van olyan bibliai kijelentés, hogy „egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap” (2Pét 3:8), de attól még nem válik ténnyé, hogy ez erre vonatkoztatható lenne (ez a lóugrás érvelés), így hát ez teljes mértékben egy lóugrás-érvelés. Másrészt meg tudjuk azt is, hogy ez képes beszéd, azt szemlélteti, hogy Isten időn kívüli, és valójában előtte egy nap nem szó szerinti pont ezer év, hanem az örökkévalóság. 

A Péteres rész (amit mégegyszer mondom, hogy önkényesen, biblia lóugrással kötnek össze a mózeses résszel) nyilván csak jelkép: pláne, hogy ott nem is arról szól a szövegkörnyezet, hogy megmagyarázza, hogy milyen értelemben „halt meg” >aznap< Ádám, hanem arról, hogy miért van az, hogy emberi léptékkel mérve késlekedik az Utolsó Ítélet napja, a válasz: azért, mert Isten szemszögéből a mi „időnk” csupán egy szimpillantás. „Ezer év” ókori hasonlattal: nagyon hosszú idő. 

Meg aztán mint mondottam a vita témája eleve nem az volt, hogy van-e az embernek halhatatlan lelke, hanem, hogy meg fog-e halni testileg (vagyis Isten beváltja-e a fenyegetését, vagy megijed attól, hogy az ember olyan lett, mint az Isten, autonóm, vagyis ön-törvény-adó). 

Így ha feltétlenül szó szerint akarnánk venni az aznapi testi meghalásra, úgy mint a JT-k teszik, de kiiktatjuk a hamis kifogást, akkor épphogy a Sátánnak lenne igaz: nem halt meg az ember aznap, hanem még hosszú ideig élt. 

Egyébként mivel itt a témába vág megemlítem, hogy a JT-k gyakran meg szokták említeni, hogy akkor miért lenne a halál büntetés, ha utána tovább élne a lelkük a mennyben. Nos a kérdés eleve torz, hiszen mi nem ezt mondjuk. Ekkor valóban nem lenne büntetés, kár hogy ennek a felvázolt hipotetikus tételnek semmi köze ahhoz, amit tanítunk. Csak így első ránézésre: 
* Az első emberpár lelke nem ment a mennybe, AKKOR amikor meghalt. Itt tehát ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk. Tehát még nem történt meg az, hogy Krisztus "fölment a magasba, magával vitte a foglyokat" (Ef 4:8) 
* Mi nem azt mondjuk, hogy a mennyországnak az a szerepe, hogy az emberi testetlenül ott éljen örökké, mint egy szellemteremtmény. Ugyanis a mennyország itt nem szellemi birodalmat jelenti, hanem a kozmikus megdicsőültség állapotát. 
* Mi is valljuk a test feltámadását. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető. 
* A feltámadás azonban nem azt jelenti, hogy az ember "kijön" a mennyből (mivel fentebb írtam, hogy az nem hely), hanem azt a test is feltámad és megdicsőül és egyesül a már megdicsőült lélekkel.